(Dr. Szíj Rezső, Dr. Sebestyén Béla)

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Szerkesztőség!

1990. március 3-án a Beszélőben, majd március 11-én a Népszabadságban dr. Féderer Ferenc úr a hazai nemzetiségi problémákkal kapcsolatos írásokat tett közzé. Mivel ezek az írások hangnemüket tekintve gyűlölködők, és a történelmi tényeket is meghamisítják, társaságunk nemzetiségvédő csoportja szükségesnek vélte, hogy Féderer úr megnyilvánulásaival kapcsolatban állást foglaljon. Az állásfoglalás szövegét mellékeljük, és tisztelettel kérjük lapjukban való megjelentetését.

Dr. Szíj Rezső
a Herman Ottó Társaság elnöke

Dr. Sebestyén Béla
a Herman Ottó Társaság ügyvezető alelnöke

Féderer úr jóvátételt követel!?

A második világháborút követően, a Kárpát-medence népei között a magyarságnak kellett elszenvednie a legsúlyosabb sérelmeket. Ezért elsőrendű érdeke, hogy a nemzetiségi viszonyok mielőbb világosan és egyértelműen rendeződjenek, s hogy lehetőleg az egész közép-európai térségre kiterjedő egységes nemzetiségi jogvédelem szülessék. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az egymás mellett élő népek félreteszik a sanda szándékokat, és a megegyezésre való őszinte akarattal ülnek a tárgyalóasztalhoz. Dr. Féderer Ferencnek a Beszélőben (március 3.) és a Népszabadságban (március 11.) megjelent írásai korántsem a harmónia irányába törekednek. Az írások hangneme agresszív, gyűlölködő; történelmi alapállása hamis, követelései elfogadhatatlanok.

Szögezzük le, hogy a hazai németség második világháborút követő részleges kitelepítését a katonai megszállás alatt álló Magyarország adminisztrációja nem saját elhatározásából, hanem – a potsdami konferencia határozata szerint – a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. október 20-i rendelkezése alapján hajtotta végre. A hazai németségnek visszamenő hatállyal is tudomásul kell vennie, hogy németként és magyar állampolgárként is a háborúvesztes félhez tartozik, ennek minden következményével. Aki német létére az 1945-ben történt események felelősségét nem a győzteseken, hanem a vereségben szerencsétlen sorstársain igyekszik számon kérni, az becstelen.

Féderer úr szövegét olvasván egy korszak idéződik föl, amelyben a hazai németség egy része korántsem viselkedett lojális, a hazához hű állampolgárként. Herr Baschra gondolunk, meg a tolnai és baranyai réteken masírozó különítményekre. Azokra, akik hazájukat elárulva, a német nemzetiség soraiból tíz- és tízezreket toboroztak és kényszerítettek a Waffen SS és a Wehrmacht kötelékébe, mely kötelékek azután jelentős részt vittek az ország lakosságának üldözésében, a partizán- és ejtőernyősvadászatban, Magyarország hadszíntérré változtatásában és elpusztításában. És nem feledhetjük el, hogy ezek az alakulatok lélekben és elhatározásban a hatalom átvételére, Magyarországnak egyféle Donaugauvá való lefokozására, a magyarságnak az önálló nemzeti léttől való megfosztására készülődtek.

És lám, bocsánatkérés helyett Féderer úr most követelésekkel áll elő, jóvátétel helyett jóvátételt követel, és a bukovinai székelyek kitelepítésének módozatain töri a fejét. A történelem óramutatóját azonban nem lehet visszaállítani.

A háborús sebek lassanként begyógyulnak. E sebek között tartjuk számon a hazai németség egy részének elvesztését is. Értékes és velünk, magyarokkal mindig harmóniában élő réteg volt ez. Közös tragédiánk, hogy a haza iránti hűséget szívükben a fajelmélet váltotta föl. De erről nem mi tehetünk.

Az itt maradt németeket testvéreinknek tekintjük, gondjaikat a magunkénak valljuk, s azok megoldásában igyekszünk segíteni. Az olyan szélsőségesen ellenséges, volksbundista szellemű, békebontó szavakat azonban, mint amilyenek a dr. Féderer Ferenc úréi is, a leghatározottabban visszautasítjuk. Az egyesülés felé tartó Európa keretében formálódó és ezernyi gesztusban megnyilvánuló, magyar–német barátságot egyik oldalról sem mérgezhetik törpelelkű intrikusok!

Budapest, 1990. március 15.

A Herman Ottó Társaság
Magyar Nemzetiségvédő Csoportja

• Visszabeszélő