Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

A polémiát Ján Carnogursky, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke robbantotta ki, aki kijelentette, hogy az akkor még csak tervezetként létező szlovák–orosz alapszerződés kétségbe vonja Szlovákia szuverenitását, s meggátolja az ország tervezett NATO-tagságát. Az ellenzéki párt nyomatékul kilátásba helyezte a parlament rendkívüli ülésének összehívását. Vladimír Meciar ugyan rendkívül idegesen reagált a szerződéstervezetet ért támadásra, némi vita után azonban beleegyezett abba, hogy a nagy vihart kiváltó negyedik cikkelyt kihúzzák a szövegből.

Az „igazi bomba”

Az eredménnyel látszólag elégedett volt az ellenzék és a kormány is, ám az igazi meglepetésre csak a szerződés aláírása után derült fény. Borisz Jelcin kíséretében ugyanis Pozsonyba érkezett Gracsov orosz védelmi miniszter is, és Moszkvában végzett kollégájával, Andrejcák szlovák védelmi miniszterrel együtt aláírták a két ország katonai együttműködéséről szóló egyezményt is. Ez a szerződés rögzíti az együttműködést olyan területeken, mint a műszaki felszerelés javítása, kölcsönös segítség a repülőterek használatánál, fiatal tisztek és más katonai vezetők tanulmányútjai, s lehetővé teszi a szlovák hadsereg számára az orosz lőterek használatát is. A jelek szerint tehát a két ország hadserege rendkívül szoros együttműködésre készül, s nem alaptalanok az orosz haditechnika szlovák importjáról szóló hírek sem.

Meciar kormányfő az orosz–szlovák kapcsolatokról szólva hangsúlyozta, hogy Szlovákia kivételezett helyet kaphat Moszkva külpolitikájában, s olyan előnyökhöz juthat, melyekről „mások nem is álmodhatnak”. A miniszterelnök a szerződés aláírását megelőző napon Moszkvában járt, s a rendkívül szívélyes légkörű találkozóról eufórikus hangulatban tért vissza. Kifejtette, hogy orosz partnereitől ajánlatot kapott a FÁK szervezeteiben való részvételre, először mint megfigyelő, majd később mint rendes tag.

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy Szlovákia bizonyos mértékben csatlakozni kíván a Szovjetunió volt utódállamai által kialakított gazdasági és politikai tömbhöz, amit az orosz politikusok rendkívül nagyra értékelnek.

Pozsony, a leggyengébb láncszem

Szokatlan nyíltsággal beszélt erről a problémáról Jasztrzsembszkij pozsonyi orosz nagykövet a Rosszija című lap július 27-i számában. A diplomata kifejtette: „Oroszország továbbra is nagyhatalom marad, ami azt jelenti, hogy megmaradnak globális érdekei. Ezek elsősorban a közvetlen geopolitikai szférát érintik, a közép-európai államok közül pedig azokat, melyek szorosan kapcsolódnak az orosz gazdasághoz. Mi nem kívánjuk, hogy ezek az országok Nyugat-Európához csatlakozzanak, mert úgy véljük: Prágának, Pozsonynak és Varsónak saját érdeke a magas szintű gazdasági és szociális kapcsolat fenntartása Moszkvával. Oroszország számára most a közép-európai államokkal való kapcsolattartás elvi jelentőségűvé vált.”

Szlovákiáról szólva Jasztrzsembszkij leszögezte: „Pozsony rendkívül előnyösen különbözik néhány szomszédjától azáltal, hogy nem állítja természetellenesen egymással szembe az EK-hoz és Moszkvához fűződő kapcsolatait. Jó volna, ha Szlovákia lenne az első közép-európai ország, amelyik részt venne a FÁK intézményes szervezeti életében is.”

Egy kérdésben az interjú készítője megjegyzi: „A kisállamok sorsa már csak ilyen – akarva-akaratlanul valamely nagyhatalom érdekszférájába kerülnek.” Az orosz nagykövet nem mondott neki ellent.

Az orosz külpolitika közép-európai szándékairól a szlovák–orosz szerződés kapcsán érdekes elemző írás jelent meg a Sme című polgári napilap hasábjain, melyben Svetoslav Bombík, a Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója kifejti, hogy a jelek szerint Oroszország a visegrádi csoportosulás felbomlasztására törekszik, s a négyek leggyengébb láncszemének éppen Szlovákiát tartja. A visegrádi csoport léte megnehezíti Moszkva közép-európai céljainak megvalósítását, mivel egyértelműen Nyugat-orientált csoportosulás. A szerző szerint tehát Oroszország tervszerűen ellentéteket próbál szítani a négy érintett ország között, s ezt kiaknázva akarja életképtelenné tenni az említett csoportot. A cél megvalósítását jelenti Szlovákia tervezett bekapcsolása a FÁK intézményrendszerébe.

„Oroszország ügyesen használja ki a meglévő szlovák–magyar ellentétet is, amikor Magyarországnak katonai repülőgépeket szállít, s Szlovákiának határvédelmet ígér” – írja az említett tanulmányban Svetoslav Bombík, majd figyelmeztet, hogy a szlovák–orosz szerződés a vitatott cikkely kihagyása után is tele van olyan megfogalmazásokkal s kötelezettségekkel, melyek nagymértékben csökkentik Szlovákia szabad külpolitikai orientációját. Szavakban például mindkét fél elismeri Pozsony azon jogát, hogy belépjen a NATO-ba, ugyanakkor a frissen aláírt kétoldalú katonai szerződés ezt a gyakorlatban szinte lehetetlenné teszi.

„Geopolitikai” sorskérdések

Szlovákia külpolitikája ma már egyértelműen kétirányú. Az ország minden lehetőséget megragad a nyugati gazdasági segítség megszerzésére, s ezért kész bekapcsolódni minden olyan nyugati rendszerbe, mely ezt lehetővé teszi. Szlovákia Nyugat-orientáltságát tehát elsősorban a célszerűség diktálja, magyarán az, hogy a csőd szélén álló szlovák gazdaság talpra állításához máshol, mint Nyugaton, nincs pénz.

Ugyanakkor a jelenlegi kormányzat és a politikai közvélemény jelentős része idegenkedik a nyugati követelményektől, nem képes helytállni a piaci versenyben, nem rendelkezik megfelelő tudással és képességekkel, s távol áll tőle a nyugat-európai racionális gondolkodásmód. Ne feledjük, hogy Meciarék a választási kampányban nagy hangsúlyt fektettek az orosz piac megtartására, a fegyvergyártásban való együttműködésre, s azt ígérték, hogy a széles nyomtávú vasutat egészen Pozsonyig vezetik el.

A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) kormánya tényleges gazdasági és politikai kapcsolatokat eddig csak Moszkvával épített ki, s ma már teljesen világos, hogy határai megváltoztathatatlanságának garanciáit is Keleten keresi. Meciar többször teljesen egyértelműen leszögezte, hogy Moszkva biztosítja Szlovákia határainak sérthetetlenségét, és kész a mindenkori segítségre.

A közvetlen szövetséges nélkül maradt Szlovákia tehát külpolitikai támaszt keres léte garantálásához, s ezt Moszkvában véli felfedezni. Erre utal Ján Carnogursky kereszténydemokrata pártelnök múlt heti sajtótájékoztatóján tett kijelentése is: Szlovákia geopolitikai sorsa az, hogy egyensúlyt teremtsen Kelet és Nyugat között. Carnogursky szerint Pozsonynak – helyzetéből következően – hasonló viszonyt kell kialakítania mindkét féllel, s céltudatosan az egyensúlyra kell törekednie.

Szlovákia tehát „céltudatosan” változtat a volt Csehszlovákia eddigi külpolitikai orientációján, s úgy látszik: lemond az egyértelmű nyugati irányzatról. Szövetségesként Moszkva jelentkezik.

„A kis államok sorsa már csak ilyen…” – írta a Rosszija is.

(Pozsony)

• Külföld