Nyomtatóbarát változat

1987 kora tavaszán Kis János vetette fel, hogy a Beszélő szerkesztőinek rövid, áttekinthető tanulmányban össze kellene foglalniuk nézeteiket az egyre nyilvánvalóbb politikai válságról és a kibontakozás lehetőségéről. A szöveg oroszlánrészét Kis János írta, a III. fejezet Kőszeg Ferenc, a IV. Solt Ottilia munkája. A kéziratot a szerkesztőség többször megvitatta.

E viták során alakultak ki például a munkahelyi önigazgatásról írottak; később a műnek éppen ezt a részét érte a legtöbb bírálat. Haraszti Miklós javaslatára került az első szakasz végére a később híressé vált mondat: „Kádárnak mennie kell!” A szerkesztőkhöz másodkézből érkező visszajelzések szerint Pozsgay Imre, aki a vállalkozást egyébként nagyra értékelte, úgy vélekedett, hogy ezt a mondatot nem lett volna szabad leírni. A Rousseau-t idéző cím Kis János leleménye. A Társadalmi Szerződés a Beszélő különszámaként 1987. június végén jelent meg, 2000 példányban. Még a nyár folyamán utánnyomás készült belőle, újabb 1500 példány.

Mint a záradék jelzi, a Társadalmi Szerződés a Beszélő szerkesztőségének álláspontját tükrözi, azaz – bár később némelyek annak tekintették – nem a demokratikus ellenzék programja. A záradékban javasolt nyilvános vita nyomban a megjelenés után megkezdődött. A szerkesztőség elsőnek a demokratikus ellenzék ismert csoportjait és személyiségeit hívta meg (erre a beszélgetésre Kőszeg Ferenc lakásán került sor), ezt több vita követte – Kenedi János lakásán – közgazdászok, szociológusok részvételével. Több héten át vitatta a programjavaslatot a Rajk László Szakkollégium, olyan opponenseket szerepeltetve, mint Bihari Mihály, Szalai Júlia, Bokros Lajos. Külön vitát rendezett a Közgazdasági Egyetem szociológiai tanszéke, majd a Dragon Pál vezette szentendrei Petőfi Hagyományőrző Társaság. Jelentősebb elemző kritika kettő készült a Társadalmi Szerződésről, Tamás Gáspár Miklós még a Kőszeg lakásán tartott vitán olvasta fel kritikáját; ez később a Hírmondóban jelent meg. Kemény István bírálata a Szabad Európa Rádióban hangzott el több folytatásban. A hatalom jelezte, hogy vette az „üzenetet”: a Népszabadságban többször is leírták, pl. Kilényi Géza: a párt politikai vezető szerepét nem lehet jogszabályokba szorítani. Az efféle elutasító vélemények ellenére a Társadalmi Szerződésnek – azzal, hogy formába öntötte a nézeteket, amelyek „a levegőben voltak” – megvolt a maga katalizáló hatása a kibontakozó reformfolyamatban.

Később elterjedt az a felfogás, hogy 1985-ös monori találkozó 1987-re tervezett megismétlésére azért nem került sor, mert a Beszélő-kör önkényesen, a népi ellenzékkel való egyeztetés nélkül adta közre a „demokratikus ellenzék programját”, végső soron pedig ez volt az oka annak, hogy a lakitelki találkozóra nem hívták meg a Beszélő szerkesztőit és általában a demokratikus ellenzék politikusait. Csurka István Vásárhelyi Miklóshoz intézett, 1987. július 19-i leveléből (megjelent: Népszabadság, 1990. május 11., 6. p.) azonban kiderül, többről volt szó, mint holmi sértődésről: „Ez a szóban forgó összejövetel nem azért feneklett meg, mert a Beszélő piacra dobta a maga Társadalmi Szerződését (...) A Társadalmi Szerződés csak robbantotta a bankot egy olyan helyzetben, amikor csak az derülhetett ki, hogy nincs közös tőke ebben a casino-casszában (...) A maga nemében kitűnő Társadalmi Szerződés egyik-másik megfogalmazása és alap-jelszava olyan ellenzéki, olyan szakítás-jellegű, amit a mi embereink, akik még nem marginalizálódtak, mint például én, a képviselőjük nem tudnak és nem is akarnak vállalni (...) Ne csodálkozzék azon a Beszélő, hogy magával akar rántani bennünket és mi nem hagyjuk. Ennyi. De ha ez túlságosan nyers, mondhatom finomabban is, az pontosabb is: közös zászló alatt csak közös zászlóbontás után lehet jó szívvel menetelni, a Beszélő zászlaja alatt meneteljen a Beszélő.”

• Társadalmi szerződés