Makfalvi Gábor

Nyomtatóbarát változat

1964 tavaszán nagy feltűnést keltő események játszódtak le Nagyváradon: a város központjában lévő Szent László-templomot napokig élő lánc fogta körül. Mi is történt akkor a Partium „fővárosában”?

Amint arról az alábbi követségi jelentés is beszámol, 1964 tavaszán a helyi párt- és városi vezetés elhatározta, hogy lebontatja a város központjában álló katolikus templomot. A terv talán helyi kezdeményezésre született, de mindenképpen Bukarest jóváhagyását kellett élveznie, már csak azért is, mert a kisebbségekkel és az egyházakkal szembeni politikát szigorúan a pártközpontból irányították.

A katolikus és protestáns egyházak vezetését a hatvanas évek elején is a párt „meghosszabbított karja”, a bukaresti kultuszdepartament (a romániai Állami Egyházügyi Hivatal) igyekezett rövid pórázra fogni. A protestánsok esetében ez még sikerült is, hiszen a hatvanas évek elején meghalt mindkét református püspök, és a következő egyházfő „megválasztásánál” a kultuszdepartament nyíltan beavatkozott az általa támogatott jelölt érdekében. Ezek után nem véletlen, hogy amikor 1963-ban elhatározták a Brassó központjában lévő református templom lebontását, (a párt bizalmát élvező) Nagy Gyula kolozsvári református püspök a hívek zúgolódása ellenére is jóváhagyta a tervet.

A katolikus egyház eseteién azonban nehezebb volt a párt befolyását érvényesíteni, hiszen Márton Áron gyulafehérvári püspök még házi őrizet ellenére is „kézben tudta tartani” egyházát. A papságot az 1956 utáni megtorlások ellenére sem sikerült megfélemlíteni. A nagyváradi események pedig megmutatták, hogy a híveket sem.

Amikor a város vezetése elrendelte, hogy 1964. május 17-én hirdessék ki a Szent László-templomban: az épületet a következő héten le fogják bontani, többszörösen elszámították magukat. Nem számoltak azzal, hogy pünkösd kétnapos ünnep, és ha az első nap kihirdetik a rendeletet, akkor másnapra a hívek felocsúdnak az első döbbenetükből és ellenállnak. Kiderült, hogy a helyi magyar társadalom még az 1956-ot követő tömeges megtorlások ellenére sincs „eléggé megfélemlítve”, ráadásul – a szemtanúk beszámolója szerint – a protestánsok és a román ortodox hívők nyíltan támogatták katolikus testvéreiket. A szolidaritás másik megnyilvánulása az volt, hogy a (többnyire magyar munkásokat foglalkoztató) városi építkezési vállalat sem volt hajlandó elvégezni a bontást, sőt, még a környező falvakból sem tudtak erre a „piszkos munkára” embereket toborozni.

A megtorlás természetesen nem maradt el. Tizenhárom személyt tartóztattak le és ítéltek el hét évre – államellenes szervezkedés címén – a tiltakozók közül. (Ebből öt és felet le is kellett ülniük.)

Az ellenállás azonban nem volt hiábavaló, mert Bukarest ebben az esetben meghátrált. Abban az évben, amikor a nyugati kölcsönök miatt általános amnesztiát is hirdettek, nem hiányzott egy olyan botrány, amire az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban is fölfigyeltek volna.

A civilkurázsi győzött. A templom még ma is áll Szent László városában.

A bukaresti Magyar Nagykövetség 1964. augusztus 31-i jelentése

Szigorúan titkos!

Kapják: Puja Frigyes
Orbán László
Prantner József elvtársak

Tárgy: A nagyváradi katolikus templom lebontásának terve

A nagyváradi Városi Néptanács még a múlt év folyamán javaslatot tett a város központjában lévő, Sebes Körös-i hídon átvezető nemzetközi műút mellett fekvő katolikus templom lebontására. A lebontás tervét a néptanács azzal indokolta, hogy a növekvő forgalom miatt a híd feljárója előtt széles térséget kell létesíteni, másrészt esztétikai szempontból is kívánatos volna, ha a Városi Néptanács tetszetős épülete szabad előteret kapna.

A néptanács meg is szerezte a templom lebontásához a legfelsőbb hatóságok hozzájárulását. A határozat szerint a templom utolsó nyitvatartási napjának ez év május 18-ának, pünkösdhétfőnek kellett volna lennie.

Szemtanú (Kovács Gábor mérnök, Külkereskedelmi Kirendeltségünk munkatársa) beszámolója szerint pünkösdhétfőn este 8 óra körül a kivilágított templom zsúfolásig megtelt hívőkkel. A templom körül mintegy 1500-1600 idősebb korosztályhoz tartozó ember gyűlt össze. Az utcán is zsoltárt énekelve, többen sírva, kő- és malterdarabokat tördeltek le ereklyéül a templom falából. A templomot övező kertből is összeszedték a virágokat. A tömeg, bár kissé megfogyatkozva, még éjfélig is ott állt szakadó esőben, és nem akart feloszlani.

A templomot másnap bezárták. A zárt templom körül azonban továbbra is 2-300 főnyi csoport ácsorgóit.

A tömegben folytatott beszélgetések fő témája volt, hogy a katolikus templomot, ahová a magyar nemzetiségűek járnak, lebontják, a románok görög keleti templomaihoz viszont nem nyúlnak, sőt, még a kevésbé régieket és esztétikailag silányabbakat is műemlékké nyilvánítják, pedig városrendezési szempontból azok is útban vannak. Többen azt emlegették, hogy a görög keletieknek a körmenetet is újra engedélyezték, amit a katolikusoknak kategorikusan betiltottak.

A tömegben egyesek kijelentették, hogy levelet írnak, sőt küldöttséget is menesztenek Gh. Dejhez, hogy vonassa vissza a templom lebontására vonatkozó határozatot. A néptanács végül is továbbította a kérést, és – mint értesültünk – a közelmúltban Chivu Stoica elvtárs aláírásával meg is érkezett a templom lebontását visszavonó határozat.

Kuti Jenő sk.
nagykövet


[Magyar Országos Levéltár 288. fond. 32/1964/27 ő. e., 126. p.]

• Beszélő évek – 1964