David Gur

Nyomtatóbarát változat

Hol is kezdjem, mire is reagáljak?

– hogy a somér mozgalom 20–200 vagy 2000 főből állott,

– hogy mi is tartozik az „ellenállás” fogalma alá,

– hogy Carl Lutz, Friedrich Born, Raoul Wallenberg becsületes és bátor emberek voltak,

– hogy a palesztinai zsidók mennyire voltak tisztában 1943–1944-ben, mi is történt a zsidókkal a náci Európában,

– hogy volt-e Romániában embermentő hálózat 1944-ben,

– hogy a szemtanúk és a résztvevők hol, mikor és kinek mondták el visszaemlékezéseiket,

– hogy a sárga csillag viselése a Budapesti Közlönyben 1944. március 30-án vagy 31-én jelent meg,

– hogy Vilna volt-e a lengyel cionista mozgalom központja 1940 júniusáig vagy nem,

– hogy a Schutzpassokat a svájci konzulátus vagy a svájci követség adta-e ki,

– hogy a Központi Zsidó Tanácsnak volt-e szerepe a deportálások megszervezésében vagy nem (ki állította ezt?),

– hogy hány magyar zsidó menekült a határon túlra, és ez kinek az érdeme,

– hogy kik voltak (név szerint felsorolva) azok, akik részt vettek az üldözött zsidók megmentésében,

– hogy mi foglalkoztatta Szálasit, amikor „elismerte” a különféle védlevelek érvényességét, és mik voltak „utasításának” részletei,

– hogy miért állította le Horthy 1944. június 6-án a deportálásokat,

– hogy betelepítették-e vagy nem 1944. december 12-én a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló gyerekotthonokat a „nagy gettó” területére,

– hogy mi bizonyítja a dokumentum megvalósulását: a „főváros vagy a honvéd vezérkar fog gondoskodni” a gettó élelmezéséről,

– hogy ki legyen (név szerint) megörökítve a Vadász utca 29.-es Üvegház épületén,

– hogy a helyesírásban egy franciából angol írásmóddal lefordított (Asher Cohen: Soá. Cserépfalvi, 1994) tanulmány az irányadó vagy a Magyar Tudományos Akadémia szabályzata,

– hogy Herbst Imre (Jichak – Mimis) fiú volt-e vagy lány,

– hogy hányan vindikálják maguknak a jogot: nekik köszönhető a budapesti „nagy gettó” csodálatos megmenekülése,

– hogy a zsidó-cionista ellenállási mozgalom vezetősége miért nem írt hivatalos jegyzőkönyvet az üléseiről, és ezt miért nem ásta el az Üvegház pincéjében az utókorra gondolva,

– stb.

A Rákosi–Révai–Gerő-korszak kiirtotta még a nyomát is annak, ami a zsidókkal és főleg a cionistákkal történt 1944-ben. A Kádár-korszak sem kedvezett túlzottan a témának. Karsai László – úgy látszik – még tartja a „vonalat”, és nehezére esik visszakanyarodni az egyszerű tényekhez. (Agymosás! Beidegződés! Előítéletek!)

Volt vagy nem volt zsidó-cionista földalatti-illegális ellenálló, önmentő szervezet? Ha igen, milyen hatásfokkal működött? Van-e Karsai Lászlónak válasza erre a kérdésre? Ez a kiinduló pont. A többi részletkérdés.

Karsai László nem mer szembenézni ezzel az alapkérdéssel. Ehelyett bagatellizálja az ismert történeteket, mások javára írja a cionista ellenálló mozgalom akcióit, rosszindulatú történelmi pletykákkal foglalkozik.

Avihu Ronén a könyvet 1990–1993 között írta, és a héber eredetit 1994-ben adták ki Izraelben.

Azóta a magyarországi levéltárak jó része megnyílt a kutatók részére. Ezek és a közönség előtt ma még lezárt levéltárak (ÁVO, a moszkvai, a bermudai levéltárak) minden bizonnyal tartalmaznak további dokumentumokat a zsidó-cionista ifjúság szerteágazó tevékenységéről 1944-ben Magyarországon. Nem hiszen, hogy a jövő történészei el fogják marasztalni elődeiket azért, hogy nem használták fel az általuk még ismeretlen dokumentumokat!

Ma, az elmúlt 55 év távlatából és a megtisztító messzeségből világítótoronyként emelkedik és egyre élesebben rajzolódik ki a zsidó-cionista ifjúság sokrétű, szerteágazó tevékenysége. Főleg, ha mások – a nem zsidó ellenálló szervezkedések – gyakorlati tevékenységének hiányát vagy eredménytelenségét tekintjük. Hogy lehet elhallgatni a legátfogóbb, legsikeresebb zsidó ellenálló-önmentő mozgalmat a németek által megszállt Európában a második világháború alatt?

A zsidó-cionista ifjúság nemcsak saját tagjait és nemcsak a szélesebb zsidó közösséget mentette és segítette, hogy átvészelje a nyilas korszakot és Budapest ostromát, hanem – elenyésző száma ellenére – hathatósan segítette a nem zsidó ellenállási csoportokat is. Ez a fenomén egyedülálló a maga nemében. Lásd: Avihu Ronén: Harc az életért. 327–336. oldal. A Magyar Auschwitz Alapítvány–Holocaust Dokumentációs Központ: Holocaust füzetek, 1998/9. szám, 91–102. oldal. Dávid Gur: Az 1944. évi illegális cionista mozgalom aktivistájának névsora. Holocaust füzetek, 1999/11. szám, 146–154. oldal.

Ezt igyekszik a Harc az életért könyv bemutatni, amely nem egy „javított” Braham kíván lenni a holocaust magyarországi történetéről.

Összegezve: Miről beszélünk? A kákán keressük a csomót, vagy történelemmel foglalkozunk?

• Vita