Sokan mazochistának tarthatnak miatta, de nagy élvezettel olvastam a Beszélő 48. számában Solt Ottilia „Szigorúan ellenőrzött vonatok” címmel megjelent írását. Olykor vitriolos kritikai megjegyzéseivel nem is vitatkozom. Kapcsolódni egyedül a cikk utolsó mondatához szeretnék, mely szerint: „a nagy vasútracionalizálási elképzelésekből realitása leginkább a vonalak megszüntetésének van”.
Kérem a tisztelt olvasót, ne higgye el, hogy ez az egyetlen járható út. A MÁV Rt. vezetői komolyan gondolják, hogy a megszüntetés csakis a legvégső eset lehet. A további működtetés feltétele viszont, hogy a mellékvonalakon – bár ezek már ma is viszonylag alacsony költséggel üzemelnek – további lehetőségeket találjunk a ráfordítások csökkentésére. A vasút jelenlegi költségei között a bérköltségek aránya meghaladja az 50%-ot, ugyanakkor az eddig elvégzett vizsgálatok tapasztalatai alapján kimondható, hogy a mellékvonalakon a lehetséges létszámkiváltó szervezési intézkedések többségükben kimerültek. A pályák fenntartására nehezen lehetne már kevesebbet fordítani, mint a legutóbbi években. Mit lehetne mégis tenni?
Gondolkodásunk váltóit kell átállítani. Újfajta együttműködés szükséges az önkormányzatok és a vasút között (s itt most csak másodsorban gondolok az önkormányzatok anyagi hozzájárulására). A MÁV költségcsökkentő racionalizálási intézkedései korábban mindig ellenállásba ütköztek, mivel a helyi szervek – a saját szempontjukból talán érthetően – csak igényeket támasztottak, miközben a veszteség növekedését a vasútnak kellett viselnie. A mellékvonalak további működtetésének egyetlen lehetséges módja, ha ezeket a vonalakat nem a hálózati szerepet ellátó fővonalak értékcsökkent másának, hanem sajátos, helyi érdekből működő, térségi igényeket ellátó vasútnak tekintjük.
Tudomásul kell venni, hogy az elkövetkező években sok helyen nem az lesz a kérdés, hogy megmaradjon-e a jelenlegi, hanem az, hogy megszűnjön vagy oldottabb keretfeltételek mellett működjön helyette egy olcsóbbá tett, s ezért bizony a maihoz kevésbé hasonlító vasút.
A „Visszabeszélő” nem az a hely, ahol ildomos volna szakmai részletekkel untatni az olvasókat, mégis – némi hitelesség érdekében – meg kell említenem néhány lehetséges változtatást.
A mellékvonalakon egyszerűsíteni kell és lehet a személyszállítás szabályait. Egyes állomások lehetnének személyzet nélküli (de jegyváltó automatákkal ellátott) megállóhelyek, ahol ún. rugós váltókon keresztül, kezelőszemélyzet nélkül keresztezhetnék egymást a vonatok, miután a mozdonyvezetők rádión jeleznék egymásnak tartózkodási helyüket. A jól belátható kereszteződésekben – a kereszteződést alacsony sebességgel megközelítő vonatok mellett – sorompók helyett a közúti stoptábla is megtehetné. A kis forgalmú vonalakon ütemes menetrendet lehetne bevezetni, melynél az utast tájékoztathatnánk arról, hogy a vonat plusz-mínusz tízperces eltéréssel is közlekedhet.
Fontos lenne, hogy a helyi közvélemény mindezeket ne életviszonyaiba való negatív beavatkozásként élje meg. Mondom én, miközben tudom, hogy ez ugyanolyan önbecsapás, mint amikor valaki a hideg szobában azért dugja ki a paplan alól a lábát, hogy jó érzése támadjon akkor, amikor visszahúzza. A realitás mégis az, hogy fűtésre nincs pénzünk, a nagymama dunyhája viszont mégiscsak megvan…
Magos György
vezérigazgató-helyettes
MÁV Rt.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét