Tamás Gáspár Miklós (Szabad Demokraták Szövetsége):
Honfitársak! Barátaim! Magyarok!
Egy esztendővel ezelőtt úgy ünnepeltük március 15-ét, hogy közben 8 ellenzéki barátunk rendőri őrizetben várta a tüntetés kimenetelét. Ők voltak a rendszer túszai.[SZJ] De a gumibotozás tavaly már elmaradt. Csak akkor kezdtek ismét püfölni bennünket, amikor Nagy Imre halálának 30. évfordulóján ismét az utcára mentünk.
Tavaly márciusa óta a kommunista rendszer erkölcsileg és politikailag megbukott. A hatalom birtokosai nagyjából ugyanazok, akik azelőtt – de miféle hatalom az, amelynek senki nem engedelmeskedik? Miféle hatalom az, amely ellenzékétől emeli el az ötleteit? Miféle hatalom az, amely ezen az ünnepen most azokhoz törleszkedik, akiket évekig végigpofozott a nemzeti emlékhelyeken? Köszönjük, nem kérünk a későn jött hazafias jóindulatból.
Ideje volna, hogy a kommunista párthatalom szerénységet tanuljon. Senki nem bízta meg az uralkodással, és ha majd részt akar venni a demokrácia versenyében, magába nézzen inkább, mintsem hogy máris a kártyák cinkelésével foglalkozzék.
Ideje volna annak is, hogy az új demokratikus mozgalmak fölhagyjanak a torzsalkodással és az ábrándkergetéssel, és készüljenek az építésre. Nyomor és zűrzavar fenyegeti az országot. Ez a veszedelem talán még elkerülhető, de időnk véges. Nyugalom, szilárdság, összetartás – csak ez mentheti meg Magyarországot!
Március 15-e ma nemcsak 1848, hanem 1956 ünnepe is. Célunk ma is az alkotmányos demokrácia és a nemzeti függetlenség. Ennél kevesebbel be nem érhetjük.
Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét