Seres László

Nyomtatóbarát változat

Senki nem mondta nekem akkor, hogy van ilyen lap. A nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem a Bölcsészkarra járni, már ismertem ún. másképpgondolkodókat, túl voltam ún. alapműveken, incl. két, Münchenből becsempészett Aczél–Mérayn, de nemhogy a kezemben nem volt Beszélő, még a létéről sem tudtam. Annyit vetett oda egy ismerős, hogy ha anarchista vagyok, akkor az egyetemen muszáj megismernem egy Erdélyből jött filozófust, bizonyos TGM-et, na az ír szamizdatba. Jött tehát A szem és a kéz, ezenkívül számos il- és féllegális kiadvány, valódi érték (Égtájak között, Hírmondó) éppúgy, mint KISZ-farvizes pszeudo (címükre sem emlékszem).

Valódi Beszélőt csak később kaptam egy barátomtól – őt, számos bátor társával együtt, az emlékezetes lánchídi csata keretében, főállásban verte meg a BM Forradalmi Rendőri Ezred, amelynek parancsnoka, Vörösmarti Mihály épp mostanában szakértője a szeptember–októberi rendőri veréseket vizsgáló bizottságnak. Ja, és emlékeztetőül: „A rendőrségnek van egyszemélyi vezetője, aki felel a rendőrség tevékenységéért. Ha a rendőrség rosszul tevékenykedik, akkor meg le kell váltani a vezetőjét” – állapította meg egy korábbi Kuncze Gábor 1994 októberében, belügyminiszterként a heti Beszélőben.

Megrendítő élmény volt az első Beszélőm. Nem is annyira az, amit írtak, és amilyen színvonalon, hanem a nyíltság: az underground lap szerkesztői névvel, lakcímmel virítottak a borítón, ezt akkoriban senki nem merte volna; na ez a forradalom, nem a tévészékház felgyújtása. „Mi magunk nem voltunk sem reformerek, sem forradalmárok” – állítja Kis János a háromkötetes Beszélő Összkiadás előszavában, és nem mond igazat, a lap forradalmi módon ütött rést a bástyába, több ezer értelmiségivel ismertette meg a másik, a lehetséges Magyarországot; és persze reformer is volt: „Rikárdó Dávid” (Bokros Lajos), „Csonka Dénes” (Bauer Tamás) és sok más radikális ellenzéki demokrata reformer írásai nélkül nincs második nyilvánosság, nincs Beszélő. A lap és köre nélkül – és itt tegyük hozzá: Nagy Jenő Demokratája, Demszky Gábor Hírmondója nélkül – pedig elgondolhatatlan a magyar rendszerváltás.

„A másként gondolkodók zseniálisan egyszerű tettet hajtottak végre: szabad emberként kezdtek viselkedni egy nem szabad országban” – Andrej Amalrik elhíresült mondata volt a mottója a 2004-es budapesti szamizdat-kiállításnak, amelyen kiderült az is, hogy a Beszélő meg a többi szamizdat csak nehezen talált utat a munkássághoz, aki olvasta, azt kiközösítették a többiek. A Beszélőnek nemcsak az évtizedes kádári/aczéli hírzárlattal kellett megküzdenie, hanem a rendszerrel alkut kötött ún. „lakossággal” is, amely kényelmesen berendezkedett a Nagy Imre sírján kialakított hobbitelken, és saját kis szabadságait féltette a sztrájkoló lengyel munkásoktól. Meg a valódi szabadságért küzdő demokratikus ellenzéktől – ha egyáltalán hallott róla.

A rendszerváltás óta drámaian átalakult a nyilvánosság, lapok, tévék, online portálok tágítják a tudatot, a Beszélő azonban újra (továbbra is?) egy másodiknak nevezhető, a liberális értelmiség által alkotott nyilvánosság része csupán. A heti ÉS mellett itt, a havi Beszélőben jelennek meg a napilapokban, portálokon elképzelhetetlen igényű, nyelvezetű, terjedelmű elemzések, fontos interjúk, publicisztikák, ám ezek valahogyan nem találják meg az utat a mainstream médiába. „A piaci élet indirekt átpolitizáltsága, a reklámpiac átpolitizáltságán keresztül, gyakorlatilag minimálisra szorítja a pártatlan, független sajtó életterét” – írta nemrég Hack Péter itt, a havi Beszélőben, és tényleg. A Folyamatos jelen, fájdalom, nem része a jelennek, a Befejezetlen múlt, a Roma-dosszié, a Játéktér ritkán része a diskurzusnak, ha van ilyen egyáltalán.

A havi, legális, 25 éves, harmadik folyamú Beszélő  ha nem is a túlélésért küzd, de ismét saját lehetőségei alatti a példányszáma. A „második”, liberális nyilvánosság túléléséért viszont küzd. Úgy érzékelem, megint baj van, mint 1995-ben, amikor a példányszám az 1990-es 30 ezerről lezuhant 3 ezerre. A sokak által pártlapnak tartott lap akkoriban összekülönbözött a párttal, illetve annak prominensei ővele. A kilencvenes évek közepének bonyolult, belterjesnek tűnő, sértődésekkel tűzdelt vitakomplexuma (lásd: Memorett – a Déri Miksa utca 10. titkos története. Beszélő, 1995. július 20.) párt és lap viszonyáról, függetlenségről, barátok és „közeli” megmondóemberek bírálhatóságáról is szólt. A liberális hetilapnak a liberális párttal szemben is volt egy függetlenségi harca.

Mi van ma a Beszélő egykori alkotóival? Az impresszumban négy fekete keret: Solt Ottilia, Petri György, Eörsi Janó, Fekete Éva igazolatlanul hiányoznak. Kis János írásai, megszólalásai máig meghatározzák a közvitákat, és bár régen kilépett az SZDSZ-ből, informális balliberális hatása máig él a párt köreiben. Kőszeg Ferenc felszabadult a Helsinki alól, úgyhogy írhatna többet. Haraszti Miklós hősiesen áll ki a hazai sajtó szabadságáért, ahhoz képest, hogy egy nem létező európai szervezet médiafelelőse. Pető Iván („Aba Pál”) rezignált. Tamás Gáspár „Búcsú a baloldaltól” Miklós balra áll Thürmer Gyulától, és az SZDSZ feloszlatását követeli. Szalai Erzsébet („Kovács Eszter”) balra áll TGM-től, és a tévészékház ostromában a globális kapitalizmus válságjelenségét diagnosztizálja. Orosz István nyomdász ma Lányi András antikapitalista ökopártjával alkot élőláncot.

Sebaj. Jöttek és jönnek új arcok a Beszélőhöz. Aki a lappiacon értékeli a szabadelvű értéket, az továbbra is olvasni fogja. A lap pedig maga is sokat tehet azért, hogy a szabadságnak legyen piaca Magyarországon. Happy birthday to you.

• Vendégkönyv

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges