A szabad demokraták hét eleji megbeszélésükön úgy határoztak, hogy aggódásuknak adnak hangot a világkiállítás megrendezésével kapcsolatban – mondta Soós Károly Attila képviselő. Míg korábban egyes SZDSZ-es képviselők kimondottan Expo-pártiak vagy ellenzők voltak, mára egységes álláspontot kovácsolt össze a párt, amit Soós Károly Attila kedden benyújtott önálló képviselői indítványa is tükrözött. Eszerint az Expo ügyében állást nem foglalnak, de aggályukat fejezik ki. Indítványában a képviselő kéri a parlamentet, vitassa meg, hol áll az Expo ügye, mennyire kidolgozottak a megvalósítás elemei, mennyire megalapozott a finanszírozási terv, mennyire biztosított, hogy az Expo ürügyén felesleges beruházásokat ne mossanak egybe a valóban szükségesekkel. Egyúttal kéri egy, az Expo előkészítését figyelemmel kísérő, ellenőrző parlamenti bizottság felállítását.
Igaz, hogy önálló indítványának megvitatására elvileg egy hónapon belül sor kerül, de az sem kizárt – válaszolta kérdésünkre Soós Károly Attila –, hogy a torlódó sürgős ügyek miatt ezt akár szeptemberig is elhalaszthatják. De az időből akkor sem futunk ki – erősítgette –, hiszen 1991. december végén kell csak valóban kötelezettséget vállalni a rendezésre.
Az indítvány előterjesztésében nem kívánt foglalkozni az Expo előkészítésének nyilvánosságával, így a titkosított finanszírozási tervvel sem – jelentette ki. Az SZDSZ egyik vezető közgazdásza elfogadja a programiroda érvelését, miszerint a terv és ezen belül a külföldi ajánlatok megszellőztetése rosszul érintené az ajánlatokat benyújtott külföldi vállalkozókat. Nem hiszi, hogy a programiroda attól való félelmében titkosította volna a finanszírozási tervet, hogy az rossz, hiszen a képviselők és a pártok szakértői azt úgyis lelepleznék.
Mi több, szolgálati használatú lesz az SZDSZ szakértőinek a finanszírozási tervről készített véleménye is, hiszen az alapja egy nem publikus anyag. Ennek megfelelően – mint Soós Károly Attila fogalmazott – a majdani vitában elmondandó véleményének egy része szintén úgymond szolgálati használatú lesz. Kérdés, hogy az akkori ülés elnöke kiküldi-e majd e rész elhangzása előtt a mandátummal nem rendelkező résztvevőket és a sajtó képviselőit a teremből.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét