–kl– [Kozák László]

Nyomtatóbarát változat

Elemzésünkben azt figyeltük, hogy az 1991-es és az 1992-es évben július 20. és augusztus 6. között melyik szakszervezeti konföderáció milyen gyakorisággal szerepel a napilapokban. A vizsgált időintervallumot találomra választottuk ki, de a kiválasztásban tekintettel voltunk arra, hogy a nyári metszet ne a szakszervezeti törvényekkel kapcsolatos tudósításokat idézze, de ne foglaljon magába viszonylagosan hírmentes heteket sem. Megkülönböztettük az előfordulások gyakoriságán belül, hogy a vizsgált cikk kizárólagosan vagy túlsúlyban az illető konföderációról, hangoztatott állásfoglalásáról, véleményéről szól (1. oszlop), vagy a tudósítás egy esemény vagy állásfoglalás kapcsán idéz ismert szövetséget, véleményét kéri (2. oszlop). Az összes előfordulást a cikkekben a 3. oszlop adja meg. Az olvasói leveleknél (4. oszlop) figyelmen kívül hagytuk, hogy a levél mely szövetségeket említ meg, itt csak azt vizsgáltuk, melyik szakszervezet mellett érvel az illető olvasó.

A megfigyelt konföderációk: Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA), Munkásszolidaritás Szakszervezeti Szövetség (Szolidaritás), Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF), Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja (ASZOK), Értelmiségi Szakszervezetek Tanácsa (ÉSZT). A második táblázat egyéb rovata a választásokon szerepelhető szakszervezetekről (például a keresztény szakszervezetek) tudósít.

Elszalasztott levelezők

1991.

Tavaly az MSZOSZ-ről szólt a legtöbb cikk pozitív és negatív értelemben egyaránt. A szakszervezeti törvények kihirdetésé után az MSZOSZ bojkottot hirdetett, és az Alkotmánybírósághoz fordult. Kilátásba helyezett egy polgári elégedetlenségi mozgalmat is. Az ágazati szakszervezetek kivették vagyonukat az OTP-ből. Kipattant a zalaegerszegi vagyoneladási és Nagy Sándor-féle rágalmazási botrány, majd a Frohburg-székházeladások kaptak nem várt nyilvánosságot. A Liga leggyakrabban mint megkérdezett ellenérdekű fél szerepel a munkástanácsokkal együtt, de az előbbi lépéseket tesz a patthelyzet feloldására az Érdekegyeztető Tanácsban, működtetni próbálja a VIKSZ-et, és megerősítést nyer a legnagyobb amerikai szakszervezettől, míg a munkástanácsok jórészt választmányának éles vitája nyomán kerül az érdeklődés középpontjába. A Szolidaritás gyakori szereplése az elnök Bátonyi Sándor éhségsztrájkjával magyarázható, aki általános sztrájkot is hirdetett – általános sikertelenséggel. Az öt hagyományos szakszervezet és a Liga, munkástanácsok nem ültek egy asztalhoz. Feltűnő, hogy ekkor még működik az MSZOSZ spontán levelező hálózata (4. oszlop), de szakszervezet-politikai érvek mögül a rendszerváltás utóvédharcai sejlenek fel.

1992.

Az MSZOSZ válságkezelő intézkedéseket sürget, népszavazási felhívást helyez kilátásba (Alkalmas-e a kormány…?), távol marad a szakszervezetek közötti tárgyalásokról. Sokat magyaráz az MSZOSZ viszonylag kevesebb önálló nyilatkozatából, hogy ebben az időben tölti szabadságát Nagy Sándor (de a Liga-elnök Horn Gábor is). Továbbra is az MSZOSZ és a Liga az a konföderáció, akinek a véleményét szakszervezet-politikai kérdésekben ki kell kérni. A Ligáról több tudósítás lát napvilágot, mert kezdeményezi, hogy a kormány adjon számot a beterjesztett választási törvénytervezetéről. A szakszervezeti paletta kissé átrendeződött, az ötök (nem ugyanazok, mint fent), valamint az MSZOSZ és a Szolidaritás közötti tárgyalások megszakadnak, mivel az utóbbiak elutasítják a választásokat. A Szolidaritás megpróbál az üzemi tanácsok menedzsere lenni, de szándékai nem kapnak pozitív visszhangot.

Elszalasztott lehetőség

A ’92-es újságcikkekben sokkal nagyobb arányban szerepelnek „helyi” hírek, vagy ágazati, szakmai viták, tudósítások. (Táblázatunkban azonban csak a konföderációk kaptak lehetőséget az összehasonlításra. Kimaradt a Ligához csatlakozott vasutas-szervezetek vitája a MÁV-val, vagy a SZEF-hez csatlakozott pedagógusok, akik jelenleg más szervezetekkel együtt a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában fogtak össze, hogy a közösen érjenek el eredményeket a kormánnyal szemben.) Pedig minden jel arra mutat, hogy a valódi szakszervezeti munkát alsó és középszinten kell folytatni.

Tavaly a kormány érdekében állt az állampárt után az állampárti szakszervezetet is elszámoltatni, és a sajtó is főleg a konföderációkkal foglalkozott. Egy év múltán már nem érdeke a kormánynak, hogy rendeződjenek a szakszervezetek közötti erőviszonyok, így a konföderációk elvesztették a lehetőséget, hogy idejében megteremtsék a szakmai és ágazati szervezeteiknek a lehetőséget a munkaharc feltételeinek biztosítására. Pedig napjainkban az országos megállapodások betarthatatlanok, ellenben egyre több gyárat zárnak be, és egyre több a nézeteltérés a helyi szakszervezetek és a munkaadók között. Az olvasói levelek hiánya azt is jelzi, hogy a munkavállaló már nem akar a szakszervezeti kérdések apropóján politizálni, viszont valós érdekvédelmet vár el napi gondjaiban.

• Válassz szakszervezetet!