ÉSZTORSZÁG POLGÁRAIHOZ,
ÉSZTORSZÁG BARÁTAIHOZ!
Észtország politikai történetében új fejezet kezdődött. Megszületett a NÉPFRONT, a nép saját kezdeményezésű mozgalma, hogy Észtországot – s ekképpen a Szovjetuniót – a demokrácia és jogállamiság útjára segítse, és ezen az úton meg is tartsa.
Mozgalmunk azt a meggyőződést testesíti meg, hogy Észtország ügyeiről – a szabad önrendelkezés feltételei között, az összes itt élő népek érdekeinek szem előtt tartásával – Észtországban és mindenekelőtt az észtek közreműködésével kell határozni. (…)
Kinyilvánítjuk, hogy:
– Célunk olyan társadalmi és állami berendezkedés, olyan életkörülmények megteremtése, amelyek biztosítják az észt nép fennmaradását és reményteljes jövőjét;
– Biztosítjuk az Észtországban élő összes népek szabad fejlődését azzal a feltétellel, hogy elismerést nyer az őslakos észt nép önrendelkezési joga;
– Elutasítjuk az erőszak alkalmazását, és reméljük: nem hoznak bennünket olyan helyzetbe, amely reménytelen elhatározásba sodorná népünket;
– Nyitottak vagyunk a különböző nézetek iránt, készek vagyunk együttműködni minden szervezettel és mozgalommal, ha támogatják az emberibb társadalom és a néphatalom megvalósulását;
– Tudatában vagyunk a világ politikai realitásainak, viszont elvárjuk a világ közvéleményétől, hogy a mai Észtországot új politikai tényezőként ismerje el. (…)
Nem kívánunk sem kevesebbet, sem többet – és semmi magától értetődőbbet –, mint szabad népként szabad országban élni.
(Fordította: Mészáros András)
(Február 24-ét, az 1918-ban kibocsátott függetlenségi nyilatkozatuk évfordulóját 1940 óta tilos volt megülni Észtföldön. 1989. február 24-től újra kék-fekete-fehér zászlót lenget a szél a tallini Pikk Hermann-bástyán. Az Észtországi Népfront ebből az alkalomból adta ki kiáltványát, amely a Vaba Maa [Szabad Ország] című saját kiadványának március 15-i, 1. számában jelent meg.)





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét