–eö– [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Kedden a parlament olyan határozatot hozott az 1977-es magyar–csehszlovák vízlépcsőügyi szerződésről, hogy a magyar kormánynak április 30-áig fel kell mondania a szerződést, ha a cseh–szlovák kormány nem állítja le a szerződéssel ellentétes munkálatokat.

Az április 30-i terminust egy MDF-es környezetvédelmi bizottsági tag, Zsebők Lajos javasolta a kormány által előterjesztett „ésszerű időn belül” kitétel helyett. Igaz, a környezetvédők bizottságilag a radikálisabb két héttel korábbi határidővel is próbálkoztak, a fideszes környezetvédő Pap János pedig egy percet sem várt volna a szerződésbontással. De végül is sikerült megkötni a kormány kezét, már amennyire ehhez – hogy képzavarral éljünk – egyetértőn nyújtotta a csuklóját a kormány.

Alulmaradt viszont a környezetvédelem és az ennek ügyét támogató ellenzék abbéli igyekezetében, hogy szerződésbontással fenyegessük meg a cseh–szlovák felet, ha az folytatni merészel bármilyen – tehát nemcsak a szerződéssel ellentétes – építkezést. A kormány győztes koncepciója eszerint az, hogy az északi szomszéd fenyegetésére: a C variánsra, a dunacsúnyi Duna-csínyre válaszoljunk ellenfenyegetéssel, így nyilván a nagyvilág és a nemzetközi jog kevésbé fenyeget bennünket, és talán elriasztjuk a vízfolyás tekintetében felettünk fekvő szuverenitást a legrosszabbtól, a C verziótól, amitől a kormány és koalíciója már nagyon megriadt. A vesztes környezetvédő álláspont szerint viszont idehaza sem haltak ki a vizes érdekeltségek, amelyeknek jól jöhet még, ha kitart a szerződés még egy darabig. Igaz, Katona Tamás külügyi államtitkár a szavazás előtti napon – vélhetőleg a nemzetközileg minél meggyőzőbb arányú „igen” szavazat reményében – megnyugtatólag síkra szállt a nagymarosi körgát lebontásáért. Ebből is kitetszik: nem vízügyes ő, hanem külügyis. Ilyen minőségében bizonyára magyarázkodnia kell majd, mivel 265 képviselő közül 61-en a határozat ellen szavaztak, 23-an pedig tartózkodtak.

A határozat rendelkezik arról is, mi történjék, ha a szerződést felbontják: új szerződést kell kötni, aminek során az építkezések által sújtott térség ökológiai, természeti kincseinek – mindenekelőtt ivóvízkészletének – megőrzését részesítik előnyben, s csak ezután következnek az árvízvédelem, majd a hajózás szempontjai. Vagyis – ha jól értjük – ez egyszer jó ügyet szolgál a „minél rosszabb, annál jobb” elve: a legrosszabb variáns határozatilag a legjobb-ba torkollik.

• Fül