(nem) [Neményi László]

Nyomtatóbarát változat

A sors fintora, hogy az Európai Együttműködési és Biztonsági Konferencia csúcstalálkozóján az együttműködés hiányáról és a bizonytalanságról kell beszélnem – jegyezte meg Alija Izetbegovics keserűen. A sors fintora bizony, de a nemzetközi szervezetek impotenciájának ordító bizonyítéka is. A délszláv válságban csődöt mondott az ENSZ, a NATO, az EU, a NYEU és igen, az EBEÉ is. Bizonyára szükség lenne tehát a nemzetközi intézmények reformjára, melyre vonatkozóan oly sok ígéret elhangzott az elmúlt napokban, és nemcsak az EBEÉ-vel kapcsolatban.

Az EBEÉ kedden véget ért budapesti csúcstalálkozójának záródokumentuma az „Igazi partnerség felé egy új korszakban” címet viseli. A cím jótékonyan homályban hagyja, hogy mekkora haladás történt is valójában ebbe az irányba a csúcstalálkozón és az azt megelőző, előkészítő-felülvizsgáló konferencián. De a résztvevők szájából – nemcsak az érthetően lelkes vendéglátókéból – hétfőn és kedden gyakran kicsúszott a „történelmi” jelző.

Indokolatlanul. Tény: az Értekezletből Szervezet lett. A január elsejétől EBESZ-nek hívandó EBEÉ-nek valamivel szilárdabb lesz az intézményi struktúrája is. De ettől aligha válik a nemzetközi biztonság olyan intézményévé, amely képes megakadályozni a jövő Boszniáit.

Gömöri Endre emlékeztetett arra egy lapunk által szervezett kerekasztal-beszélgetésen (Beszélő, 1994. okt. 20.), majd a múlt szombaton a Népszabadságban, hogy az EBEÉ-t elsősorban a szovjet „külső birodalom” legitimitását biztosítani akaró szovjet szándék hozta létre 1973–1975-ben. (Az eredeti szovjet szándékot a nyugati hatalmak az emberi jogokat tartalmazó harmadik kosárral némileg eltérítették, de csak némileg.) Éppen ezért az EBEÉ-t genetikus kódja csak kevéssé teszi alkalmassá arra, hogy „központi szerepet” játsszék egy olyan „biztonságos és stabil” államközösség építésében, amely „oszthatatlan és szabad”. (Így a zárónyilatkozat.) Az EBEÉ felértékelésére irányuló jelenlegi orosz javaslatok mögött sem nehéz felfedezni a kelet-közép-európai orosz befolyás maximalizálásának és intézményesítésének vágyát. Hogy a nyugatiak bizonyos fokig mégis megint belementek a játékba, annak oka lehet a stratégiai tanácstalanság, de az az igyekezet is, hogy nyújtsanak valamit Jelcinnek. S talán megint egy apró eltérítési trükk is: az EBESZ-retorika bevethető a FÁK országaiban eljátszani kívánt orosz csendőrszerep ellen is.

Nem biztos, hogy ez a trükk akár csak annyira is hasznos lesz, mint hajdanán a harmadik kosár. Ha ugyanis a nyugati hatalmak az EBEÉ-n belül korlátozni kívánják az oroszok FÁK fölötti szupremáciáját, ez az igény javíthatja az oroszok Kelet-Közép-Európa további sorsával kapcsolatos alkupozícióját. Ebből a szempontból talán még szerencse is, hogy a csúcskonferencián nem sikerült megegyezni: konkrétan milyen szerepet is játszhatna az EBEÉ a nagorno–karabahi, a grúziai és a moldovai konfliktus kezelésében.

A nemzetközi intézmények nyilvánvalóan nem tökéletesek. De Bosznia tragédiájáért és az új világrendetlenségért nem elsősorban a nemzetközi intézmények bürokratizmusa, tehetetlensége a felelős. Nem annyira az intézményrendszer mondott csődöt, mint inkább a egyes nyugati hatalmak, külön-külön és együtt. Hiányzott belőlük az elszántság és az áldozatkészség – a politikai akarat – a tragédia megakadályozására. Ameddig ez az akarat nincs meg, a legszofisztikáltabb intézményi reform sem segít.

• Néző-pont