Farkas Terézia, Gáspár Bettina

Nyomtatóbarát változat

Farkas Terézia (18) és Gáspár Bettina (18) roma származású, a költészetre nyitott fiatal középiskolás lányok – míg környezetükben a kortársak nagy része csupán emlékkönyv-verseket másol, ők eredeti művekkel állnak elő. Hangonyról származnak, amely egy az ózdi kistérségben fekvő olyan községek közül, ahol jelentős a roma kisebbség aránya. Jelenleg mindketten a Dr. Ámbédkar Iskola növendékei Ózdon. Az intézmény kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalok hátránykompenzációjára és a tehetséggondozásra.
Döme Zsuzsanna – osztályfőnök,
Fekete Norbert – magyartanár,
Terdik Roland – író

Gáspár Bettina
Éj

Amikor sötétbe borul a táj,
elszunnyad a világ.
Nincs zaj, nincsenek dalok,
melyek bejárták az utakat.
Minden oly sivár és kopott.
Egy árva kutya sem ugat.
A lámpák fénye gyenge,
minden színtelen, komor.
A szél sem táncol már
énnekem. Vége van.
Újra nem kezdhetem.
 
Börtön
Magamat úgy zárom be,
mint börtönben rabot a rács.
A fájdalmam kegyetlen fegyőr.
Nem mozdul egy percre sem,
mindig ott áll mellettem.
A bánatom bilincs:
magához láncol.
Szabadulnék már önmagam
szűk falától.
 
Farkas Terézia
Egy este Hangonyon
 
A falura lassan ráborult az este:
icipici házak egymástól nem messze.
Szemük hol hunyorít,
hol teljes fénnyel ragyog,
de valamelyik ház már elaludt.
 
Az éj kósza kölykei az utcákon járnak,
s néha nagy vihart is csinálnak.
Zártak az ajtók, az ablakok,
s az egyik gyerek nagyot kacagott.
Bámulva pislog a hold rájuk,
de még a csillagok is kérdik:
„Mi jót csináltok?”
Kis idő múlva: üvegszilánkok,
hangos nevetések, táncolások.
Majd csönd, jönnek a léptek, és jaj,
egyre közelebb érnek.
Dobogások, mintha lóverseny lenne,
mindenki szalad, messze, messze.
Egy puffanás: az egyik elesett,
visszanézett, és remegett.
A törött ablakon át egy néni kukucskált,
de nem sokat látott, esetleg a templom tornyát.
Majd a lány felpattant, és szaladtak fürgén,
olyan gyorsan, mint az ürgék.
Ha fényes nappal találkoznak,
mindig csak viháncolnak.
Nem beszélnek a jövőről,
számukra a jelen a lényeg,
őket nem érdeklik
a következmények.

De nem elég tudni róluk,
érteni kell őket, s mikor már érted,
egy nyelven beszéltek,
rádöbbensz te is: tényleg csak gyerekek,
s ha valaki melléjük állna, igazgatná
őket, szívükből az öröm
kicsattanna rögvest.
Ám amíg nincs mellettük senki,
az utca az otthonuk.
Nem beszélnek róla, de látszik nagyon
rajtuk, hogy várva várják
a megszabadítójuk.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges