Horváth Gyula

Nyomtatóbarát változat

A regionális politika kapcsán elég sok félreértés, tudatos dezinformáció hangzik el. Nem tudjuk, hogy mi lesz a strukturális alapok sorsa, mi lesz a kedvezményezett térségek lehatárolásának szempontja, milyen intézményrendszer keretei között kapják a csatlakozó országok a támogatásokat. De nagyon kevés figyelmet fordítunk arra is, hogy milyen alapelvek mozgatják az Európai Unió regionális politikáját, és ezeket az alapelveket a nemzeti intézmények miképpen tudják alkalmazni, hol kell a kialakult nemzeti intézményrendszert módosítani.

Kérdés továbbá, hogy a méltányosság, az igazságosság, illetve a szolidaritás elve – ezek az igazán európai értékek – megfelel-e a kontinens gazdasági teljesítőképessége növelését szolgáló elképzeléseknek. Az utóbbi időben láthatóvá vált, hogy mindez ma már kevés. Az európai integráció történetében az a sajátos folyamat játszódott le, hogy minden csatlakozási körben – az 1995-öst leszámítva – csökkent a fajlagos teljesítőképesség. Ez történt a mediterrán országok belépése után, de már az Egyesült Királyság csatlakozása idején is – és még inkább így lesz ez a kelet-közép-európai országok csatlakozása esetében. A regionális elemzések sajnos azt mutatják, hogy tovább csökken majd az unió fajlagos teljesítőképessége. Míg jelenleg az unió népességének egyhatoda él olyan területeken, amelyeknek GDP-je elmarad az unió átlagának 90 százalékától, a csatlakozás után ez az arány duplájára emelkedik. Nem véletlen, hogy a nettó befizetők már érzékelik azt, hogy ezek felzárkóztatását nem lehet – és nem is akarják – teljes egészében uniós forrásokból finanszírozni. Mint ahogy az is érzékelhető, hogy a támogatások mértéke sem növelhető arányosan.

Jelentős vizsgálatok voltak a tekintetben is, vajon a támogatások, majd azok fokozatos leépítése mennyiben szolgálják egy régió regenerálódását, illetve milyen feltételeket teremtenek a hosszú távú fejlődéséhez. A vizsgálatok meglehetősen kedvezőtlen eredményekre vezettek: a támogatásokba „belekényelmesedett” régiók esetében azok megvonása után radikális teljesítménycsökkenésre lehet számítani. Ez egy nagyon fontos tanulság, amelynek alapján az új regionális politika kialakításában is elkezdődött a 2007 után esedékes stratégia elemeinek kimunkálása. Az alapvető szempont az lesz, hogy a versenyképesség és a hatékonyság növelése mint kritérium érvényesítését meg kell erősíteni az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájában.

A regionális átalakulásról szóló jelentések mindig négy kérdéskör vizsgálatával foglalkoztak: milyen feltételek mozgatják a külföldi tőke területi megtelepülését; milyen szintű az adott térségek technológiai innovációs állapota; milyen szerepet játszanak a kutatás-fejlesztés bázisai a régióban; illetve milyenek a régió megközelíthetőségi viszonyai. Ha egy ország két évtizeden keresztül képtelen e négy versenyképességi faktor mindegyikében jelentős előrehaladást produkálni nemzeti stratégiái segítségével, bizony elképzelhető, hogy 2007 után nehezebben jut támogatási forrásokhoz.

Az új regionális politika egyik kulcsa a decentralizáció lesz. A kohéziós jelentések két kérdésben marasztalják el a kelet-közép-európai országokat. Az egyik a decentralizáció politikai deklarálása, a másik az ehhez szükséges intézményrendszer kiépítése. Magyarország azért van kritikus helyzetben, mert az ország gazdasági térszerkezete két szempontból is más, mint a társult, csatlakozni szándékozó kelet-közép-európai országok többsége esetében. Egyfelől kedvezőbb a gazdaság állapota, másfelől viszont erős a magtérség, a centrumrégió koncentrációs foka. A XX. század húszas éveitől Magyarország több alkalommal nekiveselkedett a decentralizációnak, de soha nem járt sikerrel. Az uniós versenykritériumok – az egységes Európa kutatási-fejlesztési térstratégiája – a decentralizált technológiai és kutatásfejlesztésen nyugvó, tudás alapú gazdaság építését tűzik ki célul. Arra lehet számítani, hogy a mi fejlesztési régióinkhoz hasonló méretű területi egységek szerepe felértékelődik. Az lesz a decentralizáció színtere, és ezért kell Magyarországon is nagyon komolyan foglalkozni a régiókkal. Az ország térszerkezetének átalakítása első fontos lépését tehát a közjogi régió megszervezése jelenthetné.

Ugyanis várható, hogy az európai unió regionális politikája a decentralizációt támogató intézkedések irányába fog elmozdulni. Magyarország számára most van itt az utolsó esély arra, hogy az uniós politika alapelveinek átgondolt meghonosítása révén elinduljon a decentralizáció útján. Egy decentralizált Magyarország az uniós csatlakozás után sokkal versenyképesebb lehet, mint a többi, még mindig jórészt központosított kelet-közép-európai ország.

• Euróna