Wolfgang Meissner

Nyomtatóbarát változat

Ha azt kérdezik tőlem, mit ér a kultúra, azt válaszolom: nem lehet meghatározni, nincs rajta árcédula, mert felbecsülhetetlen érték. A kultúra a legbecsesebb dolog, amit a civil közösségek nyújtani tudnak, amit megteremteni képesek, amit másoknak adni tudnak. Az egyes országok kultúrpolitikája persze pénzbe kerül, a nemzeti kultúrákon van árcédula: ha költségvetési-monetarista szemszögből nézzük a dolgot, a nemzeti kultúrák nagyon is sokba kerülnek, s vérre menő következménye van, ha nincs elegendő pénz fönntartásukra.

A Goethe Intézet például csaknem ötven éve létezik, nagyjából százötven fiókintézete működik hatvan-egynéhány országban, ahol évente több mint egymillióan tanulnak németül. Közpénzből finanszírozzák, évi költségvetése 300 millió márka körül van. Az 1992–93-as költségvetési évtől kezdve, amikor az újraegyesülés ára nyilvánvalóvá vált, kíméletlenül redukálni kellett tevékenységünket: az elmúlt négy évben huszonhat fiókintézetünket kellett bezárni. Valószínűleg továbbiak bezárására is szükség lesz, még Németországban is. Sajnálatos, hogy így kell lennie, de ez is annak a politikai és stratégiai változásnak az ára, amely az egész európai kontinensen lejátszódott nagy átalakulás következménye.

Itt azonban érdemes újra feltenni a kérdést: szükség van-e erre? Megéri-e ez a tevékenység akár még ezt a redukált árat is? Megéri-e 300 millióért? 300 millió márka igen sok pénznek tűnik. Persze, minden viszonyítás kérdése. Egy darab Eurofighter vadászgép kerül körülbelül ennyibe. Lehet, hogy az Eurofighterek a drágák.

A kultúra az egyének kisugárzása. Mindannyian kulturális entitások vagyunk. A kultúrát nem államok hozzák létre. Az államok legfeljebb csak a kulturális politika és stratégia megfogalmazására vállalkozhatnak, amit hol jobban, hol rosszabbul végeznek el. De a kultúrát mi hozzuk létre, mi alakítjuk, mindannyian. Ami pedig a nemzeti kultúrákat és a közösségek kultúráját illeti, úgy gondolom, hogy mind az egyének, mind pedig az intézmények – beleértve a nemzetállamokat is – egyszerre alakítói és befogadói a kultúrának. És ez évezredek óta tartó folyamat. A kultúra fenn fog maradni: amíg mi fennmaradunk, kultúra is lesz. Ebben biztos vagyok, mert az ember lényege. Az ember lényege a kommunikáció igénye. És a kommunikáció kulturális csatornákat, kulturális hálózatokat teremt. A kommunikációnak az alapja az egyéni átélés, nem az intézményrendszer. Ugyanakkor, ha ez az intézményrendszer gyenge, ha nem férhet hozzá mindenki egyenlő mértékben ehhez a kulturális információs rendszerhez, akkor az egész kommunikációs rendszer sem működik.

Ez az a pont, ahol az új európai intézményeknek, legyen az akár az EU, akár az Európai Parlament, akár más, dolga és felelőssége van: a civil társadalom kulturális információval való ellátása érdekében ki kell építenie azokat a közvetítő csatornákat, amelyek a legkisebb falutól a legnagyobb regionális egységekig behálóznak minden térséget. Ennek persze ára van, nagy ára, de biztos vagyok benne, ez az, ami megéri az árát.

• A kultúra ára