Nyomtatóbarát változat

Ócska bolsevista trükk

Hazánk legismertebb drámaíró-politikusa szerint a szakértelemre való hivatkozás „ócska bolsevista trükk”. Felidézvén a bolsevizmus történetét, ezt mi így nem mondanánk. Ellenkezőleg, nekünk úgy rémlik, hogy a bolsevistáknak kezdettől fogva komoly fenntartásaik voltak a burzsuj specialistákkal szemben. Először komisszárokat ültettek a nyakukba, majd szabotázzsal vádolták őket, aztán a perek következtek: mérnökper, orvosper, ami éppen kellett. Később, a kevésbé véres időkben, a nómenklatúra uralma jött. S mintha a nómenklatúrába való bekerülésnek sem a szakértelem lett volna a döntő kritériuma…

De hagyjuk ezt. Ha az igazi rendszerváltást el is szabotálták eddig a burzsuj specialisták, akarjuk mondani: a bolsevista szakértők, a szabad jelzőhasználat jogát ebben az országban többé senki lábbal nem tiporhatja. Mi sem. Inkább élünk vele. És elismerjük a nagy drámaíró és zseniális államférfi azon jogát, hogy díszítő jelzővel lásson el bármely főnevet. Még akkor is, ha közben szakértelmét – demagógiai szakértelmét – trükkösen veti be.

Szakértelem és demokrácia

De maradjunk még egy kicsit a szakértelemnél. Azt szeretnénk halkan megjegyezni, hogy a visszamaradott, demagóg populizmus szakértelem elleni ágálására minden ocsmánysága ellenére sem kellene annak deklarálásával reagálni, hogy – minden külön értesítés helyett – a demokrácia és a szakértelem jegyesek. A demokrácia és a szakértelem viszonya sem elméletben, sem gyakorlatban nem igazán felhőtlen. A szakértelemnek nem demokratikus a legitimációja, hanem tekintélyelvű. Éppen ezért az Egyesült Államokban, ahol a demokratikus attitűdök gyökerei a legmélyebbre nyúlnak, a szakértelem ázsiója talán a legalacsonyabb a világon. Legalábbis ezt állítják sok-sok folyóméternyi könyvben azok, akik szakértőnek tekintik magukat ebben a kérdésben. Többségük úgy véli, hogy ez nagyon jó így. Néhányan azonban azt gondolják, hogy ez nagy baj, mert – kicsit lerövidítve okfejtésüket – ezért lett az Egyesült Államoknak mogyoróföldekről szalajtott elnöke. (Arra a fickóra gondolnak, aki mindig az emberi jogokról papolt.)

Nem tudjuk, kinek van igaza. A kérdést szakértői konferenciákon kell eldönteni. Abban mindenesetre bízunk, hogy az Egyesült Államok következő elnökét is a people (németül Pöbel = csőcselék) fogja megválasztani, és nem egy szakértői testület. Még akkor is, ha ENSZ-garanciákat kapunk rá, hogy ez a testület független lesz Antall József kormányától.

Egyébiránt pedig, amikor nem bosszankodunk, reménykedünk. Abban, hogy lesz itt egyszer Amerika. Szakértelem-ellenességgel, kultúrmocsokkal egyetemben.

Világkiállítás

Számos fordulat és huzavona után kedd délután az Országgyűlés szavazott a világkiállítás 1996-os megrendezésének törvénybe iktatásától. Kádár Béla külgazdasági miniszter lendületes szónoklatának ütemére a kormánypártok csaknem egy emberként szavaztak igennel, beleértve a személyi szuverenitás nagyobb dicsőségére Kupa Mihály MDF-képviselő, pénzügyminiszter igenjét is. (Kupa úr eddigi nyilvános állásfoglalásai világkiállítás-ügyben: nem – igen – nem – igen. Egyetlen MDF-es képviselő, Kelemen József nyomta meg a „nem” gombot, s a kereszténydemokrata Rott Nándor tartózkodott. A példás kormánypárti egységen egyetlen csorba esett: a kisgazdák Pásztor Gyula vezette történelmi (kormányhű) alfrakcióját a sors megfosztotta attól, hogy demonstrálja lojalitását, ugyanis lekéstek a szavazást. Pedig a szocialisták kértek a végszavazás előtt 10 perc szünetet. (Eredménye a szocialista frakció igenje. Hárman tartózkodtak: Filló Pál, Vitányi Iván és a pénzügyminiszteri láncaitól megszabadult Békesi László.)

A cigányellenesség nem ugyanaz, mint a karhatalmista-barátság

Ezt a figyelemre méltó politikai hitvallást tette Boross Péter belügyminiszter. Egy hónapon belül két interpellációt kapott ugyanis rendőrfiaival kapcsolatban: egyet a fideszes Trombitás Zoltántól, egyet az SZDSZ-es Horváth Aladártól. Trombitás aziránt érdeklődött, eltűri-e a belügyminiszter, hogy aktív rendőrtisztek kis megemlékezést tartsanak az ’56-os forradalom leverésében jeleskedett karhatalmisták emléktáblájánál október 23-a tiszteletére. Boross úr határozottan válaszolt. A kormány politikájával ellentétes beállítottságukat demonstráló tiszteket már el is távolította a rendőrség kebeléből. Horváth Aladár a cigányság ellen a sajtóban uszító rendőrtiszt megítélése felől érdeklődött. Neki viszont azt felelte a belügyminiszter, hogy a rendőr őrnagy ugyan csacsiságokat beszélt, és fegyelmit is indítottak ellene, de tette nem biztos, hogy a büntető törvénykönyvbe ütközik. (Csúnya dolog ezt prejudikálni.)

Mivel Boross belügyminiszter elhatárolta magát mindenféle cigányellenességtől, a rasszista rendőrszöveget tehát nem fogadja el a kormány politikájával egybehangzónak, csak arra következtethetünk, hogy nem mindegy, milyen irányban lengenek ki a rendőrtisztek. Balra lengés tilos, jobbra lengés eltűrhető. Bizonyos következetesség tagadhatatlanul jellemző a kormányra. Ugyanilyen normákat követ ugyanis a miniszterelnök, amikor nem kifogásolja pl. a honvédelmi államtitkár irredenta nosztalgiáit, élénken tiltakozik azonban a Nemzeti Bank elnökének demokratikus chartázása ellen.

A Demokratikus Charta és Grósz Károly

A miniszterelnök váratlan sikerrel ajándékozta meg az SZDSZ-t: miután a Nemzeti Bank ifjú és sikeres elnökének menesztését azzal indokolta, hogy az aláírta a Demokratikus Chartát, figyelemre méltóan megnőtt a csatlakozási kedv. Azonnal csatlakozott a parlament szocialista párti és fideszes frakciója, számos magánember. Az emlékezetes négyigenes népszavazásnál négy párt fáradságos propagandamunkája hozott csak ilyen áttörést. Hasonló fordulatot ért el a hajdani demokratikus ellenzék történetében Grósz Károly hajdani miniszterelnök, amikor elrettentésül letartóztatott néhány szamizdatost március 15-én, és ezt a tévén, valamint a rádión keresztül nyilvánosságra is hozta. A drámai bejelentésre milliók tudták meg, hogy létezik valami földalatti mozgolódás, s azok is lázasan csavargatták rádiójuk gombját a Szabad Európa hullámhosszaira, akik addig megelégedtek a Kossuthtal és a tévéhíradóval. Grósz Károly uralma megdőlt, s ebben nem teljesen elhanyagolható szerepe volt annak a pezsgésnek, amit március 15-i akciójával kiváltott. Csak azért aggódunk, hogy a Nemzeti Bank függetlensége elvesztésének következményeivel túl nagy árat fizet az ország azért a szívességért, amit Antall miniszterelnök úr az ellenzéknek tett.

• A hét üzenetei