Maloschik Róbert

Nyomtatóbarát változat

Szinte hihetetlen, de immár 20 éve távozott az élõk sorából a big band jazz talán legnagyobb alakja, Duke Ellington, aki még életében halhatatlanná vált. Az Ellington név a köztudatban annyira összecseng a dzsesszel, hogy gondolom, olvasóink közül azok is azonosítani tudják a mestert, akik nem kimondottan elkötelezett hívei kedvenc zenei műfajomnak. Az azonban egészen biztos, hogy Duke az 1920-as évek végétől egyre nagyobb hatást gyakorolt a dzsessz fejlődésére, ezen belül is a nagyzenekari hangzás kikristályosodására. S habár washingtoni középosztálybeli fiatal fekete bőrű muzsikus létére eleinte a fehér tánczenekarokat (például Paul Whiteman) „koppintotta”, attól kezdve, hogy 1924-ben New Yorkba – egészen pontosan Harlembe – ment, az ottani hangulat „megfertőzte”. A Cotton Club és a trombitás Bubber Miley hatására felfedezte afrikai gyökereit (Black and Tan Fantasy; Jungle Love Call). Ellington abban is úttörő volt, hogy szólistái technikai képességeit és hangszínét is figyelembe véve komponált, illetve hangszerelt. 1936-ban ő volt az első, aki harsonása, Juan Tizol témájának műsorra tűzésével a latin elemeket is bevonta a dzsesszbe (Caravan). A harmincas évek végén két zseniális fiatal, a bőgős Jimmy Blanton és a zongorista-zeneszerző-hangszerelő Billy Strayhorn (például Take the „A” Train) bevonásával új ritmikai alapokra helyezte a nagyzenekari dzsesszt. És még sorolhatnám tovább, de hát ez már mind dzsessztörténelem, s ha valaki tud angolul, s nyugat-európai, netán amerikai útjai során megvesz magának mondjuk egy Leonard Feather „Jazzencyklopediá”-t, mindezt „eredetiben” olvashatja.

A Columbia Kiadó – ha kissé megkésve is (Ellington ugyanis 1974. május 24-én távozott) – „Thanks Duke – Tribute to Duke Ellington” címmel válogatás-CD-t jelentetett meg a mester halálának 20. évfordulójára. A dolog pikantériája, hogy 13 felvételen az Ellington-zenekar leghíresebb „slágerei” hangzanak el olyan különböző stílusú előadók (such diverse artists!) feldolgozásában, mint a Weather Report, Erroll Garner, Stan Getz, Wynton Marsalis, Charles Mingus, Terence Blanchard, Grover Washington Jr., Harry Connick Jr., Michel Camilo, a Dave Brubeck Quartet, Benny Goodman, Billie Holiday és Toots Thielemans. A befejező, tizennegyedik szám pedig a híres-nevezetes „Battle Royal” (Királyi csata), amit 1961-ben „vívott meg” a hanglemezstúdióban Duke Ellington és Count Basie zenekara. Aki a fenti névsor olvastán azonnal nem indul el futólépésben az első hanglemezbolt felé, annak úgyis hiába magyarázom, a világon a legjobb dolog a dzsessz!

• Rábeszélő