Bozóki András

Nyomtatóbarát változat

„Az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen”, írta a Bizottság. Annyi baj is lett. Itt van például a törvények végrehajtásának alacsony hatásfoka, a demokratikus állam szétporladó tekintélye, az adó­fizetési hajlandóság hiánya. A politikai polarizáció irracionális foka, a gyanakvás és bizalmatlanság kultúrája. A kiszámítható, tiszta viszonyok hiánya anó­miához ve­zet, ami bizalmatlanságot szül, az meg félelmet és erőszakot.

Önpusztító hatású a hosszú távú gondolkodás hiánya. A vállalkozó holnapra akar meggazdagodni, a po­litikus választást nyerni, az autós pedig csak még egyszer a tilosban parkolni. Elvileg egyetértünk a tisztább közélet alapelveivel, de azért, most utoljára, hadd lehessünk még slamposak. „Bár munkádon más keres / Dolgozni csak pontosan, szépen…” Pon­to­san, szépen? Ígérjük, holnaptól jók leszünk. Ma még hazudtam nektek, mondja a vezető, ilyen böszmeséget ország még nem csinált, de most mégis szavazzatok nekem bizalmat, holnaptól nem hazudok. Gyermek lettem újra, jóváteszem, amit elrontottam, mama, ne sírj, ígérem, jó leszek.

A demokrácia nem jelenti a politikai infantilizmus eltűnését. Felnőtté váltunk? A rendszer megváltozott, de a rendszerhez való viszony ugyanolyan maradt. Burzsoá köntösben tér vissza dzsipjével a paraszt.

Szembetűnő az autonómiák hiánya. Mikor kísért meg bennünket az autonómia újra? A haveri cég nyeri a pályázatokat. Ennek egyik oka a pártfinanszírozás tudatos megoldatlansága, amely a lopást üzemszerűvé teszi. Az intézményes politikai életet a képmutatás és a cinizmus sűrű köde hatja át. A politikusi rekrutáció klasszikus módjai – a kliens- és a patronázsrendszer – hazánkban a kézbentarthatóság és zsarolhatóság követelményeivel egészülnek ki. Bizonytalansági tényezőnek számít, ha valaki minden gyanú felett áll.

Szinte semmi sem azonos önmagával. A formális szabályokat sokszor maguk alá gyűrik az informális gyakorlatok. Az a gyerek játszik a csapatban, akinek apu­kája fedezi az edző költségeit. Álcivil kurátorok, álfügget­len elemzők, áltényfeltáró újságírók. A problémákat ők „kezelni” vagy „feldobni” szokták. A politikai diskurzust felváltotta a politikai bulvár. Egy újság si­kerét már nem érvei súlyában, hanem a kattintások számában mérik. A populizmus nem választható le teljesen a demokráciáról, mert a demokrácia a népről szól. A népre való hivatkozás a szólásszabadság viszonyai között mindig megteremti a maga szószólóit és közönségét.

A kormánykoalíció felbomlása – a tavaszi „big is­sue” – senkit sem érdekel. Az emberek számára mind­­egy, hogy koalícióban vagy kisebbségben folytatódik-e a politikai túlélésért folytatott bukdácsolás. A korábban egységbe forrt „koalíciós értelmiség” a szakadás után sem bomlott fel liberálisokra és szocialistákra. Nemcsak azért, mert e csoportok egymáshoz szocializálódtak, hanem mert vitáiknak már nincs politikai tartalma. A koalíciós értelmiség nem „táborokra” szakadt, hanem elemeire hullott szét. Egyéni érdek rulez. A klientúra tagjai még futnak egy kört kisebbségben, mielőtt elhagynák a progresszió általuk meglékelt hajóját. A kormány cikkcakk-politikája saját értelmiségi híveit is annyira lezsibbasztotta, hogy azt enervált kézlegyintésnél többre nem érdemesítik.

A konvergenciaprogram időarányos teljesítése viszont bizakodásra ad okot.

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges