Aczél Endre

Nyomtatóbarát változat

Terentiew úr (akit a továbbiakban Pan T.-nek fogok nevezni) meghirdette az állami tulajdonlásra hivatkozó politikai rendcsinálás programját.

Pan T. a közszolgálat fogalmát nem ismeri, ennélfogva nem is használja. Számára csak szimpla összefüggések léteznek. Ilyenek:

– a TVP állami televízió;
– az állam pillanatnyilag Walesa államfőben és az ő kormányában testesül meg;
– a TVP „mindenekelőtt” az államnak tartozik felelősséggel.

Ezek a szimpla összefüggések Pan T. munkájának rendező elvei, de ebben a lengyel híradósok eddig nem követték őt. Tehát: anarchia van.

S mi más lehetne egy frissen kinevezett, felelős vezető dolga, mint hogy megszüntesse az anarchiát. Pan T. készen áll erre. Ő anarchia helyett rendet, pártatlanságot és szakszerűséget kíván. Főleg pártatlanságot.

A lengyel híradósok ugyanis elfogultak. Mégpedig: liberális irányban.

A hányatott sorsú Lengyel Televízióban ez, úgy tetszik, a likvidálásra érdemes elfogultságok harmadik fokozata.

Az első a rendkívüli állapot és Jaruzelski tábornok iránti elfogultság volt: ennek már jó régen véget vetettek, a benne elmarasztaltakat (elmarasztalhatóakat) elbocsátották.

Jött – és még Pan T. hivatali időszakába is átnyúlt – a második fokozat, ahol a vétkeseket egy fokkal nehezebb volt azonosítani, és nehezebb volt velük szemben eljárni is. Ide kategorizálták azokat az újságírókat, akik „kötődtek a kommunista hatalomhoz”. Pan T., mint megvallja, ezeket az embereket „kivette” a Híradó (a mi fogalmaink szerint a 20 órás kiadás) szerkesztéséből, és leparancsolta őket a képernyőről is.

De, fájdalom, megmaradtak azok, akik nem exponálták magukat a hadiállapot idején (sőt, ellenkezőleg): akik nem „kötődtek” a Jaruzelski–Rakowski-érához (sőt, ellenkezőleg), hanem a Demokratikus Unióval (UD), az egykori Szolidaritás liberális vezetőivel rokonszenveztek. Az UD ma köztudottan ellenzékben van: vezetői (Mazowiecki volt miniszterelnök, valamint Geremek, Frasyniuk, Kuron, Michnik és mások) azért fordultak szembe egykori barátjukkal és vezérükkel, Lech Walesával, mert képtelen voltak osztozni autokrata és demagóg hajlamaiban, a demokratikus intézmények, a szakapparátus és az értelmiség iránti, mondjuk így: ambivalens viszonyában.

Ma Walesa számára az UD – és a benne megtestesülő (a mi fogalmaink szerint kifejezetten nemzetinek vagy katolikusnak mondható liberalizmus) a fő ellenség, de legalábbis a fő ellenfél.

Úgy látszik, itt valami határokon átívelő genetikus eltévelyedés van. Valamilyen misztikus oknál fogva a televíziósok mindenütt a liberálisok felé húznak, és ezzel a „nemzeti érzelmű” kormányok ellenségévé válnak. A pszichopolitológiára vár, hogy ezt az összefüggést mélyebben feltárja.

Pan T. azonban addig is rendet csinál. Mielőtt azonban ebbéli igyekezetének néhány ellentmondására rámutatnánk, szögezzük le: a hírfőnöknek igaza van abban, hogy a híradós újságírók politikai meggyőződéseinek nem szabad megjelenniük sem a szerkesztési módszerekben, sem a tudósítások „hangoltságában”. Pan T. azt mondja: ő „kétfrontos harcot” akar. Büntetni fog azért is, ha valaki nem a „helyes időarányok” szerint szerepelteti a liberális ellenzéket, ám azért is, ha valakiben túlárad a szeretet Walesa vagy Olszewski iránt. (Ha ez utóbbi bekövetkezne, ha nyilvános vádként elhangozna, hogy az államfő vagy a miniszterelnök túl hosszan szerepelt, akkor gondolatban meg fogom szorítani Pan T. jobbját. Tartok tőle, hogy nem fogom.)

„A világon sehol sincs úgy, hogy az ellenzék a tévében több időt kapna, mint a kormánypárt.”

És: „Egyetlen ellenzéknek (H. több ellenzéki párt van – A. E.) sem lesz itt, ebben az állami tévében nagyobb hangja, mint a kormánynak.”

És: „Amíg én itt vagyok, egészen biztos, hogy a TAI nem lesz kormányellenes propagandaügynökség.”

Mellesleg Pan T. már szolgált néhány adalékkal ahhoz, hogy miként képzeli ő a pártatlan hírszolgáltatást – fedte föl a Zycie Warszawy. Történt ugyanis, hogy a lengyel parlament a minap elvetette a kormány társadalmi-gazdasági programját, mire a tévé székházában, híradószerkesztés közben megjelent egy bizonyos úr, a miniszterelnök tanácsadója, és a szerkesztő(nő) füle hallatára megvitatta Pan T.-vel, hogy a hír milyen megközelítésben kapjon televíziós nyilvánosságot. Úgy-e, hogy a szejm „elvetette” a programot, avagy úgy, hogy „nem fogadta el”?

E „konzultáció” akkora botrányt kavart a Híradóban, hogy Pan T.-nek utóbb bocsánatot kellett kérnie. Azt mondta, „régi barátja” az illető, és kizárólag ebben a minőségében jelent meg a Felkelők terén (ahol a tévé üzemel).

Az interjú csúcspontja az volt, amikor Pan. T. kifejtette, hogy a riporterek dolga „az, hogy információt szerezzenek, nem pedig az, hogy zaklassák (sic) a beszélgetőpartnert”. Később hozzáfűzte, hogy „el fogja fojtani” azoknak a riportereknek a „magamutogató sztárkodását”, akik – noha se múltjuk, se tekintélyük – „egyenlőnek képzelik magukat” a politikusokkal.

Pan T. nem ostoba. Itt például tudatosan rájátszik egy tekintélyelvű szellemben nevelt, polgári értelemben a legkevésbé sem szabad társadalom rossz előítéleteire, amelyek a „pimaszkodó” újságírókat sújtják, és a címek, rangok viselőinek kedveznek.

P. S.: A TAI munkatársai talán nem tették jól, hogy a fentebb leírt ügyben bocsánatkérésre kényszerítették Pan T.-t. Most ugyanis valamennyien három hónapos felmondási idejüket töltik, és csak akkor hosszabbítják meg a szerződésüket, ha Pan T. elégedett lesz velük, ha kiszűrik a genetikus eltévelyedésüket.

• Külföld