Prókai Margit

Nyomtatóbarát változat

Th. Gordon olyan ideális módszert javasol könyvében (Parent Effectiveness Training, New York, 1975) a szülő–gyermek kapcsolat rendezésére, amely mindkét fél megelégedésére vereségmentes konfliktusmegoldásra épül.

Bizonyára sok szülő mélyen egyetért a módszerrel, de lehet, hogy nem mindenkire hat a felfedezés erejével, mert egy régi, ösztönös szülői hozzáállás újfajta megfogalmazásaként is felfogható.

A lényeget érintő (az értő figyelem a vereségmentes megoldás kérdésében) alapvető egyetértéssel egy időben fölmerül néhány kétség is. Az első a módszert, mind modellt vagy sémát érinti. Minden „módszeres” esetben fellép ugyanis annak a veszélye, hogy alkalmazása korlátozást jelenthet az egyéniségek sokfélesége számára. A módszer csak akkor működik, ha sablonszerűén alkalmazható, vagyis feltételezi, hogy az ember alkalmazkodik sablonjaihoz.

Ebből következik másik hátránya, az egyoldalúság. A Gordon-módszer vitathatatlanul kiváló lehet bizonyos konfliktusok rendezésére, de nem minden esetben és nem feltétel nélkül.

A módszer egyoldalúságát legjobban az tükrözi, hogy a vereségmentes modell eszköze kizárólag a verbális kommunikáció.

Vitathatatlan persze ennek alapvető fontossága, de egy kapcsolatban nem hanyagolható el sok másféle megközelítés és megoldás sem (pl. nem verbális kommunikáció, érzelemkifejezés, viselkedésminták-utánzás, lejátszás stb.).

Th. Gordon könyvével párhuzamosan érdemes és nagyon érdekes elolvasni Marie Winn könyvét (Gyerekek – gyermekkor nélkül – Children without childhood, New York, 1981). Arról a konzervatívabb oldalról nézve ugyanis a Gordon-módszer sürgeti a gyerekek felnőtté válását. A verbális kommunikáción alapuló konfiktusmegoldások vereségmentes módszere ugyanis felelős és döntőképes egyéniségeket tételez föl a gyerekek esetében. Ösztönzi mielőbbi önállósodásukat.

Kérdés, hogy ez kinek milyen mértékben lehet hasznos vagy terhes. A gyerekek folyamatos változásban lévő kialakulatlan személyiségek. Lehet, hogy mindennél nagyobb szükségük van szüleik megbízható szeretetére, melyből bőven futhatja empátiára, elfogadásra, kölcsönös megegyezésekre, bármire.

Reméljük, hogy nincs egyedül üdvözítő módszer; és a különböző társadalmakon belül meghagyják az embernek az esélyt arra, hogy saját egyénisége és gyerekei egyéniségének összhangjában egyedül találjon rá a gyermekéhez vezető útra, a megfelelő szülői attitűdre.

A módszerrel szemben érzett kétségeket önkéntelenül is felerősíti a terjesztésére fordított igyekezet. A kampányjelleg mögött nemcsak az üzleti szellem, hanem a meghatározó társadalmi szerkezet érdeke is sejlik.

Egyetlen hibátlannak tűnő módszert sem ajánlatos feltétlenül elfogadni. Ha az Amerikából (kissé megkésve) ideáramló tréningkampányból kiszűrjük a használható anyagot, ne felejtsük el hozzáadni helyi sajátosságainkat és főként önmagunkat.

• Kultúra