(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

A Beszélő szerkesztői családias kapcsolatban érzik magukat a lap olvasóival. Olykor hírt adunk a szerkesztőségi élet mindennapjairól, az írás-szerkesztés óráiban sülő rakott krumpliról és a lapzárta hektikus izgalmáról. Most ünnepről tudósítunk.

A holnap hírei

A Beszélő régi és új szerkesztői számára elérkezett a betakarítás napja, megjelent a régi Beszélő 27 számának összkiadása. Három kötet, háromezer oldal.

Látványnak is hatalmas kiadvány. A régi-új szerkesztők első főhajtása legyen azoké, akik ezt a nagy munkát – kézzel, szemmel, utánajárással – megvalósították: a jegyzetkészítőké (Rainer M. János, Csicskó Mária, Hegedűs B. András, Kozák Gyula), a szedőké (Somogyiné Győrfi Erzsébet, Szele Éva), a korrektoroké (Máté Tóth Zsuzsanna, Szendrői Árpád, Sződy Macó, Szilágyi Ágnes), a tipográfusé (Havas Bálint), a tördelőké (Paskó Ildi, Pintér József, Simonyi Katalin), a Szekszárdi Nyomdáé, amely rekordidő alatt nyomtatta ki és kötötte be a három könyvet, s végül, de elsősorban azé, aki az egész csapatot vezényelte, a sajtó alá rendező Havas Fannyé.

Főhajtás illeti a régi szerkesztőket is. Nem azért, ami a régi Beszélő volt: az külön fejezet. Hanem azért, mert 1990-ben, amikor divatja volt a szamizdatok újrakiadásának, ellenálltak a csábításnak, nem járultak hozzá a szemelvényes kiadáshoz, nem akartak holmi Beszélőbreviáriumot Beszélő digestet. Tudták, hogy a Beszélő nem csupán kiváló publicisztikai írások sora, hanem egészében a kommunizmus utolsó évtizedének páratlan dokumentuma, higgadt előrejelzése annak, ami a szovjet világrendszerben történendő volt, ami 1989-ben Magyarországon történt.

Külön tanulmányok szólhatnának a régi Beszélő témaköreiről: a vezércikkekről, a gazdaságpolitikai elemzésekről, az ’56-os meg a határon túli magyarsággal foglalkozó írásokról, a kelet-európai térség helyzetének elemzéseiről, a vallás- és a lelkiismereti szabadság elnyomásának dokumentumairól, a Bős–Nagymaros ügyében írt tudósításokról. Aki csak átlapozza a három kötetet, egyenesen mulatságosnak fogja vélni, hogy egyesek – a hazudós Horvát József vezérőrnagytól Cs. Istvánig szánalmas, utólagos erőlködéssel úgy próbálják beállítani, mintha a Beszélő és a demokratikus ellenzék a hatalom manipulációjának eszköze vagy áldozata lett volna.

Ám a gyűjtemény figyelmesebb olvasója még valamire rá fog ébredni. Arra tudniillik, hogy miként a háború utáni koalíciós évek maradandó szellemi alakja Bibó István volt, a nyolcvanas éveké, nem más, egyedül Kis János.

• Fül