Kozák Gyula

Nyomtatóbarát változat

Zendülni a Btk. 137. paragrafusa szerint csak legalább három fő tud, másoljuk ide a 352. paragrafus (2) bekezdését: „öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a zendülés kezdeményezője.”

De miért is zendültek ezek a még éppen tini fiúk? Nem másért, mint azért, mert a honvédséget is elérte a kapitalizmus szelleme – természetesen a protestáns etika nélkül. Annyira kizsákmányolták őket, hogy erejük végére értek, s azt gondolták (botorul), hogy tüntetéssel, nótázással – ha az egykor létező szocializmust meg lehetett dönteni, akkor – a főhadnagy (vagy százados) úr ellen is fel lehet lépni. Tévedtek! A régi, rogyadozó rendszer ellen lehetett tüntetni, Demszky összeverethette magát a rendőrökkel, s utána főpolgármester lett, belőlük azonban aligha lesz bárki is a hadsereg főparancsnoka. Ők legfeljebb a közvélemény szolidaritására számíthatnak, hogy még a minimális büntetést se szabják ki rájuk, s ne büntetett előélettel kezdjék felnőtt életüket.

Bizonyára ezer és egy jogi érv szól a zendülő kiskatonák megbüntetése mellett, én azonban mégis azt gondolom (persze vállalva ezzel a katonai ügyész-ezredes rosszallását), hogy mindenekelőtt a zendülők közvetlen elöljáróit kellene megfegyelmezni, majd elindulni fölfelé, s rendre csillagtépéssel sújtani azokat, akik olyan lehetetlen helyzetbe hozták ezeket a jogi ismeretekkel nem rendelkező gyerekeket, hogy zendülésre vetemedtek hazafias kötelességük teljesítése közben.

Székely ügyész-ezredes rádiós és tévés nyilatkozatából az tűnt ki (pedig ő igazán nem vádolható a kiskatonák iránti elfogultsággal, hiszen hivatalból üldözi a bűnt), hogy a fennforgó zendülés húsz elkövetője azért vetemedett e gyerekcsínynél alig súlyosabb cselekedetre, mert a zsigereikkel megérezték a demokráciát. Akármilyen is ez a mi csökevényes demokráciánk, de a levegő is más, mint ezelőtt két évvel volt. S ők, ha helyiértéket tévesztettek is, jó ritmusérzékkel cselekedtek.

Persze most beindul a gépezet, s ugyanazok az ügyészek és bírák döntenek majd a sorsukól, akik három évtizeden keresztül, ha más ideológia alapján is, de ítélkeztek kiskatonák és tisztek felett. Abban szerencséjük van a zendülő gyerekeknek, hogy talán azok a bírák, akik Mecsérit és társait, az ’56-os forradalom katonahőseit elítélték, már nyugdíjba kerültek, de a Fő utca szelleme változatlan maradt.

A zendülés hírét Bécsben vettem, s egy Wehrmachtot járt öreg barátom kommentárja szerint (szó szerint idézem) „ilyen a hitlerájban sem volt”, ti. hogy 24 óra őrség után 24 óra normál (?) szolgálat következett volna. Ekkor gondoltam arra, Lőrincz altábornagyhoz hasonlóan a kiskatonáknak is be kellett volna nyújtaniuk lemondásukat. Elképzelem, amint mind a húszan megírják a főparancsnoknak lemondásukat, s kérik nyugállományba helyezésüket, megrokkant egészségi állapotukra, kimerültségükre hivatkozva. Valószínű, hogy az ő lemondásukat sem fogadta volna el a köztársasági elnök, de próbálkozni nekik is szabad.

Végezetül, ha mégis sittre vágják a zendülőket, azt javaslom nekik, hogy olvassák rendületlen szorgalommal Svejk kalandjait, s merítsenek belőle erőt a börtönévek elviselésére. Mert a hadsereg olyan, amilyennek ott leíratott. Minden hadsereg. S mindenkor. Nem Svejk volt buggyant…

• Beszélő