[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Jön Vuk?

A nép mostanában megint divatba jött. Hol hülyézik, hol bölcsességét dicsérik, attól függően, miként értékelik a választás eredményét. Miközben pl. a kormánypárti kommentátorok lesújtó ítéletet mondanak, Fekete (Firehand) György megsimogatja választói buksiját, hogy okosan, értelmesen szavaztak. Igaz, ez az a nép volt, amelyik az osztályharcban a Rózsadombra költözött. (Jó lett volna persze, ha ezt megmondja Schamschulának is, aki röplapjain még a választás reggelén is „rózsadombi villasorban lakó személyekkel” ijesztgette a honpolgárokat.)

Tény, hogy nehéz ezzel a néppel. Rejtvényszövegünk szerzője (1469–1527), reneszánsz színpadi szerző és államférfi, látszólag ugyan a nép „titkos képességeiről” beszél, valójában azonban azt sugallja, hogy a popolo csak annyira okos vagy buta, mint az egyes emberek.

A mostani választás erre ragyogó példát nyújt. Újabb vizsgálatok szerint az MSZP szavazóinak többsége az állami gondoskodást ki akarja terjeszteni a jobban élő rétegekre is, és szinte mindegyikük elveti a piacgazdaság intézményét. Nos, ha ez így igaz, akkor a „nép” tényleg ostoba, hiszen a párt, amelyet szavazataival megajándékozott, ezzel ellentétes nézeteket hirdet. Az MSZP szónokai ugyanis Adam Smith-t megszégyenítő lelkesedéssel propagálják a piacgazdaságot. Könnyen lehet azonban, hogy a „nép” mégsem hülye, hanem egyszerűen csak ravasz: feltételezi, hogy e kapitalista szólamok csak trükkök. Úgy gondolják, hogy az MSZP is csak ravaszkodik, most még ilyesmiket mond, de a győzelem után majd azt teszi, amit a „nép” vár, les, tud, s jön Vuk!

És lehet, hogy a „népnek” lesz igaza. A diadal után ugyanis pillanatokon belül elkezdett változni a szocialista vezetők viselkedése. A koalíciós ajánlat immár nem is nagyon leplezett csapda: vagy elfogadja az SZDSZ az MSZP feltételeit, vagy lejáratják őket. Kedd reggel Horn már azt nyilatkozta, hogy nemleges válasz esetén a lehetséges partner „nem meri vállalni a kormányzás felelősségét”.

Az országossá vedlett szocialista napilapban pedig így ír az az újságíró, aki évekig tetszelgett a „liberális” sajtó vezéralakjának mezében: „Ha tetszik, ha nem, a szabad demokratáknak és az MSZP liberálisainak – ma Magyarországon Horn Gyula a legjelentősebb támogatottságot élvező politikai tényező. Aki bármit el akar érni itt, annak együtt kell működni vele.” Hát igen, itt már nincs hímezés-hámozás. Csak egy baj van (bár kétséges, hogy Gádor Iván ezt el tudja-e képzelni): vannak olyanok is, akik nem akarnak „bármit elérni”, akiknek ugyan szintén jól jönne pénzparipa, fegyver, de nem akármilyen áron.

És még az sem elképzelhetetlen, hogy – „élvező politikai tényező” ide vagy oda – e liberálisok végül éppen az „ellenérték” kérdésében találkoznak majd a ravaszdi néppel, s újra megjelenik pesti házfalakon a felirat: „Bolsik, ne merjétek emelni a sajtos pogi árát!”

Amikor már nem kellett tőle félni, a nép vágyódni kezdett utána


„Titus Livius, a többi történetíróval egyetemben, azt állítja, hogy a sokaság a legüresebb, legállhatatlanabb valami a világon. Az emberi cselekedetekről számot adva, sokszor látnunk kell ugyanis, hogy a tömeg halálra ítél valakit, utána pedig megsiratja, és forrón vágyódik utána. A római nép is halálra ítélte Manlius Capitolinust, utána pedig teljes szívből visszakívánta. Titus Livius így beszél erről: Populum brevi, posteaquam ab eo periculum nullum erat, desiderium eius tenuit. [Amikor már nem kellett tőle félni, a nép vágyódni kezdett utána.]

Később pedig, amikor arról számol be, mi történt Szürakuszaiban Hieronümosz halála után, ezeket mondja: Haec natura multitudinis est: aut humiliter servit, aut superbe dominatur. [Ilyen a sokaság természete: vagy meghunyászkodó szolga, vagy könyörtelen zsarnok.] (…)

[Én azonban] kijelentem: mindazok a hibák, amelyekkel a történetírók a tömeget vádolják, érvényesek minden emberre külön-külön is, legfőképpen pedig a fejedelmekre, mert az az egyén, akit nem köt a törvény, ugyanazokat a tévedéseket követheti el, mint a széthullott sokaság. Könnyű felismerni állításom igazságát, hiszen annyi fejedelem volt a múltban, és uralkodik korunkban is, de kevés közöttük a bölcs és jóságos. (…) Nem sorolandók ide azok az uralkodók, akik valamilyen alkotmány érvényessége idején kerülnek hatalomra, az ő esetükben ugyanis egyénileg kell megvizsgálni kinek-kinek a természetét és azt, hogy mennyiben hasonlatos a tömeghez. Tudniillik szembe kell állítani velük azt a tömeget, amely, akár e fejedelmek, ugyancsak a törvények hatalma alatt áll. Azt találjuk, hogy a tömegben ugyanaz a jóság él, mint amilyet az uralkodók jellemében tapasztaltunk, és azt is láthatjuk, hogy a tömeg nem uralkodik gőgösen, sem nem szolgál alázatosan. Ezt példázza a római nép is: amíg a köztársaság romlatlan volt, a nép soha nem alacsonyodott szolgává, és soha nem uralkodott dölyfösen, sőt a törvények és a tisztségviselők segítségével becsülettel viselte rangját. (…)

Ugyanakkor ismerünk fejedelmeket is, bölcsnek mondott uralkodókat, akik a halálba küldtek valakit, azután meg visszasírták. Történetírónk azonban nem a törvények szerint élő tömeg természetét elemezve jutott e következtetésekre, az ő példája a felbomlott szürakuszai sokaság, amely éppen olyan hibákat követett el, mint Nagy Sándor… Következésképp nem mondhatjuk bűnösebb természetűnek a tömeget, mint a fejedelmet, mert amikor alkalom kínálkozik rá, mindkettő egyformán hibázhat. (…)

Ami pedig a bölcsességet és állhatatosságot illeti, kereken kijelentem, hogy a nép bölcsebb, biztosabb ítéletű, mint bármely uralkodó. Nem minden ok nélkül mondják, hogy a nép szava Isten szava, hiszen tanúi lehetünk annak, hogy a közvélemény csodálatra méltóan megjósolja a bekövetkező eseményeket: az ember azt hinné, valami titkos képesség él benne, amellyel előre meglátja sorsa rossz és jó fordulatait.”

???

• Ki beszél?