(Kresalek)

Nyomtatóbarát változat

„Az üresség nem ellenség csak érdektelen” – írja, Rózsa Gyula „A valóság nem válaszol” c. cikkében az avantgarde magyar művészeinek tevékenységét minősítve: utalva a hiperrealistákra általában, és az ehhez az irányzathoz nem köthető Erdély Miklósra. A teoretikus Beke Lászlót név szerint említve kifejti. „… az ürességet filozofikus művészetnek tartó műkritika… sem ellenség, csak komolytalan”.

Nos, a komoly kritika nem is igen foglalkozik az avantgarde törekvésekkel, pedig a magyar képzőművészetben ez volt szinte az egyetlen olyan vonulat, mely ekkor világszínvonalú, napra kész volt. Némileg egyszerűsítve elmondható, hogy ugyanazok a problémák foglalkoztatták az ide tartozó alkotókat Budapesten, mint Párizsban vagy New Yorkban.

Galántai György boglári kápolna műtermében már a korábbi években is rendeztek kiállításokat, performance előadásokat, akciókat, az eseménysorozatot ettől az évtől nevezik: műteremtárlatoknak. Ekkor már azok, akik kézzelfogható műtárgyakat hoztak létre, az eredeti felfogással szemben hajlandóak voltak munkáikat zsűriztetni. Az akcionalista művészek viszont természetszerűleg ezt nem vállalhatták. Mint kiderült, a hatósággal a békesség kedvért sem lehetett együtt működni. A kiállítást ellenőrzők elveszítettek egy lapot a lektorátus zsűri jegyzőkönyvéből, és azokat a műveket, melyek leírása ezen a lapon szerepelt, leszedették a falról. A hatóságok KÖJÁL ellenőrzésekkel, mondvacsinált kifogásokkal zaklatták a művészeket és a közönséget.

A 72-es boglári események közül kiemelendő a július első hetében rendezett „Direkt hét”. Kiállították, ill. vetítették Hencze Tamás, Lajtai Péter, Molnár V József, Pauer Gyula, Szentjóby Tamás, Szemadám György, Erdély Miklós, Bódy Gábor, Háy Ágnes műveit. A kiállítás mellett akciók is folytak: Szentjóby „Büntetésmegelőző autoterápia” c. táblával a nyakában, vödörrel a fején a látogatók kérdéseire válaszolt. Gulyás Gyula félmeztelen testén színes csipeszekkel, fotóztatta, ill. filmeztette magát. „Halász Péter az ajtó előtt ült, a látogatók cipőit pucolta, közben improvizált szövegű és zenéjű dalokat énekelt. Méhes kopaszon, nagy szakállal elfogyasztott a Kápolna környezetében egy sült csirkét, kenyér nélkül”.

Júl. 28-án fotó akció zajlott. Idézet a 72-es Naplóból: „… csak szalag alatt lehetett bejönni a kápolnába. Ezután ezt a módszert alkalmazzuk az ellenség megtévesztésére. Felállítottam fényképezőgépemet az ajtóval szemben, minden „érdekes látogatót” azonos helyről lefotózok, (dia) és ezt levetítem egymás után gyorsan.”

A TIT Bocskay úti házában jan. 7-én megnyílt az „Anyag és forma a képzőművészetben” című kiállítás, melynek jelentősége az „Iparterv” és a „Szürrenon” kiállításokéval vetekedett. A kiállítási teremben vitafórumok is voltak. Az egyik alkalommal egy „munkás műélvező” embertelen művészetnek nevezte a nonfiguratív műveket, mivel azok nem ábrázolnak embert. A magát szintén munkásnak valló Szemadám György (aki állatkerti ápoló volt akkoriban) fej tette ki ellenvéleményét a provokációra. A művészeket felszólalásában Vitányi Iván is megvédte.

Június 5-től 30-ig az Eötvös klubban állított ki Göröcs Tibor, Német Géza, Orvos András, Prutkay Péter és Szemadám György. A kiállítás anyagának zsűrizését Bartha Éva a lektorátus részéről látatlanban megtagadta. Arra hivatkozott, hogy a csoport tagjai oly sokszor állítanak ki, hogy igazságtalan módon másoktól veszik el a helyet. A valóság természetesen ennek az ellenkezője volt. A hivatkozásnak annyi alapja volt, hogy csoportkiállításokon egy-egy művel, eldugott klubokban valóban többször szerepeltek ezek a művészek. A kiállítás betiltása mégsem sikerült, hiszen a kiállítók, amatőrré minősítve magukat, minden további nélkül le tudták zsűriztetni anyagukat a Népművelési Intézettel. Szerencséjükre a hatóságok nem kommunikáltak egymással.

• Beszélő évek – 1972