Dmitrij Szemusin

Nyomtatóbarát változat

A világlapok még mindig találgatják, volt-e alapja annak az állítólagos pénzügyi tranzakciónak, amelyet Pavlov miniszterelnök leplezett le s hatástalanított máig emlegetett „zseniális” pénzcseréje során. A brit Observer tudósítói találtak is egy 64 éves angol hölgyet, akit mint a Dinamics szovjet–angol közös vállalat vezetőjét évek óta szoros kapcsolatok fűztek Moszkvához, s aki állítólag „értesítette” a moszkvai hivatalos köröket a nyugati kézen felhalmozott rubelmilliárdokról…

Az efféle ostobaságokra akár oda se kellene figyelni, ha e „százrubeles manőver” nem egy nagyobb pénzreformcsomag kezdő adagja lett volna. Mint ismeretes, a Goszbank, a szovjet állami bank az akció eredményeként alig több mint 8 milliárdos nyereséget könyvelhetett el, ugyanekkora lett volna a haszna akkor is, ha a lakosságra kivetett áruforgalmi adót 1 százalékkal megnöveli. Nagy sikernek tekintették viszont, hogy évek óta először most, februárban volt negatív az inflációs index, holott ez csupán annak következménye, hogy egy elnöki határozattal gyakorlatilag befagyasztották a lakossági betéteket. Ezt a helyzetet azonban legfeljebb 1-2 hónapig lehet fönntartani, feloldása után mindjárt magasra szökik az inflációs index: a szokásos negyedévenkénti 7-8 százalékról csaknem 50 százalékra. A kormány azonban a hírek szerint ezt nem várja meg: a külker. bank és az állami bank már ki is dolgozta a közvetlen pénzügyi kapcsolatokat kiiktató elszámolás teljes rendszerét. A legkeményebb intézkedések a lassan formálódó alternatív gazdasági szervezeteket sújtják: a külföldi valutaszámlával rendelkező vállalkozókat arra kényszerítik, hogy pénzüket a külker. banknak szolgáltassák be. Az ilyen személyek felderítésében a – Szovjetunióban tavaly óta közreműködő – Interpol is a kormány segítségére siet. A szovjet sajtó felröppentette azt a hírt is, hogy a KGST-elszámolás összeomlása után a szovjet vállalatok számláin felgyülemlett mintegy 10 milliárd transzferábilis rubelt a vállalatoknak kényszerárverésen kell értékesíteniük: 26 rubelt kell adni egy dollárért, az 1,80-as hivatalos kereskedelmi árfolyammal szemben.

A pénzforgalom ilyen módon történő központi kiszipolyozását nyilvánvalóan nagymértékű áremelés, majd pedig a többi pénz fokozatos és teljes kivonása követi. A pletykák szerint az állami pénznyomdában titokban már két éve nyomják az új bankókat. ’91 végére tehát talán megjelenik az új rubel, ám ezt is ugyanúgy egy központ fogja ellenőrizni, mint a régit.

Több mint átlátszó ideológiai máz volt tehát a nyugati bankárok és szovjet feketézők összeesküvésére hivatkozva végrehajtani a pénzcserét, hiszen az ok mindenki számára világos lehetett: a Szovjetunió egységének megőrzését nem csupán a KGB és a hadsereg garantálja, hanem a központilag ellenőrizhető pénzügyi rendszer is. A múlt év ősze óta ádáz harc folyik a központ és egyes köztársasági kormányok között: a költségvetési háborúk és bankcsaták áttételesen nem kevesebb veszteséget okoznak a szuverenitásra törekvő köztársaságoknak, mint egy központi rohamosztag bevetése. A feltételezések szerint – a vasárnapi referendum eredményétől gyakorlatilag függetlenül – Pavlovék tovább folytatják hipercentralizált pénzügyi (szovjet)unió kiépítését, s ha a szuverenitásukat deklaráló köztársaságok nem kezdik meg már a tavasz folyamán a saját nemzeti fizetőeszközre való gyors áttérést, könnyen alulmaradhatnak az „alkotmányos” küzdelmekben is.

(Leningrád)

• Külföld