Vajna János

Nyomtatóbarát változat

Portugália történelme – amely az előző korokban nagyon különbözött a miénktől – e században sok, nem is lényegtelen tekintetben, hasonlít a magyar történelemhez. Az ország ugyanúgy a „hárommillió koldus országa volt, csak Magyarországnál tovább: 1974-ig, az avítt társadalmi szerkezetet a gazdasági és kulturális elmaradottságot konzerváló klerikális-fasiszta diktatúra megdöntéséig. A párhuzamnak még nincs vége: ők is csöbörből vödörbe jutottak. A „szegfűk forradalmának” élén álló idealista tisztek megszabadították – engedelmeskedve az idők szavának – Portugáliát a gyarmataitól, és az előzőnél demokratikusabb rendet vezettek be. De államosították a gazdaság nagyobbik felét, az ország 800 legfontosabb vállalatát. A termékeny Dél latifundiumait pedig szövetkezetekké – nagyobbrészt életképtelen szövetkezetekké – alakították át. Mindezt „a forradalom vívmányává” nyilvánították, és az alkotmány védelme alá helyezték. Vagyis: újból beprogramozták az egy helyben topogást.

De mindez közelmúlt. Ám olyan közelmúlt, ami nagyon távol van már. Azóta Portugália megmutatta, miként lehet a legtöbbet kihozni a fölzárkózásból Európához. A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójának szavai szerint: „Európa első és utolsó gyarmattartó hatalma, amely évszázadokon át hátat fordított a kontinensnek, most visszafordult, és nyomban gazdasági csodát varázsolt földrészünk nyugati peremén.”

A „csoda” elválaszthatatlan attól, hogy az országot fölvették az Európai Közösségbe. De: nem a felvételből fakad. Fölvették Görögországot is, ott azonban még várat magára a csoda. Csakhogy Portugáliában egy évvel a csatlakozás előtt Cavaco Silva, a liberális közgazdász alakított kormányt. Az új elnök – aki a következő választáson már abszolút többséget szerzett pártjának – nyomban hozzálátott, hogy az előző két rossz rendszer következményeit fölszámolja.

Eredményei az adatok nyelvére lefordítva: a GNP, a bruttó társadalmi termék az utóbbi négy évben évi átlagban 4,5 százalékkal nőtt, szemben az Európai Közösség országainak évi 3,1 százalékos átlagával! Az egy főre jutó átlagjövedelem 4 százalékkal emelkedett a múlt évben, Portugália tehát ebben a tekintetben is megelőzte az EK többi országát.

A növekedés nem egyszerűen a csatlakozás tényéből táplálkozott, hanem a politikából, amely lehetővé tette a csatlakozásból fakasztható előnyök kihasználását. Ez bátorította fel a külföldi – főleg az EK-országokból származó – tőkét. Bátorította és folyamatosan bátorítja: a külföldi invesztíciók összege évről évre megkétszereződik. Idén az előrejelzések szerint el fogja érni az 5 milliárd dollárt. A csatlakozás, azaz 1986 óta sok multinacionális cég telepedett meg Portugáliában, hogy ilyen módon a közösség kapuin bévül legyen. Valószínűleg hamarosan nyélbeütik az esztendő legfontosabb megállapodását: a Ford és a Volkswagen közös személyautógyárat állít fel. Az International Herald Tribune – amely a közelmúltban ugyancsak portugál mellékletet adott közre – úgy értesült, hogy a gyár felállításának költsége 2 milliárd dollár lesz, és ötezer portugál munkást fog foglalkoztatni. Ha a választásuk csakugyan Portugáliára esik, ebben része lesz a nagy adókedvezményeknek, amelyekben a kormányzat a külföldi beruházókat részesíti.

A magánberuházásokkal csaknem egyenrangúan ösztönzőek a brüsszeli alapokból érkező juttatások, amelyeket az infrastruktúra, a távközlés, a szakmai képzés, az oktatás fejlesztéséhez vesznek igénybe. Az 1988–1992-es EK-program keretében a portugál ipar fejlesztéséhez évi 480 millió ECU-val (egy ECU egyenlő 1,36 dollár), az agrárszektoréhoz évi 700 millió ecuval járulnak hozzá, és a regionális meg a szociális alapból ugyancsak nagy összegeket bocsátanak Lisszabon rendelkezésére. E juttatásokat – amelyek akkor lépnek működésbe, amikor a befogadó hatóságok a maguk köteles részét hozzáadták – általában ésszerűen és gazdaságosan használják föl, és ez jóindulatra, az újabb juttatások elosztásakor Portugália szempontjainak méltánylására hangolja a brüsszeli hatóságokat.

A beruházások nyomán csökkent a munkanélküliség (jelenleg mintegy 4,5 százalék), kialakult az új középosztály, amelynek csillapíthatatlan – az infláció felpörgésétől tartó kormány szerint túl nagy – vásárlókedve, autóra vagy új autóra sóvárgása a dinamikus növekedés egyik hordozója, ami párosul az úthálózat beruházást és munkaerőt igénylő fejlesztésével. A növekedés pillérei közé tartozik a külkereskedelem is: az export a múlt évben 16 százalékkal nőtt.

A túl szép statisztikák nemcsak a haladás ütemét jelzik: utalnak az alacsony szintre is, ahonnan Portugália megkezdte a fölzárkózást a ma és a holnap Európájához. A legjobb indulatú becslések szerint is legalább tíz év kell még, amíg az ország az EK középszintjét eléri. A legnagyobb gond, hogy a gyors növekedés és a magas infláció – ami jelenleg 13 százalék fölött van – elválaszthatatlan egymástól. De a vezetők a növekedési ütem fönntartására szavaznak: készen akarnak állni 1992-re, az EK teljes belső piacának életbelépésére.

Még vannak szigetei a szegénységnek, és még csupán elkezdődött a mezőgazdaság – az északon dívó nadrágszíjparcella-rendszer, a déli veszteséges szövetkezeti rendszer – megreformálása. Az ipari szerkezet javult, de túltengenék a ruhát, cipőt gyártó középüzemek, amelyeket a termelőberendezések modernizálása helyett az olcsó munkaerő tart életben. Kárt okoz a gyanakvás a szomszédos Spanyolországgal – és a spanyol tőkével – szemben.

E bajokat – és egyéb, a helyszűke miatt nem említett bajokat – látják a portugál fővárosban. De bíznak benne, hogy ezeket – a nem túl távoli jövőben – meg tudják szüntetni. A spanyol jelenléttel kapcsolatban sem emlegetik már oly gyakran a „gazdaság kiárusítását”. Ma már hangosabb azoknak a hangja, akik a regionális összefogásból, a nagyobb és fejlettebb szomszéddal való együttműködésből fakadó előnyökre hívják föl a figyelmet.

• Külföld