Laki M.

Nyomtatóbarát változat

Tardos Márton „A rendszerváltás hét buktatója” című írásában megismétli, amit oly gyakran hangsúlyoz: a gazdaság átalakítása sokkal nehezebb, bonyolultabb a vártnál. Mindazok, akik a gyors átalakulásban reménykedtek, túlzott derűlátással ítélték meg a helyzetet. Mint írja, nem gondoltunk arra: „hogy az új hatalom gyönge hatalom lesz ahhoz, hogy ilyen nagy változásokat rövid idő alatt, gyorsan, sikeresen végre tudjon hajtani.”

Ezután egy érdekes okfejtés következik. Idézem: „Elképzelhető, hogyha a kádári kormány ameddig erős volt, elég felvilágosodott lett volna, és jobban el tudott volna szakadni a szovjet hatalomtól és saját dogmáitól, akkor fontos lépéseket jobban, gyorsabban tudott volna megtenni, mint a mostani kormányzat, amelynek egy pártja sem rendelkezik olyan tradícióval és olyan igazi átütő erővel az országban, hogy ne kelljen pillanatonként meggyőzni az állampolgárokat arról, hogy jogosan kormányoz.”

A reformközgazdászok – köztük Tardos – sokáig úgy vélték az állami tulajdon túlsúlya és a gazdaság egypárti irányítása mellett megteremthető a piacgazdaság. Hittek ebben a soha nem igazolt hipotézisben, szellemi és erkölcsi tőkéjük túlnyomó részét évtizedekig e nemes vállalkozásba fektették. A vállalkozás azonban kudarcot vallott, a kommunista rendszer urai soha nem szánták el magukat a radikális reformra, a felemás reformok pedig – szerencsénkre – felgyorsították a rendszer széthullását. Belátom, nem könnyű elbúcsúzni a bölcs tanácsadó szerepétől és beismerni, a király hol süket volt, hol gyáva és ostoba, hogy esze ágában sem volt lemondani hatalmának egy morzsájáról sem. Megértem Tardost, ha a gazdasági reform elfogadtatásának esélyeit még ma is latolgatja, hiszen életének egyik nagy kalandja lehetett a reformok sikeréért a számára idegen közegben folytatott sziszifuszi küzdelem. De miért gondolja eközben, hogy az átalakítás esélyei ma kisebbek, mint a múltban lettek volna – amikor be sem következtek. Miért csupán gond, és miért nem előny az, ha egy kormánynak pillanatonként meg kell győznie a polgárokat arról, hogy jogosan kormányoz. Hátha e kényszer – nevezzük az egyszerűség kedvéért demokráciának – az, ami hiányzott, és most végre megvan a szükséges átalakításhoz? Hátha éppen a polgárok nyomásának kell felváltani a terméketlen fülbesúgást ahhoz, hogy létrejöjjön a modern piacgazdaság Magyarországon.

Ha ez a helyzet, akkor a jelenlegi koalíciós kormány teljesítményét is másként kell megítélnünk: amikor megnyerte a választásokat, erősebb, ha úgy tetszik reformképesebb volt, mint illegitim elődei. Nagy baj, hogy elpuskázta a nagy esélyt: nem használta, hanem ostobán eltékozolta a néptől kapott bizalmat és türelmi időt.

• Visszabeszélő