(Pető Gábor Pál)

Nyomtatóbarát változat

Emlékezetem szerint eddig egyetlen szót sem írt vagy mondott – az általam máskülönben nagy tudása és remek publicisztikai stílusa miatt nagyra becsült – Tamás Gáspár Miklós, amivel egyetértettem volna, erre a cikkére csak háromszoros „hurrá!”-t tudok kiáltani. Minden szavával – pontosabban: egyetlen szót kivéve, amelyre alább visszatérek – egyetértek, aminek ugyanis nincs jelentősége, de úgy vélem, az Országgyűlés minden gondolkodó tagjának egyet kellene vele értenie. Sőt, amit leír – főleg a cikk általános részében, a mostani házszabály konkrét, bár szintén tökéletesen helytálló részét megelőzően –, az a parlamentáris demokráciának olyan ábécéje, kis egyszeregye, amelyet minden képviselőnek szóról szóra tudnia kellene, legyen bár „elit” vagy „mezei” képviselő. A kormánypártok és az ellenzék szerepe, a pártok és a csoportérdek – mindez elemi alapja a parlamentarizmusnak, és szégyen, hogy erről egyáltalában írni kell.

Ami azt az említett egyetlen szót illeti, az pedig a következő: Tamás Gáspár Miklós szerint az alkotmányban benne felejtetett ama elv, hogy az Országgyűlés meghatározza az ország társadalmi-gazdasági tervét, „lenini”. Tudomásom szerint ez lenini, hanem sztálini elv: Lenin idejében még nemcsak szovjet alkotmány nem volt, hanem – ami fontosabb – „társadalmi-gazdasági terv” sem. Lenin uralmának első szakaszában hadikommunizmus volt, majd Lenin átvezette az országot a NEP-be, amelyből azután Sztálin később 180 fokos fordulattal átvezette az országot a tervutasításos rendszerbe, amelyben volt „társadalmi-gazdasági terv”, és egyben benne volt a csőd csírája.

• Visszabeszélő