Bán Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

A japán térhódítás tartós stresszállapotot idéz elő az amerikai gazdaságban, így a vállalati menedzserek elérkezettnek látták az időt, hogy a saját hazájában is prófétává avassák a 80. életévén túl lévő Demming professzort. Doktor Demming tévésztár lett az USA-ban, esténként a televízió különböző csatornáin oktatja a minőség tudományát.

Elképzelhetetlen, hogy Shiba professzor – bármilyen élvezetes, szellemes, lebilincselő előadó is – nálunk akár perceket is elhódítson az esti fő műsoridőben a napi betevő krimitől vagy a lassan már mindennapi élvezetünkké terebélyesedő Panorámától. Félreértés ne essék, erről nem a televíziós műsorszerkesztés tehet. A hazai közeg az, ami teljességgel elutasítja magától, hogy a minőséggel mint konkrét gazdasági problémával foglalkozzon. Még a közgondolkodást formáló sajtó képviselői is meglepő értetlenséget tanúsítanak a probléma iránt. Az idén másodízben osztották ki a Shiba-alapítvány díjait – mert a Demming-díj mintájára ez legalább már van Magyarországon. A kuratórium döntését követő sajtótájékoztatón hangzott el a sokakat megdöbbentő kérdés: vajon mi az érdekeltsége a minőség javításában a vállalatoknak? A Videoton Automatika Közös Vállalat igazgatója rövid válaszában egy vállalati filozófiát fogalmazott meg, mikor kijelentette: semmi más, csak a túlélés.

Igen, nincs másról szó, kereken és tömören, mint a mai gazdasági válság túléléséről, az elkerülhetetlen piacváltásról, a magyar áruk piaci árának felértékeléséről. Ezek a kérdések ugyanis közvetlenül a minőség fogalomkörébe tartoznak. De a mai, korszerű minőségértelmezésbe sorolhatunk olyan kategóriákat is, mint az üzleti tisztesség, megbízhatóság, a vevők latens igényeinek felismerése, amit általában csak a szimpla kereskedelempolitikával szoktunk azonosítani.

Magyarországon a minőségkultúrának szinte semmi tradíciója nincs. Egy évtizeddel ezelőtt a politika kisajátította és terjengős kampánnyá silányította a zéró defekt munkarendszert. A minőségi szemléletre a szakszervezet mérte a legnagyobb csapást, amikor azonos nevezőre hozta a szocialista brigádmozgalommal, az akkor már igen népszerűtlen, elbürokratizálódott akcióval. A párhuzam alkalmas volt arra, hogy a kezdet kezdetén kedvét szegje azoknak is, akik japán vagy európai modellre próbálták megalkotni a vállalati teameket.

Ezektől az elfuserált kampányoktól Magyarországon eleve gyanús színezetet kapott minden, minőséggel kapcsolatos akció. Shiba professzor vállalkozását s az ipari tárca kezdeményezését sem fogadta túlzott szakmai lelkesedés. Pedig amit Shoji Shiba kínált, az már sikerrel vizsgázott Európa több országában. Természetesen Japánban is, de a japán modellt a magyar szakemberek eleve elvetették azzal, hogy távol áll az európai lelkivilágtól. A tokiói Tsukuba egyetem professzora azonban már Európában is bizonyította, hogy az általa kidolgozott Totál Quality Management munkamódszer a gyors profitszerzés bevált szisztémája, s így már nem állhat olyan messze a magyar munkás alkatától sem. Persze a dolognak az a trükkje, hogy a magyar dolgozó megismerje, megértse és magáévá tegye a rendszer összes elemét. Sőt a meggyőzést nem is a munkásnál kell kezdem, hanem a vállalat első emberénél, mert a rendszer éppen attól lesz működőképes, hogy stratégiai alapot ad a gyár műszaki fejlesztéséhez, termelésirányításához és üzletpolitikájához.

A tárca pénzügyi támogatása mellett 1988-ban négy cég vállalta a kísérleti nyúl szerepét. A TQM-metódust kevéssé sikeres fordítással ámr (átfogó minőségvezetési rendszer) névre magyarították. A rendszer minden tekintetben beváltotta valamennyi részt vevő vállalatnál a hozzá fűzött reményeket. A résztvevők köre viszont a kezdeti sikerek után sem növekedett olyan mértékben, mint azt várni lehetett volna. Igaz, a váci Fortéhoz, a Medicor debreceni gyárához, a Tungsram budapesti fényforrásgyárához és a Rába-texthez még az első évben újabb 3 vállalat csatlakozott, a második évben pedig 23-mal bővült az ámr bevezetésére vállalkozók száma. De 1990-ben a lelkesedés megcsappant, a vállalatok drágállották a bevezetésre kalkulált, mintegy 3 millió forintos invesztíciót, s csupán heten jelentették be közreműködési szándékukat. Ez ellentmond Shiba professzor jövendölésének, aki szerint a módszer lavina módjára terjed az adaptálásra kész országokban. Shoji Shiba persze nem lenne a minőség tudósa, ha nem vizsgálná meg a relatív visszaesés okait. A japán szakember szerint csökkenteni kell a módszer bevezetésének költségeit, rövidíteni kell a honosítás idejét, s fokozni kell reklámját. Ami az utóbbit illeti, biztos, hogy igaza van: a Shiba-metódus még a nagyvállalati szférában sem vált széles körben ismertté, s szinte teljesen ismeretlen maradt a kisvállalkozók, középvállalatok népes táborában. Pedig az akcióhoz jelentős anyagi segítséget ajánlott fel a japán kormány is. Igaz, a potenciális vállalkozókat eddig erről elmulasztották tájékoztatni.

Bár a befektetés nagy, az eredmények biztatóak. Az ámr alkalmazásával mintegy 170-200 millió forintot takarítottak meg a vállalatok. Az eredmény azonban a számszerű megtakarításnál jóval többre értékelhető, mert a minőség nemcsak az effektív nyereséggel, hanem a deficit tartós csökkenésével is mérhető. Az meg szinte kalkulálhatatlan, hogy piaci térnyerésben, a vevő bizalmának erősítésében, új fogyasztók megszerzésében milyen felbecsülhetetlen értéke van a jobb minőségű terméknek.

Érdekes módon nem a vállalkozói szféra, hanem a bevezetést segítő szervezési irodák, kft.-k, intézetek szimatolták meg a Shiba-metodikában az üzletet. A hírek szerint most egyre-másra arra törekszenek, hogy saját licencként kezeljék a készen kapott tudományt, s ha eljön a megfelelő lélektani pillanat, mind nagyobb vevőkört kaparinthassanak meg a maguk számára. Pedig az akciónak éppen az az egyik legnagyobb előnye – ahogy azt a japán professzor többször is kifejtette –, hogy a módszert adaptáló gyárak egymást segítve tanulják a rendszert, közösen elemzik a továbbfejlesztett és a helyi sajátosságokhoz idomított szisztémát, s így teremtik meg egy átfogó minőségi kultúra alapjait. Lehet, hogy a szervező és gazdasági tanácsadó cégek már ösztönösen felismerték, lesz még Magyarországon jó üzletág a minőség. Bár a próféta beszélne belőlük! Még akkor is, ha egyelőre csak a saját érdekükkel kalkulálnak. Hosszabb távon ez még egybeeshet a magyar gazdaság érdekeivel is.

• gazdaság