Kiss Ilona

Nyomtatóbarát változat

„Ma boxerrel kell kiigazítani a világ fejét.”

Vlagyimir Majakovszkij, 1915

Amikor az elmúlt héten Gorbacsov elnöki hivatala utoljára nekiveselkedett, hogy egy „mindenkinek tetsző” szövetségi szerződéstervezetet készítsen, olyan laza konföderáció kerekedett ki belőle, hogy a legkényesebb ízlést is kielégíthette. „Ennél puhább már csak a nadrágba bújt felhő lehet” – fogalmazott Majakovszkijt idézve Mihail Szergejevics az árubemutatón, ám a „részfejedelemségek” urainak akkor már se nadrágban, se nadrág nélkül nem kellett a központ. A novo-ogarjevói folyamatnak végleg befellegzett. Az ukrajnai példa nagyon ragadósnak bizonyult: a belorusz ellenzék ultimátumot intézett a köztársaság vezetőjéhez, Sztanyiszlav Suskevicshez, hogy ha hozzájárul a gorbacsovi szövetségi szerződés aláírásához, „államellenes cselekménynek” fogják nyilvánítani.

A hét végén tehát megszűnt a régi unió, megalakult az új, a hét elején azonban már mindenkit az izgatott, miként, milyen kompromisszumok révén forrasztható egységbe e kettő. A közvetlen tét valóban az „atomfelhő” elhárítása, de legalább olyan fontos kérdésnek tűnik, miként teremthető újra az az állam mint intézményi keret, amelyen belül a birodalmi jogfolytonosság megőrizhető (ld. keretes anyagunkat). Ezt egyelőre Gorbacsov személye biztosítja, aki továbbra sem hajlandó lemondani elnöki posztjáról, s nála van az atomfegyver kulcsa is. Bár olyan hírek is hallatszottak Kravcsuk kijelentésére hivatkozva, hogy az egykori szovjet atomarzenált már a breszti hármak ellenőrzik. Ezt kevéssé valószínűsíti az a tény, hogy kedd estig Nazarbajev – a helyzet másik kulcsfigurája – nem állt át nyíltan a hármas államközösség tagjaihoz, holott mint negyedik atomhatalom, ő aztán különösképp nem egyezne bele, hogy az atomellenőrzés nélküle történjen. Mindenesetre kedden a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaságot sebtében átnevezte Kazahsztánná – s ezzel burkoltan függetlenné nyilvánította: „soha ilyen problematikus nem volt a szövetségi szerződés aláírása. Kazahsztánnak mindenféle fordulatra fel kell készülnie. Önálló életre készülünk, de híve vagyok az integrációs folyamatnak” – mondta kedden, elnöki esküjének letétele után. Gorbacsov még számít rá, s közben megpróbálja a szovjet legfelsőbb tanáccsal érvényteleníttetni a breszti paktumot. Keddi sajtótájékoztatóján azonban már engedett merev elutasító álláspontjából: a breszti egyezményt aláíró hármak – a puccsista tábornokokkal ellentétben – a válságból való kilábalást szorgalmazzák, hangzott az új káderlap szövege. Gorbacsov mintha azt sejtené, hogy a birodalmi centrum nem vész el, csak némileg átalakulva, áthelyeződik. A benne megtestesülő állameszme, a „hódító állam” szlavofil gyökerű klasszikus mintája azonban mintha csak most éledne újra igazán. Az augusztusi tábornoki puccsot követő Jelcin-puccs ellentmondásokhoz vezetett, mert nem tudott kitörni az orosz birodalmi gondolkodás keretei közül, s ezért nemcsak Gorbacsovval került szembe, hanem az ukránokkal is. Hogy ezt az ellentmondást föloldhassa, ki kellett egyeznie az ukránokkal, amihez kapóra jött a szláv gondolat, s ezzel 3 beloruszkérdés is lekerülhet a napirendről. Az államkeret egyelőre tehát marad, de újabb ideológiaváltás kíséri: a proletár internacionalizmus helyébe lépő orosz gondolatot a jelek szerint most a szláv gondolat váltja fel.

---

Nem csoda, hogy a percenként változó álláspontok közepette a magyar külügyérek „nem láthatták” előre a Szovjetunió megszűnését, s így az Antall-csapat valóban kis híján csak egy barátságos meccsre ment Gorbacsovhoz Moszkvába. A szovjet tévé egyik szemleírója mindenesetre kaján megjegyzéssel konstatálta élcsapatunk igyekezetét, Für Lajos szavait idézve, aki az alábbiakat nyilatkozta az egyik tárgyalás után: „a magyar függetlenség ára az, hogy katonailag egyedül maradtunk. Egyetlen kiút van: szerződést kötni mindenkivel, akivel csak lehet. A NATO-val, az angyallal, az ördöggel”. Vajon kire gondolt, amikor az utóbbit emlegette? – kérdezi a szovjet kommentátor, miközben a képernyőn már a szlovák kormányfő látható: Jan Carnogursky az új uniót mint a szláv barátság megtestesítőjét köszönti.

A megszűnő szovjet birodalom helyén tehát a mai jelek szerint nem a háború előtti orosz birodalom restaurációja fog végbemenni, hanem egy szláv – vagy legalábbis Nazarbajev beleegyezése esetén – szláv központú birodalom. Amelynek lényegét egyébként leghívebben a mi Jeszenszky Gézánk sejtette meg legelőször. Igaz, nem szándékosan.

Amikor vasárnap este a magyar televízióban a breszti béke hirtelen-váratlan hírét kellett magyaráznia, az ukrán nemzeti kultúra önállóságára, történeti hagyományaira utalva a Kijevi Ruszt említette a „szakértők” fölényes mosolyával. Nos, Ukrajna fővárosa ma valóban Kijev, de ezzel meg is szűnik az analógia, hiszen az IX–X. század fordulóján létrejött Kijevi Rusz éppenséggel a különféle szláv népcsoportokat foglalta egységes államkeretbe. (Az ukránok etnikai elkülönülése nagyjából a XIV. századtól kezdődik, önálló nemzeti törekvések és „nemzettudat” csak a XVIII–XIX. századtól jelentenek komoly történelmi tényezőt.) Ha külügyminiszterünk történészként – finoman szólva – nem is jeleskedett, tévedését akár politikai próféciának is tekinthetjük. A breszti szerződés előképét ugyanis valóban épp a Kijevi Ruszban, a szláv közösséget hangsúlyozó államalakulatban találhatjuk meg.

Ezúton ajánljuk külügyminiszterünk figyelmébe, máris üsse föl az orosz történelemkönyvet a „Zavaros Idők”-fejezetnél.

• Külföld