LEGFŐBB ÜGYÉSZ HELYETTESE
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Tájékoztatom arról, hogy hivatalból megvizsgáltam Maróczy Sándor perújítási ügyének iratait. Megállapítottam, hogy az alapügyben eljárt hatóságok (ügyészség, bíróság) nem vizsgálták a terhelt távolmaradásának motívumát, az idegen állampolgárságú személyhez fűződő kapcsolatát. Márpedig a büntetés kiszabása szempontjából jelentős tény, melyet a terhelt perújítási tárgyaláson előadott védekezése, mint új bizonyíték megerősített. A bűncselekmény motívumának tükrében a büntetés különösen szigorúnak bizonyult, ezért nem tévedett az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság, amikor az alapítéletet hatályon kívül helyezte. Ez esetben viszont már érvényesül a Btk. 2. §-a, ezért az ügyész fellebbezése alaptalan volt.
Intézkedtem a fellebbezés visszavonásáról.
Budapest, április hó 2.
Tisztelettel: dr. Fábián János
Ui. Köszönjük a legfőbb ügyész helyettesének intézkedését. M. S. „bűncselekménye”, a hazatérés megtagadása (magyarul: disszidált) a perújítás idején, 1991-ben már nem volt bűncselekmény (Btk. 2. §) ezért az egykori ítéletet – amelyet szerencséjére távollétében szabtak ki – hatályon kívül helyezték. Ez ellen fellebbezett az ügyész, a fellebbezést vonatta most vissza a legfőbb ügyész helyettese. Milyen nehezen érvényesül az igazság néha a legegyszerűbb esetben is.
K. F.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét