Baráth Etele

Nyomtatóbarát változat

Budapest társadalmi-gazdasági potenciáljából, tudományos kutatási képességeiből, múltjából és a településszerkezetben elfoglalt helyéből egyértelműen kiolvasható, hogy olyan település, amelynek ahhoz, hogy kifejtse önmaga potenciálját, igazán még a külső körülmények sem szabhatnak gátat. Ez a város elválaszthatatlan az agglomerációjától, Magyarországtól, Közép-Európától. Az utóbbi évek kicsit tragikus irányzata volt, hogy a város közigazgatási helyzete, belső közigazgatási megosztottsága, a különböző politikai erők küzdelme sok gátat szabott, ennek ellenére a város fejlődik – még akkor is, ha sok mutató azt igazolja, hogy ebben a közép-európai régióban Prága és Bécs fejlődési tendenciái jobbak, mint Budapestéi. Az elmúlt tíz év alatt háromszázezer ember hagyta el Budapestet, háromszázezer olyan társadalmi státusú ember, aki erőt tudna ennek a városnak adni, és helyette olyan társadalmi rétegek nyomulnak a városba – kisebb számban ugyan –, amelyek nem mindenben tudják helyettesíteni ezt a potenciált. És sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi években a város határai a pénzügyi elosztás, a társadalomirányítás különböző területei, valamint az intézmény-fenntartás szempontjából valóban igazi határokat jelentenek.

A határok megszüntetésének egy különleges formációja lehetne a budapesti középső régió. A régiók olyan területi egységek, amelyek infrastrukturálisan, földrajzilag, társadalmilag, gazdaságilag a településhálózat történetiségét tekintve évszázadok óta együvé tartoztak. Ezért rossz az a regionális térség-meghatározás, az a közigazgatási rendszer, amely az önkormányzati törvényre épül. Abszurdum, hogy a kerületek küzdenek a fővárossal, és hogy Budapestet közigazgatási határok választják el az agglomerációs településektől. Ennek a rendszernek valamilyen módon meg kell újulnia, méghozzá a lehető leggyorsabban, mert az, hogy Budapest fejlődési tendenciája csökkenő értékeket mutat Közép-Európában, nagymértékben ennek a következménye is.

Nagyon érdekes, ha összességükben tekintjük azokat a statisztikákat, amelyek Budapestre és az agglomerációra együttesen vonatkoznak. A beruházások, a befektetések dinamikusabbak, az infrastruktúra össznégyzetméterében dinamikusabban fejlődik, a társadalmi egység még létszámában is nő, összetételében is tartja mindazokat a normákat, amelyek az európai városokat jellemzik. Ha viszont különválasztjuk a várost, döbbenetes a különbség. Példaként csak ennyit: Budapest úthálózatának az értéke az elmúlt tíz évben 30 százalékára csökkent a fejlesztések és fenntartási munkák elmaradása következtében. Ellenben ha együttesen nézem azokkal a fejlesztésekkel, amik a környékén történtek, közel normális a helyzet.

Szükséges tehát Budapesten, Budapest agglomerációjában és régiójában kialakítani egy olyan közigazgatási rendszert, amelyben megszűnnek a határok, és megerősödhetnek a települések közötti együttműködés különböző formái. Van egy javaslat arra, hogy a regionális rendszer újraosztásával ez a középső régió egy nagyobb területi egység legyen – mint statisztikai tervezési egység terjedjen ki négy megyére –, de igazgatásirányítási szempontból Budapest és agglomerációja legyen egy egység, egy közvetlen budapesti régió. Ezen belül lehetne továbbstrukturálni a történelmi adottságok alapján: a belső városmag jellemzőiben, mutatóiban, fejlődési tendenciájában egységes, viszont a külső kerületek más fejlődési tendenciát mutatnak. A budapesti kerületek és az agglomerációs települések között pedig regionális kistérségi szövetségek jöhetnének létre.

Ezt négy év alatt nem lehet létrehozni, de meg lehetne tenni az első lépéseket, például a finanszírozási rendszer gyökeres megváltoztatásával. Magyarországon az utóbbi időben sajnos újra egyre inkább jellemző az újraelosztás technikája és a rendkívül kemény viták. Ezen akkor lehet változtatni, ha az adókból helyben maradó rész nő. Persze szükség van egy korrekciós rendszerre is, amely a történelmi egységek népességaránya, GDP-alkotó képessége, a születés- és lakásszám, illetve egyéb minőségi mutatók alapján működik. Körülbelül két év alatt az egész közigazgatási rendszer is újragondolható ennek megfelelően, hogy a civil szervezetek, a gazdaság és az önkormányzat igazgatási szervezetei között új típusú kapcsolatok jöhessenek létre. Erre már történtek kísérletek, de a városnak még mindig nincs fejlesztési intézete, nincsen saját banki intézményi háttere, nem jöttek létre olyan a gazdasági és a közszolgálati szférát összekötő PPP (Public Privat Partnership) szervezetek, amelyek mobilizálták volna a városfejlesztésben a magángazdaságot. Ezek a szervezetek akkor jöhetnek létre, ha kommunikáció zajlik, ha szövetségek működnek az adott térségben, és abszolút nyitottá válik az informatikai rendszer.

Összefoglalóan tehát azt mondhatom: Budapesten és régiójában egy új rendszert kell kialakítani, amelynek alapvetően az itt élő emberek, gazdasági szervezetek és egyéb más szereplők biztonságát kell szolgálnia. Ennek feltétele egy nyílt várospolitika, az együttműködés, a megfelelő feltételek biztosítása. Ha nem vagyunk képesek ezt a közigazgatásirendszer-módosítást meglépni, ha nem vagyunk képesek ezt a nyíltságot és összefogást megteremteni, Budapest továbbra is teret fog veszíteni a közép-európai medencében.

• Euróna