(Pelsőczi Gyula)

Nyomtatóbarát változat

Egy történetet szeretnék megosztani Önökkel, mely a szakszervezetből való kilépésemről szól.

Május első napjaiban, a szakszervezetre gondolva (Vasas) már azonnal felment a vérnyomásom. (Hiszen ezek élelmiszer-akciót szerveztek [az 5 kg szilvalekvár ehetetlen trutymónak bizonyult, a kiömlött málnaszörp másnapra megkötött, mint az epokitt] figyelemelterelés végett, mikor a SZOT-kongresszuson a szakszervezeti vagyonról volt szó!). Sebaj, bekapcsoltam a vén Commodore-t, írjunk egy kilépési nyilatkozatot! Most – gondoltam – legalább írásban is közölhetem velük lesújtó véleményem, ezért a kilépést így indokoltam (tudván, hogy nem vagyok köteles indoklást adni): „máskor megnézem, mibe lépek”. Az elkészült irományt meglobogtattam a szakszervezeti bizalmi orra előtt, felszólítván, hogy intézkedjen. Aha, nem úgy van az Kisbarátom – kaptam a tréfás választ –, először is ezt nem a bizalminak kell leadni, hanem a bérelszámolásnak, másodszor, nem vagyok bizalmi, már kiléptem. No, ez igen, nem szól a tagságnak, a hátunk mögött kilép. Megyek a helyetteshez. Tudsz róla, hogy te vagy a bizalmi – kérdezem. Nem, nem tud róla. Sebaj, indulok a bérelszámolásra. Papírlobogtatás, teljesen hasztalan. Ezt ne ide hozza – felelik –, vigye a Marcsikához. A Marcsikához? – kérdezem. Igen, azután onnan jön ide – kapom a választ. Elindulok a Marcsikához. De hol is „lakik” ő, és egyáltalán ki is ő? Rövid töprengés után rájövök, hogy csak az SZB titkárnője lehet. Kop, kop. Nem jóóó, fiatalember, formanyomtatványt kell kitöltenie! – tanítgat Marcsika a bürokrácia fogásaira. De mivel kilépési nyomtatvány nincs, elém tesz egy belépési nyilatkozatot, ezt át lehet a célnak megfelelően alakítani. Ha kész van, írassa alá a bizalmival és egy szakszervezeti taggal. Most kezdek sápadni. A mi bizalmink kilépett a szakszervezetből – felelem. Z. Z.? ő nem lépett ki – mondja Marcsika. Vissza az osztályra. A belépési nyilatkozat e mondatát: „hozzájárulok ahhoz, hogy munkáltatóm a szakszervezeti díj levonását a bérjegyzéken feltüntesse” átalakítom: a „feltüntesse”-ből „eltüntesse” lesz. Most kell aláíratni a bizalmival. Jön a soron következő jópofaság: hülye vagy, miért nem hoztál húsz nyomtatványt, hogy mindenki kiléphessen? Következik háromszori ingajárat a bizalmi és a helyettese között. Ki is az igazi bizalmi?? Marcsika jól tudta, az igazi az eredeti. Z. Z. egyáltalán nem sápad, mikor rájön, hogy rájöttem. Aláírja. Kerítek egy kollégát, ő is aláírja, személyi szám, lakcím kell, természetesen. Viszem Marcsikához, az ő jelenlétében már én is aláírhatom. Persze, különben kényszeríthetett volna valaki a kilépésre. Néhány meghatott, anyai szóval még megpróbál rávenni, a tagkönyvbe írassam be, mettől meddig voltam tag. Lehet, hogy az egyszer még jó lesz – gondolom –, de abból a jóból én nem kérek. Miután már benne vagyunk a hónapban (május 7. volt) – mondja Marcsika –, ezt a hónapot végig kell fizetnie. És rábeszél, hogy a nyomtatvány beadási idejének jún. 1-jét írjak, én hagyom magam, miért ne legyünk nagylelkűek az „osztályellenséggel” szemben? Kérek még tőle húsz nyomtatványt, nem ad: mindenki egyenként jöjjön, ha ki akar lépni. Néhány nappal később az osztályon kilépési láz tör ki. A többség kitölti a lapot, de csak néhányan „adják be”. Majd az üdülési szezon után – mondják. Erre kb. egy hétre a szakszervezet kimondja: ezentúl a vállalati üdülők igénybevételéhez nem kell szakszervezeti tagnak lenni… Hmm… Hmm…

Pelsőczi Gyula
Szilasliget

• Visszabeszélő