Nyomtatóbarát változat

(Magvető, 1958, Szerkesztette: Darázs Endre, Györe Imre, Imre Katalin, 343 oldal, 19,50 Ft)

E kötet költői verseikkel a valóság átalakításában akarnak részt vállalni. A valóság átalakításának kérdéseit pedig a munkásosztály szemszögéből nézik, annak érdekeivel vállalnak közösséget. A szocializmus további előretörésének segítségében látják tehát a vajúdó világ problémáinak egyeden megoldását.

A kötet versei majdnem kivétel nélkül 1956 végén, 1957-ben íródtak, a legtöbbet vallanak a mának a kor tisztázott vagy kevéssé tisztázott bonyolult problémáiról.

Hogy egyénenként ki hova kerül majdan a magyar irodalom ranglistáján? Ki oly merész ezt megjósolni?

(A szerkesztőbizottság)

---

Amikor négy évvel ezelőtt kézhez kaptam gépészmérnöki diplomámat, keserű szívvel borultam a leendő hivatást jelképező rajztáblára: ó, miért nem lettem elektromérnök vagy atomfizikus! Emberi tájakra, emberi mélységekbe vágytam… Rajzceruzám – akaratom ellenére is – apró szemrehányásokat és örömkiáltásokat, felbukkanó kérdéseket, kétségeket és bizonyosságokat, emberi szépségeket és rútságokat firkámon a tábla szélére. Meg kellett adnom magamat!…

(Berkes Péter)

---

Én alig voltam tizennégy éves, mikor a WM-Művekhez kerültem, kifutónak. Ebben az időben sokat sportoltam, közben – amellett, hogy ösztönösen írtam – autodidaktaként irodalmi, természettudományi és filozófiai műveket kezdtem tanulmányozni. Ekkoriban alakultak ki gondolkozásomnak és életszemléletemnek első reális, osztálytudatos elemei, melyek később szocialista-humanista, forradalmi-kommunista világnézetté szélesültek.

Az ellenforradalom előtti éveket felkavaró bűnök és hibák engem is kivetettek önmagámból, vergődtem, mint folyóból partra sodródott hal, de – ezt nyugodt lelkiismerettel vallhatom – az eszelős viharban sem szakadtam el kommunista eszméimtől és osztályom-népem valódi érdekeinek szolgálatától, hanem visszaverekedtem magam a zavaros, parti kiöntésből a tiszta, mély vízbe és – az elsők között – árral szembe kezdtem úszni – a szocializmus felé.

Ne menj, ne menj András öcsénk,
rémület üli a várost!…
– Én nem félek. Kitől félnék?
Ki bánt egy vasesztergályost?

– Bújj el! Bújj el! A városban
emberfarkasok lihegnek:
kibújtak a báránybőrből
S nekiesnek szép szívednek.

(Csepeli Szabó Béla)

---

Munkám mellett olvastam, és felgyülemlett érzelmeimet, gondolataimat papírra, falra – mikor hova – leírtam.

Majd a debreceni egyetemen folytattam tanulmányaimat 1953-ig. Akkor a Nagy Imre által előidézett politikai fellazulás következtében vérszemet kapó, s a rendszerrel sohasem szimpatizáló egyének lehetetlenné tették vizsgáimat.

Ezután raktáros lettem, ahonnan 1956-ban az ellenforradalmárok adták ki az utamat, és beálltam a karhatalomba…

Ellenségeim ráébresztettek, hogy „véletlenül, tusa nélkül csatát nem nyerünk”. Azóta a „tomporböködő” fegyvert letettem, de a nem kevésbé hatásosat, a tollat fényezem!

Egész ember akarok lenni
ez a legnehezebb,
fiatal fejem dere lengi.
A titkos űr dereng,
s ha porráégésig kerengi
e szív, embert jelent…

(Danyi Gyula)

---

Egyeden Rendért, hol négymilliárdanű
elférhetünk e táguló világban;
Egyetlen Rendért, mely ha eget hódit,
nem mártja tűzbe szűk földje lakóit;
Egyetlen Rendért, hol nem gyűjt fejünkre
halált bomló magocskák titka-üdve;
Egyetlen Rendért, melyben még az állat
s levél a fán is hazára találhat
Egyetlen Rendért! – Földnehéz parasztok,
s komoly munkások kondinak a hangot;

(Garai Gábor)

---

A rendőrök – pici lapátok – terelik a nagy folyamatot
a sistergő turbinákban zizegő kapcsolóházakba,
telefonos szobák fagyos hivatal-íze közé
fanyar aromának, zamatos cukorlének;

(Berkes Péter)

---

Még csak annyit: feleségem és két kislányom gondoskodik róla, hogy albérleti szobánkba hazatérve ne kísérthessen a munka és a tanulás vágya. Mégis ők segítnek hozzá, hogy elmondhassak annyit, amennyit az élet sok felémáramló szépsége s körémtekeredő gondja, az emberiséghez való tartozásom tudata és jövőjébe vetett hitem elmondani sürget.

(G. Szabó László)

---

Még nem tartom magam költőnek, de a hitetlenkedők és kézlegyintők ellenére is érzem: az leszek. 1956-ban jelent meg első verseskötetem. Kevéssé ismerik, mert az akkori kritikai közvélemény – tán nemcsak esztétikai megokolásból – alig-alig figyelt fel rá. Mint ahogy újabb verseim sem közismertek, mert legtöbbjük a néphadsereg sok tekintetben zárt-jellegű irodalmi fórumain jelent meg.

Legsikerültebb művem: Ágika. Szőke, kékszemű – és rám hasonlít. Csak az arcocskája sápadt, lévén levegődén pesti bérház a szülőháza. Kétéves múlt, és legtöbb versemnek ihletője.

Örvendezni, maradni, élni,
ágyékomból, lelkemből ím kivált,
s mert szűkös néki még a Minden,
csak én vagyok ki érte jajt kiált;

Hitem, világnézetem: kommunista. Vallom és vállalom a pártos költészet elvét.

(Havas Ervin)

---

Az 1956-os évi ellenforradalom volt bennem a mélység, és az a magasság, amely a döbbenet és a kiábrándulás fázisain keresztül az érzelmek féktelen felfakadásához vezetett. Ekkor szülének meg érettebb költeményeim.

…és ekkor elhatároztam, hogy író leszek. Riportkönyvet írtam az angyalföldi munkások, kommunisták ellenforradalom alatti helytállásáról.

Lelkes-butaság vigyorog ma.
Örül a diadalnak.

(Mezei András)

---

1950-ben Pestre kerültem. A tanulás új izgalma, a hivatal keserű óceánja, szép csavargások neontól sápadt arccal, és versek és versek öröme! Itt Pesten, 29 éves koromban találkoztam a szerelemben azzal az emberrel, aki szétszórt életem lobbanásait összefogta egy szenvedélybe, és aki nélkül sokkal nehezebb lett volna nekivágni a költészet tévedező dűlőútjairól az irodalom sokfrontú harcainak.

Azt mondják, későn lépek az emberek elé, későn ismernek meg: – de én már régtől fogva hűséggel ismerem és szeretem őket, és ezért tudom – ha későn is – az emberek meg fognak szeretni.

(Váci Mihály)

---

Ó, ember.

(Simon Lajos)

• Beszélő évek – 1958