Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

Ez egy katasztrofális mondat. Nem azért, mert visszautasítja a viszonosság elvét, hanem azért, mert vakon elmegy amellett a történelmi lehetőség mellett, amelyet a mi országunknak éppen a hazai kisebbségek – és a hazai többség – sajátos helyzete megad. Valóban rendkívül fontosak ezek a különbségek: hogy a hazai kisebbségek nem területgyarapodás révén kerültek ide, hanem területvesztés után maradtak itt; hogy soha nem tartoztak nemzeti többséghez. Ezért Magyarországon a többség és a kisebbség viszonyát nem nyomorítja meg az a legitimitási frász, amely a régió többségi nacionalizmusaiban munkál. Ez az öröm cseppje a trianoni ürömben: szabadok vagyunk egy olyan történelmi tehertételtől, amelytől a szomszédos többségek nem szabadok. Magyarországon a területvesztés rémével nem lehet kisebbségellenes tömeghisztériát kelteni. Magyarországnak most lehetősége van arra, hogy Európa eme boldogtalan felének nacionalista örvényei között megjelenítsen egy markáns alternatívát. A kisebbségpolitika költségei, következésképpen a kisebbségek esélyei a csekély és a még kevesebb között ingadoznak egy olyan régióban, amely a kisebbségellenességben csak fokozati különbségeket mutat. A kérdés az, hogy Magyarország egy olyan olcsó „minimál” kisebbségpolitikát folytat-e, ami ahhoz elég, hogy a régió mércéjével mérve a jobbak közé tartozzon, vagy olyat-e, amivel új mércét állít fel a régióban.

---

A költségvetés tervezete a nemzetiségi alapokra ugyanannyi pénzt szánt abszolút értékben, amennyit tavaly, amikor is a pályázati igények a rendelkezésre álló összeget tizenkétszeresen múlták felül. A tervezet kizárólag a „bevett” kisebbségeknek, azoknak is csak a pártállamtól örökölt országos szövetségeinek a támogatásával számolt. Mintha mi sem történt volna az elmúlt esztendőben, mintha a legnagyobb magyarországi kisebbség (amelynek a legsúlyosabb okai és a legkevesebb pénze van érdekvédelmi és polgárjogi szervezetek fenntartására) még most sem létezne a politika számára. A nemzetiségek iskolái finanszírozására pontosan annyi pénzt szántak, amennyi a már meglévő iskolák fenntartási költségeinek fedezésére elég. A tervezet készítői nem feltételezték, hogy a gyalázatos állapotban lévő nemzetiségi iskolahálózat egy iskolával is, egy tanulóval is bővülni fog. (Bezzeg a hároméves kormányprogram – „A nemzeti megújhodás…” – azt ígéri, hogy „létrehozza a nemzeti, nyelvi, etnikai kisebbségek iskolahálózatát óvodától a középiskoláig”.)

Nem számoltak azzal sem, hogy jövőre kisebbségi törvényt alkotnak, amelyben minden bizonnyal lesznek (mint ahogy az IM tervezetében is vannak) olyan önkormányzati kötelezettségek (például feliratok, nyomtatványok, jogszabályok, hirdetmények a kisebbség anyanyelvén), amelyeknek a költségei az állami költségvetést terhelik; hogy a kisebbségi önkormányzatok szintén nem a levegőből élnek; hogy hiába iktatják törvénybe az IM tervezete szerint „a nemzeti és etnikai kisebbségek állami támogatását”, ha nem tesznek félre pénzt arra, hogy az e célt szolgáló kormányalapítványt feltöltsék.

Az SZDSZ módosítási javaslatcsomagjából a kisebbségeket érintő tételek közül csak a legnagyobb bukott el. Az Országgyűlés plusz 100 millió forintot szavazott meg a  kisebbségek szervezeteinek a cigány képviselők, Horváth Aladár, Hága Antónia javaslatára, továbbá 150 milliót a nemzetiségi óvodáknak Wekler Ferenc javaslatára,  Dordák Tibor indítványára 50 milliót iskolaalapításra, és megnövelték a nemzetiségi alapot is. Leszavazták azonban a cigány képviselőknek azt a módosítási javaslatát, amely 800 millió forintot biztosított volna arra, hogy a kisebbségi törvény elfogadása után legyen miből támogatni a kisebbségek igényeit szolgáló alaptevékenységeket és alapintézményeket.

Amit a kisebbségek ügyében az ellenzék elért, az több, mint a semmi, de nem sokkal. És semmiképp sem változtat azon a tényen, hogy a kormány a kisebbségek ügyében minimálpolitikát folytat, nem tudja vagy nem akarja kihasználni az új kisebbségpolitika kialakításának történelmi lehetőségét.

Nem állíthatjuk, hogy a kormány kisebbségellenes elfogultságból takarékoskodik, mert a külhoni magyarsággal szintén minimálpolitikát folytat. Nemcsak aziránt érdektelen, ami közvetetten szolgálja a magyar kisebbségek érdekeit, hanem aziránt is, ami közvetlenül szolgálná. A miniszterelnök ugyan lélekben kiterjeszti az egész kisebbségi magyarságra a pouvoirját, és rájuk állítja a kedvenc miniszterét, de az erdélyi menekültekkel annyit sem törődnek, mint a pártállam alkonyán, tétlenül nézik, hogy az árrendszerek szétcsúszása és a dollárelszámolás a bukott diktatúráknál sokkalta hatékonyabban szétverje a kisebbségi és többségi nemzetrészek közötti személyes és kulturális kapcsolatokat, hogy a magyarországi eredetű betű odakinn megfizethetetlenné válik, hogy azok a milliók, akik eddig többé-kevésbé rendszeresen vizitáltak innen oda és onnan ide, ezentúl majdnem olyan feltételekkel és olyan gyakorisággal látogathatják egymást, mint a hongkongi nagynénikéjüket.

A hazai kisebbségek azzal vigasztalhatják magukat, hogy a kormányzat szűk markában a magyar kisebbségek is mellettük szoronganak.

• Beszélő