Kálmán C. György

Nyomtatóbarát változat

A gyermek szemünk fénye, társadalmunk alapja. Nemétől függően hazánk védelmezője vagy a házi tűzhely őre lészen, és ha semmi nem jön közbe, a nemzeti keresztény úri középosztály tagja. Nem lehet mindegy tehát, hogy milyen szellemi táplálékon tartjuk. Miután az elmúlt hónapokban kutyafuttában áttekintettem az irodalom tankönyvek és a gyermekkönyvek mezejét, itt az ideje, hogy rendkívül felületes pillantást vessek a nemzetünk tanulóifjúságát célba vevő ismeretterjesztő művekre.

Nem hálás téma, mert viszonylag kevés tere van a kellemetlenkedésnek. Rögzítem tehát: egészen jó a könyvkiadók gyermek- és ifjúsági ismeretterjesztő könyvkínálata. Sok szép, hasznos és érdekes könyvet lehet beszerezni.

Persze vackokat is. Vannak például vizeskönyvek (amelyeknek vastag borítójában némi víz lötyög, benne papírhalacskák úszkálnak, ugyanis a könyv beltartama tengeri élőlényekre összpontosít). Van nagyítóskönyv (borítójában – hol máshol? – nagyító van, amelyet a gyermek kiszedhet, és azzal böngészheti az illusztrációkat). Vannak végül tollaskönyvek (amelyekhez speciális toll jár, ezzel kell a helyes megfejtésre rámutatni, és akkor jaj de jó, a toll világít? vagy pittyeg?, nem tudom, mert a konkomitáns „bip-pen” nem kapható). E sorok írója úgy sejti, hogy az ezen extrák okozta gyermeki kéj aligha ér fel hordozóik árával.

A legfőbb, általános gond az ismeretterjesztő könyvekkel a célközönség kiválasztása. Kinek szól a könyv? Mennyire legyen bonyolult, mennyire részletes, alapos, mennyire olvasmányos és könnyed? Ki mit vesz majd meg? Legtöbbször úgy látom, a kiadók alulcéloznak: kicsiny gyermeknek kevés információ való, annak is csak a veleje, nehogy megterheljük azt a csekély barázdáltságú agyat. Példa lehet erre a Venezia Kiadó Varázslapok című sorozata, amelyben megjelentek A ház, A madár és A repülő című kötetek, óvodásoknak. Vastag műanyaglapok, egész oldalas képek és alig szöveg; mintha azt feltételeznék, hogy az a büdös kölök úgyis a szájába veszi és szétnyúzza a könyvet (óvodásoknál már ritkaság), csak a nagy képekben tud jóízűen elmélyedni, és egyszerre legföljebb néhány mondat befogadására képes.

Mivel azonban többnyire az óvodások nem maguk olvassák e könyveket, a megtört atyára, illetve anyára férne rá a bővebb tájékoztatás. Ha csak azt a szöveget olvassa fel, ami oda van írva, akkor ezzel csak a felolvasás, és nem a könyv olvasgatása zárul le, várhatóan a szülő ki van téve a gyermek kellemetlen kérdezősködésének.

Itt van például a mókás rajzokkal illusztrált sorozat, az Én vagyok a… című, az Officina Nova gondozásában. Van benne nyuszi, kacsa, béka, pillangó – a főszereplő magáról mondja el, hogy hogyan él, mit eszik, és így tovább. Az elbeszélések több kérdést nyitnak meg, mint amennyit valóban megválaszolnak; s én érzem, nem vagyok alávethető békaügyben egy komoly kikérdezésnek. Akkor már sokkal tisztább lelkiismerettel ajánlható a Móra két kötete, Emanuela Bussoli és Sabria Orlando Az én világom és Fedezzük fel a világot című könyve. Igen vegyes tartalmúak, de legalább informatívak. Elég kevés van ebből a műfajból – még írok itt néhányukról.

Másképpen téved el a Magvető rendkívül rokonszenves és hasznos vállalkozása, amelyet a Steve Pollock és Peter Wingham szerzőpáros jegyez. A Veszélyben a világunk sorozat olyan köteteket tartalmaz, amelyek az állatvilág, az emberiség, a levegő, az erdők, a föld ökológiai veszélyeztetettségére kívánja felhívni a fiatal olvasók figyelmét – nagyszerű cél, a megvalósítás is szép. Csakhogy ilyen vékonyka és drága kötetekbe szétosztani azt, ami lényege szerint összetartozik, felettébb kockázatos és „aggályos” megoldás (ahogy a parlamentben mondják). Ráadásul ettől drága is.

Amúgy nem tapasztalhatni túl nagy találékonyságot a sorozatkoncepciók kidolgozásában. Természet és történelem, esetleg: hasznos tudnivalók a világ dolgairól – ezzel ki is merül a tematikai változatosság. A történelmi ismeretterjesztésben az egykori Képes történelem sorozat szerepét a Corvina Hogyan éltek hajdanában kiadványai vették át. Alapos, sok jó rajzzal illusztrált, szép kötetek, köztük egy az első civilizációkról, egy a római korról, egy a középkorról, egy meg a reneszánszról. Sajnos, más kiadók nem versengenek vele, pedig talán jót tenne – ahogyan a természetkönyveknek határozottan használni látszik.

Mert azokból egyre több van. A remekül író Schmidt Egon Veres László illusztrációival az Officina Nova gondozásában adja ki új könyveit, amelyeknek ezúttal a szöveg, sajnos, nem erősségük: a Nádasok élővilága, Folyók, tavak élővilága, Az erdők élővilága és társaik mindenekelőtt azzal tűnnek ki, hogy fotografikus pontosságú rajzok sorakoznak a kivágott és kihajtható lapokon. (Ha félrehajtjuk a hínárt, ott a potyka.) A szöveg viszont a száraz leírásra szorítkozik. A Schmidt–Veres-páros sorozata azért figyelemre méltó, mert alig-alig találunk eredeti (értsd: magyar szerzőktől származó) műveket a boltok kínálatában.

Végül néhány szót egyetlen kiadó négy, többé-kevésbé sikeres sorozatáról. A Park Kiadó káprázatos nyomdai és szerkesztői munkáról tanúskodó kötetei könnyen feltűnnek a boltokban, szellős, színes, elegáns borítójuk révén. A Szemtanú ezek közül a legalaposabb és a legkomolyabb is – nyilván elsősorban nagyobb gyerekeknek vagy akár felnőtteknek is –, és ez áll a legközelebb ahhoz, hogy óvodás és gimnazista is örömmel forgathassa. Éppen azért, mert a szép, színes képek mellett elég tájékoztatással is szolgál. (A sorozatban, többek között, van könyv a kőzetekről és ásványokról, az ókori Egyiptomról, a fegyverekről, az első emberekről, az ufókról, a pénzről.) A második sorozat a Csudavilág, hasonlóan gyönyörű kiállítású, de jóval felületesebb (ez, gondolom, a kisebbeknek szól). A Szemtanú Kísérletek (amelynek köteteiből megtudhatjuk, hogy mit tud a fény, mit tud a levegő) „karcsú” (magyarán: vékonyka) kötetei kevesebbet mondanak, mint az Öveges-féle kiváló könyvek annak idején (tényleg, azokkal mi van?), de mert jó őket kézbe venni, ezek is közönségsikerre számíthatnak Az Első pillantásra sorozat pedig (van benne például Évszakok, Ellentétek, A természet meg Méretek című kötet) bármilyen dekoratív, megint csak az „alálövést” példázza: ilyen alapfogalmakkal szükségképpen más módon is megismerkedhet a gyermek. Mindenesetre nem ártanak senkinek, aki megengedheti magának, miért ne vegye meg.

Egy-egy könyvből persze nem tájékozódhatunk elég széleskörűen, az meg, hogy a könyvben minden benne volna, csak ábránd, szülők és gyerekek álma. Vagy… mégis? Lehetséges volna? A napjainkban megújuló enciklopédiamánia, az atlaszok, lexikonok, kézikönyvek orgiája a könyvesboltok kirakataiban egy szebb, új világ üzenetét hozza. De ez már egy másik történet – erről máskor.

• Kultúra