Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

A választások múltával és az újmagyarfelelőskormány megalakulása után már csak két eldöntésre váró létkérdés marad Magyarországon. Az egyik, hogy lehet-e bajnok a Békéscsaba, a másik pedig, hogy ki lesz az a szerencsétlen, akit akarva vagy akaratlan belenyomkorásznak a Magyar Televízió elnöki székébe. Az előbbi kérdés, amely a Nagy Magyar Nemzeti Sorskérdések egyik legfontosabbika, komplexitásánál fogva meghaladja erőinket, arról már nem is beszélve, hogy olyan filozófiai mélységek feltárását igényelné tőlünk, amelyet már csak terjedelmi okokból sem vállalhatunk. Tudja a fene. Marad hát számunkra a második, már csak azért is, mert ez a tévé elé láncolt ország, mintegy megváltást remélve várja, hogy Valaki, Új-Herakles módjára rendet tegyen végre abban a Szabadság téri istállóban, amelyet, hogy szokjuk az intellektuális képzavart, joggal hasonlíthatjuk ama bizonyos prágai F. Kafka úr Kastélyához is. A kérdés csupán annyi, hogy ki legyen az? Ki az a magyar állampolgár, aki olyan eszes, mint az a bizonyos attikai király, olyan erős, mint egy bivaly, olyan kitartó, mint a vombat, olyan gerinces, mint egy filézetlen tiszai kecsege, olyan szerény, mint a Mecsek ibolyája, minimum olyan megingathatatlan és bölcs, mint az egyiptomi szfinksz, valamint olyan tiszta, mint a Kékes hava? Félő, magyaranya ilyen csodakovászból még nem szült gyermeket. Mesélik, hogy Tibetben, vagy Zuluföldön, talán. Körül kellene nézni, hálaistennek az legalább nem tudna magyarul.

• Kultúra