Arató János

Nyomtatóbarát változat

Szerbhorváth György: Che, a gasztrogerilla című cikke ihletett erre a címre. Azt akarom mondani, hogy ne írjuk át a történelmet, mint Orwell 1984-ének a sztálinista diktatúra karikatúrájaként is jellemezhető birodalmaiban teszik.

Kuba negatívumai – az állami bürokrácia, az ,,új osztály” anakronisztikus uralma, a szólásszabadság hiánya stb. – már amolyan szomorú közhelyek, de ezek nem jogosítanak föl történelemhamisításra.

A napló nem csak a kajáról szól – olvastam –, mint különben általam nagyra becsült kollégám írja, de ami a leginkább meglepett, az a Che Guevarát ért vád, mely szerint ő ellene lett volna a mi 1956-os forradalmunknak. Ennek ellenkezője igaz, 1957-ben külügyminiszteri minőségében nem állt szóba Kádárral, mint hazaárulóval, és hasonlóan ítélte meg a helyzetet maga Fidel Castro, az ország első embere is, akinek megbízásából az ő személyes és a kubai forradalom barátja, Garcia Marquez kolumbiai író tudósított a megtorlás időszakának Buda­pestjéről, illetve Magyarországáról.

És itt helyénvaló emlékeztetni egy pár dologra. Két­ség­telen, hogy a kommunistáknak (?) Kubában is távozniuk kell, de vajon miért fajultak idáig a dolgok?

A felkelés jogos volt, ezt Batista diktatúrájának népellenes, antiszociális jellege egyértelműen bizonyítja. Nem valamiféle budapesti vagy prágai tavaszt vagy akár polgári demokráciát döntöttek meg tehát, és a másik pont, Castróék eredetileg nem szovjet típusú rendszert akartak, s bár a további fejleményekért – államosítás, az ellenzék, köztük az egykori harcostársak, például Franqui bebörtönzése, likvidálása – felelniük kell(ene), de nem ártatlan bennük az Egyesült Államoknak Latin-Amerikát és mellesleg általában a világot bolsevikokra és demokratákra fölosztó manicheista politikája. Az amerikaiak és az oroszok egymást erősítgették fafejűségükkel, az előbbiek esztelen háborújukkal hőst csináltak például Ho apóból, a véreskezű sztálinista diktátorból, az utóbbiak pedig az iszlám fundamentalistákból faragtak hazafiakat annak idején Afganisztánban, amikor létre akarták hozni a proletariátus diktatúráját – proletariátus nélkül.

Kubára visszatérve, arról sem lehet megfeledkezni, hogy Castróék azért megoldottak olyan problémákat – egészségügy, ez kiváltképp fontos, szemtanútól tu­dom!!!, analfabetizmus fölszámolása –, amikkel az Egye­sült Államok több dél-amerikai szövetségese mindmáig adós.

Egyszóval, a történelmet úgy írjuk le, amilyen. Amibe persze azért beletartozik, hogy az Egyesült Államok életképesebb országnak bizonyult, mint a Szovjetunió.

Tisztelettel,

Arató János újságíró

• Visszabeszélő

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges