KL [Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Szokolay Zoltán MDF-es képviselő búcsút vett a parlamenttől. „Lehajtott fejjel távozik” – mondotta, de ezt jól láthatóan emelt fővel tette, amúgy pálfygésen. Ha van szűzbeszéd, akkor most a politikai „Torschlußpanik”, „a kapuzárás előtti félelem” retorikai megjelenésével találkozhattunk. A szánalomra méltó vagdalkozás és felháborító arcátlanság e szövedékével önmagában nem lenne érdemes törődni. Ha Szokolay, mint mondja, bűnt követett el, akkor nem a gombnyomogatás az igazi bűne. A lelkiismerete pedig – őszintén szólva – nem érdekel. Annál inkább tevékenysége.

Szerencsésebb tájakon a szélsőséges mozgalmak a politikai intézményrendszer peremén jönnek létre. Nem is nagyon találnak utat a parlamentbe, még ott sem, ahol esetenként nagyobb csoportokat képesek megnyerni. Tudjuk, minden országnak olyan csőcseléke van, amilyet megérdemel. Nálunk fordított a helyzet. Noha nem vagyunk híján a szélsőjobb létére utaló jelenségeknek, ezek a megnyilvánulások maguktól eddig még nem szerveződtek egységes és tömeges mozgalommá. Ha úgy tetszik: nincs organikus csőcselékünk. Ezzel szemben vannak olyan erők, amelyek a parlamentből és egyéb úton megszerzett pozíciókból próbálnak maguk alá „mozgalmat” keríteni, így jönnek létre az újságírók ellen hadra kelő „tömegek”. Pedig holmi skriblerek ellen a legritkább esetben szoktak félanalfabéta talpasok felvonulni. Ha mégis ez történik, akkor bizonyos, hogy a „fölülről szervezett”, szervetlen csőcselék jelenségének vagyunk tanúi.

Szokolay a felvilágosult csőcselékszervezők egyik legjobbika. Az értelmiségi szubkultúrában szalonképessé formált szélsőjobboldali retorikát alkalmazva próbálja az ő egyszerű magyar levélíróiban feléleszteni a kollektív tudatlanság atavisztikus ősformáit. S teszi ezt úgy, hogy folytonosságot teremt a parlamenti szónoklat és a sima mocskolódás között.

Szokolay most pl. sejtelmesen azt állítja, hogy „kapcsolat van” az ellenzék és a III/III között. A demokratikus ellenzéket és a III/III-ast széles körű, sokrétű kapcsolat fűzte össze. E szoros összefonódásról persze mindenki tudhat. Kőszeg Ferencről például készült olyan fénykép, amelyen 4 titkos ügynök társaságában látható. Kőszeg szalad elöl, mögötte a követők. Bohókás fogócska. Petri Györgytől is tudhatunk erről az összefonódásról, aki nagyjából akkor írhatta A személyi követő éji dalát, amikor Szokolay költőpajtás az írószövetség KISZ-titkárának álcázva tartotta távol magától az ügynököket. Mi több, bizonyos, hogy többen vannak, akikről a demokratikus ellenzék köreiben nem tudták, s ma sem tudják, hogy kinek dolgozott. Mondhatnánk persze, hogy ha Szokolay olyan beható tapasztalatokat szerzett e tárgykörben, ossza meg mindenkivel ismereteit. De Szokolay valójában a „bolsik” és „liberalisták” azonosságát állítja. Hogy miért egyformák ők, ezt minden politikatörténetben tájékozott olvasó azonnal tudja. Ezért Szokolay csak a parlamenten kívül, hűséges, ámbár kevésbé tanult levélírói körében emlegeti Rákosit Rót Manóként. Nehogy már másra gondoljanak! Ha így haladt volna, rövidesen a parlamentben rótmanózik, mai képviselőtársai családfájában kutakodik.

Ezért búcsúbeszédének egy félmondatával osztatlanul egyetértek: „örülök, hogy lemondásommal megtisztult a Tisztelt Ház”. Szokolay poétái nagyságát szemléltető költői képét idézve: olyannyira örülök, hogy „liberalistához” illő módon boldogan „csattogtatom az erkölcs szárnyait”.

• Fül