Krenner Tibor [Bauer Tamás]

Nyomtatóbarát változat

Szeptember közepén meglepő dokumentum jelent meg két hetilapban, az Új Tükörben és az Élet és Irodalomban (valamint kivonatosan a Heti Világgazdaságban): az „Új Márciusi Front” alapító felhívása. Az egész újságoldalt elfoglaló politikai dokumentumhoz utóiratot is fűztek, amelyből kiderült: márciusban született, de nyilvánosságra hozatala csak most vált lehetségessé.

Maga a szöveg hasonlít az utóbbi hónapok hasonló funkciójú politikai dokumentumaihoz, meg el is tér tőlük. A válság tényének leszögezése, a változások, reformok szükségességének hangsúlyozása hasonlóvá teszi a Hálózat, a Demokrata Fórum, a Fidesz, a Szárszói Front dokumentumaihoz, egész hangvétele azonban eltér tőlük. A legfontosabb különbség alighanem az, hogy ebben a felhívásban még ma is pozitív csengése van a szocializmus szónak, pozitív hagyomány nemcsak 1918, de 1919 is.

Ami a legfurcsább, az kétségtelenül az aláírók összetétele: Kádár hivatalos életrajz-írójától, az ellenzék ellen inszinuációkkal harcoló főszerkesztőtől a reformer KB- (ma már PB-) tagon és a Mozgó Világ „bitorló” főszerkesztőjén, majd pedig a pártból időközben kizárt három kontesztáló pártértelmiségin át a monori találkozó előadóiig terjed a névsor.[SZJ] Az utóbbiak közül négyen ott vannak a Hálózat alapító nyilatkozatának aláírói között.

Ezen a tényen nincs mit meglepődni. A Hálózatról jól tudjuk: koalíció, különféle politikai törekvések, „szabad kezdeményezések” koalíciója azon a közös platformon, amelyet az alapító felhívás rögzített. Kevésbé nyilvánvaló – és a felhívás megjelenését követő nyilatkozatok el is kenték –, de szemlátomást koalíció az „Új Márciusi Front” is. Olyan koalíció, amelyben a fent említett különböző politikai hátterű emberek lépnek fel együtt, bizonyára abban a hitben, hogy az ebben az alapító felhívásban rögzített közös platform jobban összefűzi, mint amennyire nyilvánvaló nézeteltéréseik elválasztják őket.

Tudni lehet, hogy a társaság összehozása nem ment könnyen. A kezdeményezők független, reformszándékú, baloldali csoportosulást igyekeztek létrehozni. Úgy akartak önálló politikai állásfoglalást kiadni, mozgalmat indítani, hogy közben a párttag résztvevők ne kerüljenek összeütközésbe a pártfegyelemmel. Megannyi politikai fából vaskarika. Hogy mennyire, azt két olyan tény mutatja, melyekről csak hallomásból tudhat a közvélemény. Az aláírók egyikét, Fekete Sándort olyan súlyosan megbántották mindjárt az első összejövetelen, hogy a továbbiakon sohasem jelent meg, csak külön írta alá a dokumentumot. A másik: a párttag résztvevők törekvését a pártszerűségre a még Kádár vezette Politikai Bizottság azzal honorálta, hogy Nyers Rezső részvételét határozatilag megbélyegezte, három párttag résztvevőt – egyéb bűneiket is figyelembe véve – kizárt a pártból, és a főszerkesztőkkel előre közölte: szó sem lehet a felhívás közléséről. A szöveggel kapcsolatban az akkori PB mindenekelőtt ’56 újraértékelésének igényét, az európaiság hangsúlyozását, a hatalom megosztására való törekvést kifogásolta.

Jött azonban a pártértekezlet. Nyers bekerült a PB-be, az őt elítélők többsége pedig kikerült belőle. A szöveg, amely márciusban még bombaként robbant volna bele a közéletbe, ma már szinte elavult. Egyeseknek úgy tűnik, hogy az egész az új pártvezetés manipulációja az értelmiség egy részének integrálására.

De vajon valóban elavult-e a szöveg, idejétmúlt-e a fellépés? Fölülről manipulált akcióról van-e szó?

Látni kell: a szükséges politikai változásokhoz nem elegendő, ha a liberális, népi, nemzeti gondolat hívei látják be azok szükségességét. Nem elegendő, ha a párton és a szocialista eszmevilág követőin kívül alakul ki egyetértés a követendő utat illetően. Fontos, hogy szocialista eszmei platformon is megfogalmazódjék és a párton belül is követőkre találjon a történelmi kompromisszum, a „társadalmi szerződés” gondolata. Erre ad némi esélyt az Új Márciusi Front fellépése.

Kétségtelen: a felhívás Hálózat-tag aláírói olyanokkal léptek koalícióba, akik politikai háttere fölöttébb kérdésessé teszi ezt a lépést. De olyan platformon történt ez a megegyezés, ahol a másik félnek kellett elfogadnia éveken, évtizedeken keresztül elutasított, sőt megbélyegzett álláspontot.

Hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a felhívásnak azokat a mozzanatait, amelyeket tavasszal a régi pártvezetés elítélt, ősszel sem tette magáévá az új. Az a tény, hogy párttagok, köztük egy PB-tag nyilvánosan vállalja ezt az álláspontot, és ezt a mai pártvezetés (előbb a PB, majd a KB is) tudomásul veszi, a politikai tevékenység új távlatait nyitja meg precedensként a politizáló párttagok ezrei, tízezrei számára. Ugyanakkor az apparátusban érthető megrökönyödést vált ki a PB-tag politikai együttműködése a pártból kizártakkal és az oda politikai okból be sem lépettekkel.

Ez az, ami miatt, ha fenntartásokkal is, de üdvözölni lehet az Új Márciusi Front fellépését. Látni kell ugyanakkor a veszélyt is: a pártvezetés valószínűleg megpróbálja majd, hogy integrálja, az értelmiségi mozgalmak leszerelésére használja fel az Új Márciusi Frontot. Ha ez sikerül neki, akkor megszűnnének e fellépés előnyei. Hogy sikerül-e elkerülni ezt a nemkívánatos fejleményt, az azon is múlik, hogy a másik oldal mennyire tolerálja a „kettős tagságot”, a hídépítést. Ha reménytelennek tartanánk a politikai együttműködést a párton belüli és a párt körüli reformer törekvésekkel, akkor elleneznünk kellene ezt. Ha azonban fűzünk hozzájuk némi reményt, akkor rokonszenvvel kell tekintenünk az Új Márciusi Frontra.

---

Szerzőnk megfontolandó érvekkel száll szembe a Márciusi Front szeptemberi jelentkezését kísérő általános ellenszenvvel.

A magunk részéről ugyan nem várunk valódi újdonságokat a reformkommunizmustól avagy revizionizmustól, mégis úgy véljük, hogy a párton belül és a párt körül intézményesülő reformfrakció előrelépés lehet a monolit párthoz képest a politikai kibontakozás útján.

Szkeptikussá az Új Márciusi Fronttal szemben az tesz bennünket, hogy a felhívás kibocsátói között olyan figurákat találunk, mint például az érzékeny Fekete Sándor, P. Szűcs Julianna vagy Gyurkó László, akik éveken át védelmezték az MSZMP-t és a Kádár-rendszert mostani fronttársaiktól, valamint a szövetségbe hívottaktól, s csak Kádár végóráiban tették meg az önmentésükhöz feltétlenül szükséges pálfordulást. (S nem is mind először.) Ennyire gyönge a reformfrakció?

A Front, amelynek márciusban nem volt politikai ereje világra jönni, szeptemberben már alighanem halva született. Programjának szép, a legtöbb felelősséggel gondolkodó ember számára elfogadható pontjai feloldódtak a reform- és megújulás-retorika szó- és szólamözönében. Nem mindegy, hogy az igaz szavakat mikor, hogyan mondják ki! E féléves késlekedés ismét azt a tapasztalatunkat mélyíti el, hogy a párt nem a társadalmi, gazdasági, szellemi fellendülés motorja, hanem jó esetben utánfutó, többnyire azonban fék.

A Beszélő szerkesztősége

• Új Márciusi Front