Történések és dokumentumok / Inconnu group, 1983

Az Inconnu művészeti csoport 1981-ben készült első kiadványáról a Beszélő 4-ben közöltünk rövid ismertetést. Akik nyomon követik a művészeti eseményeket, minden bizonnyal emlékeznek az 1980 januárjában a Fiatal Művészek Klubjában, 1981 novemberében a Pszichiátriai Intézetben tartott performance-aikra. A csoport művészeti elképzelései talán a bécsi akcionizmushoz és a „body painting” (testfestészet) irányzathoz állnak a legközelebb. Performance-aikat, filmjeiket és grafikai alkotásaikat az erős, agresszív, sokkoló vizuális hatások jellemzik. A csoport szinte fellépése pillanatától szálka a (nemcsak művészeti) hatóságok szemében; sorozatos betiltásokban, zaklatásokban van részük. 1980 óta még azt a finom módszert is igénybe veszik ellenük, hogy a művészeket sorra hívják be katonai szolgálatra. 1981 novembere óta pedig minden előadásukat betiltották.

Új kiadványuk egyetlen ügy tárgyilagos és pontos dokumentációja. Világos képet ad arról, milyen tökéletes az együttműködés a kulturális, közigazgatási és államhatósági szervek között. A leírásból és dokumentumokból kibontakozó történet:

A Szolnoki Kieg. Parancsnokságon „kihallgatják” a Megyei Művelődési Központ művészeti előadóját a megye művészeti életéről, különös tekintettel az Inconnu csoportra. Ezalatt a Művelődési Központ lezárt szitanyomó termében tartott un. célellenőrzés során a Megyei Tanács művelődési osztályának illetékesei lefoglalják és elkobozzák Molnár Tamás és az Inconnu csoport grafikai alkotásait, mert azok „sértik a szocialista kultúrát és a jóérzést”. Bár a művelődési osztály hatáskörét meghaladja, hogy bármit is lefoglaljon vagy elkobozzon, a grafikákat Molnár Tamás többszöri kérésére és írásbeli felszólítására sem hajlandók visszaszolgáltatni, mi több, majd egy évig válaszra sem méltatják Molnárt.

Molnár Tamás levelet ír a Művelődési Minisztériumnak, hogy vizsgálja ki a jogtalanul eltulajdonított műtárgyak ügyét. Az események ekkor már gyorsan peregnek. A minisztérium az ügyet visszaadja a megyei művelődési osztálynak, Molnár keresetet nyújt be a Szolnok Megyei Járásbíróságon az eltulajdonított művészeti alkotások visszaszerzésére; az osztálynak tehát meg kell szabadulnia az anyagtól. Molnárt értesítik, hogy az elkobzott alkotások „tartalmukat illetően összességében közízlést sértőek, művészetpolitikailag és ideológiailag nemkívánatosnak” minősülnek, és megküldték azokat a Megyei Rendőr-főkapitányságnak.

A rendőr-főkapitányság „közerkölcs megsértése miatti szabálysértés ügyében” eljárást indít Molnár ellen.

A Molnár Tamás mint felperes által indított polgári jogi per tárgyalásán a művelődési osztály képviselője a nyilvánosság kizárását kéri „tekintettel arra, hogy a tárgyaláson szolgálati titok is elhangozhat”. A bíró ennek a kérésnek – szabálytalanul – eleget tesz. A felek meghallgatása után, ismét az alperes kérésére, a tárgyalást meghatározatlan időre elhalasztják. A cél nyilvánvaló: ne kelljen elmarasztalni a tanácsi osztály törvénytelen eljárását, mielőtt a rendőrség mentőakciója véget érne.

A tárgyalás után Molnár levelet ír Köpeczi Béla művelődési miniszternek. Azt kéri, legyen segítségére jogos tulajdonának visszaszerzésében, mert

– munkáit a megye amatőr képzőművészeinek módszertani és szakmai irányítására hivatott Művelődési Központba jóhiszeműen, szakmai értékelésre vitte be;

– azok végig lezárt dossziéban és zárt helyiségben voltak, így nem sérthették a közízlést;

– továbbá a Megyei Tanács művelődési osztálya ilyen jellegű művészeti kérdések eldöntésében nem illetékes.

A szolnoki városi rendőrkapitányság a Molnár Tamás ellen indított közrend és közerkölcs megsértése miatti – tárgyalás mellőzésével lefolytatott – eljárást megszünteti, mégis elrendeli a rendőr-főkapitánysághoz eljuttatott anyagok elkobzását és megsemmisítését.

A Művelődési Minisztérium megbízásából Benkő Éva, a Népművelési Intézet igazgatója és Kerékgyártó István, az intézet vizuális osztályának vezetője Szolnokra utazik. Beszélnek a megyei művelődési osztály illetékeseivel, megtekintik az elkobzott anyagokat, majd közlik, hogy azok valóban sértik a közízlést, és ideológiailag sem megfelelő tartalmúak. Műalkotások elbírálásában illetékes szakzsűri továbbra sem látta Molnár Tamás műveit. A szakzsűriben ugyanis – az amatőr munkák adminisztrálására hivatott Népművelési Intézet munkatársai mellett – legalább két zsűrijogú személynek, rendszerint a Képző- és Iparművészeti Szövetség tagjainak kell helyet kapnia.

A Művelődési Minisztérium a Népművelési Intézet tájékoztatása alapján megállapítja, hogy Molnár eltulajdonított alkotásainak ügye az illetékes helyi szervek hatáskörébe tartozik. A Szolnoki Rendőrkapitányság az elkobzás és megsemmisítés ellen benyújtott kifogást 1983. július 26-án elutasítja.

A kiadvány utolsó dokumentuma egy nyílt levél. Molnár Tamás kifejti elmarasztaló véleményét az ellene indított rendőri eljárásról, ismételten rámutat a tényekre, melyek cáfolják az ügyében bizonyítékul felhozott valótlanságokat, s felhívja a figyelmet a magyar joggyakorlat adta lehetőségekre, melyek hasonló döntések meghozatalát és a hivatalos szervek szabálytalanságainak fedezését eredményezik. „Sajnálatos továbbá – írja Molnár – a határozatban szereplő elkobzás és megsemmisítés ténye is, mert mint módszer meglepő hasonlatosságot mutat mindazokkal a közvélemény által jól ismert esetekkel, melyekből következtetni lehet a hatalom és a kultúra jelenlegi feszültségekkel teli, torz kapcsolatára. Ismételt véleményem, hogy szándékaiban egyetlen művészeti irányzat sem köz- és társadalomellenes, vagyis egyetlen képzőművészeti médium vagy tárgy sem rendelkezik azokkal a »felforgató« eszközökkel, melyek esetleg alapjaiban fenyegetnék a közerkölcs, netán az állambiztonság féltve őrzött területeit.”

A kiadvány lezárása, 1983. szeptember 30-a után arról értesültünk, hogy a Szolnoki Járásbíróság – a rendőrség határozatára hivatkozva – „tárgytalanként” megszüntette a Molnár Tamás által kezdeményezett eltulajdonítási ügyet. A művek zúzdába kerültek.