Halmai Gábor

Nyomtatóbarát változat

Egy jogász, kivált, ha természete szerint optimista, hisz a jog uralmában, vagyis abban, hogy dolgainkat és ezen keresztül végső fokon sorsunkat nem gyarló emberek, illetve kormányok, hanem a meggyökeresedett jogszokások, a kialkudott normák és az általuk létrehozott intézmények irányítják. Különösen, ha mindez konszenzus eredménye, ahogy az történt az 1989–90-es alkotmányos „refolúció” során. Mert ne feledjük: rendszerváltásunk a legfontosabb erők megegyezésén alapult. Nyilván a keletkezés tárgyalásos jellege is magyarázza, hogy az elkészült régi-új alkotmány is leginkább a kontinentális Európában honos konszenzuális parlamenti demokrácia modelljét követi. Ráadásul a kialakított döntéshozatali rendszernek a nyugat-európaihoz képest is sajátossága, hogy nem pusztán a koalíciós partnerek konszenzusára épül, hanem olykor megkívánja az ellenzék bevonását is a döntésekbe, illetve jelentősen megerősíti a kormányzati hatalom ellensúlyait. Az előbbire példa a kétharmados törvények intézménye, az utóbbira a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság és az ombudsmanok alkotmányos jogállása. De az 1990-es Antall–Tölgyessy-paktum is annak a konszenzusos döntéshozatali mechanizmusnak a terméke, amit éppen a kerekasztal-tárgyalások honosítottak meg a magyar politikai kultúrában.

Az Orbán-kormány – megvalósítva a „több mint kormányváltás” választási programját – rögtön hozzákezdett a konszenzusos kormányzati hatalomgyakorlás leépítéséhez, mindenekelőtt a kormány parlament általi ellenőrzésének kiiktatásához. Tette mindezt az alkotmány, a hatályos törvények, az alkotmányos jogszokások, alkotmánybírósági és rendes bírósági ítéletek, ombudsmani ajánlások figyelmen kívül hagyásával. Vagyis most, tizenkét évvel a rendszerváltás elindulása után elveszni látszik az átalakulás két fontos vívmánya: a szembenálló hatalmi tényezők közötti konszenzus lehetősége és a jog uralmába vetett hit. E számomra fontos két hiátus tekintetében úgy tűnik, „jövő nincs”. Vagyis indokolt a horatiusi pesszimizmus: „holnapokat Leuconoe, ne várj!”. Ugyanakkor a Petri által idézett „carpe diem” egyszersmind biztatás is: „élvezd, míg teheted!” – ez a Holt költők társaságának olvasata. A joguralom és a konszenzusos kormányzás alkotmányos intézményei egyelőre még léteznek. Elvileg bármikor vissza lehet térni hozzájuk.

• Költői körkérdés