Dávid Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Ines Müller épületmonográfiája a monumentális nagyvárosi zsinagóga (amely jóformán előzmény nélkül jelent meg az európai építészet történetében úgy 1800 körül) műfajának történetébe ágyazza a Rumbach utcai zsinagógáról szóló esettanulmányát, s a kiváló építész elemzése nagyon tanulságos. Otto Wagnernek, a modern építészet egyik legnagyobb szabású előkészítőjének, a bécsi századforduló Lechner Ödönjének fiatalkori alkotása önmagában is kiváló művészettörténeti exemplum, a Rumbach utcai zsinagóga azonban eleve pár- és ellendarabnak készült, s ez növeli az eset érdekességét.

Közép-Európa lélekszámra legnagyobb zsidó hitközsége volt a pesti már a múlt század közepén is, amikor elhatározták, hogy kiszabadítják imahelyüket az Orczy bárók házából, s megmutatják magukat Pest polgárságának. Az Orczy-házban két imahely volt 1840 óta: A Kultusz- avagy Kartemplom, amelyben bécsi mintára a Mannheimer-rítus szerint folytak az istentiszteletek, és a konzervatívok zsinagógája, ahol többek között a lengyel–galíciai származású hászidok is imádkoztak. Évtizedes viták során formálódott ki, hogy milyen legyen majd az új imaház, s az is, hogy ezt nem fogják együtt használni: a különbségek már túl nagyok ahhoz, hogy a két csoportot egy épület magába fogadhassa. Amikor aztán az első modern épületre kiírták a tervpályázatot, eldőlt már, hogy ezt a Kartemplom hívei számára építik, s megegyeztek, hogy a konzervatívok épületének megépítése lesz a következő. A Dohány utcai templom 1859-ben készült el a bécsi Ludwig Förster tervei szerint, hatalmas modern templomként. A Rumbach utcai zsinagóga építésére egy évtized múlva került sor, s 1872-ben avathatták fel az épületet.

Az templom, ez zsinagóga, az két tornyával a körútra néző, ez a hitközség háza mögött kis utcában megbújó, az hosszanti elrendezésű és álbazilikális rendszerű, ez centrális jellegű, nagy nyolcszögű kupolával. S mindkettő nagyon modern: áttetszően vékony vasszerkezettel épült, jó látási és akusztikai viszonyokat alakítottak ki, ellátták modern fűtéssel és világítással is.

Mindkettő abban a mórnak nevezett orientális stílusban épült, amely a zsidók keleti eredetére célozva az antik, a reneszánsz és a keresztény középkori mellett a negyedik princípiumot, a Keletet jeleníti meg a modern város képében. Mert ez volt a korszak építészeinek nagy vágya: hogy az emberiség egész fölhalmozott kultúrája egyszerre és összehasonlíthatóan legyen látható, hogy a modern építészet a régi szellemének folytatója legyen.

Förster a ninivei romok téglaépítészetének tanulsága szerint építi homlokzatát vakolatlan színes téglákból, és a jeruzsálemi templom bibliai méreteit alkalmazza, mert olyan zsidók számára épít, akik törölték imáikból az eljövendő Új Jeruzsálemre való utalásokat, az ott építendő Új Templom eszméjét, s ezzel lehetővé vált, hogy imaházaik a salamoni templom reinkarnációi legyenek.

Otto Wagner azonban épp azoknak épít, akik szerint templom csak egy volt, a jeruzsálemi, s annak pusztulása után csak gyülekezőhely és imahely, azaz zsinagóga építhető a diaszpórában. A Rumbach díszítményei is a Kelet kincsesházából származnak, a granadai Alhambra, a cordobai Nagymecset, a keresztény templommá alakított toledói zsinagóga, a Santa Maria del Blanca és a kairói mecsetek ornamentikáját másolja szigorú pontossággal. A Rumbach utcai zsinagóga falait szőnyegszerűen borítják a keleties ékítmények, pompájuk a másik ősképre: a frigyládát őrző sátorra emlékeztet.

Ines Müller könyve meghúzza azt az ívet is, amely e fiatalkori művet Otto Wagner kései főművével, az Am Steinhof templommal összeköti, s beágyazza ezzel a modern templomépítés problematikájába. A kiegészítő tanulmány, Haraszti György munkája a pesti zsidóság történetének egy szeletét ismerteti, s ezzel tisztázza a mű hely- és szellemtörténeti hátterét.

• Kultúra