Kováts Albert

Nyomtatóbarát változat

A modern művészet titka, legyen szó bármilyen irányzatról, a művész mélységes meggyőződése tette helyességéről, más szóval: hite abban az elképzelésben, módszerben, eljárásban vagy stílusban, ami szerint alkot. Ez a meggyőződés ad olyan erőt, energiát a művésznek, amellyel művét hitelessé tudja formálni, és amely belső hitelt ad akár egy gesztusnak is. Ez a mélyen átélt hit ösztökéli az alkotót az olyan végeláthatatlan munkák folytatásához is, melyek sorozatokban vélik megközelíteni a teljességet, megjeleníteni az alkotó szándékát. Ha ez a hit az alkotásból a nézőre sugárzik, a művész többé-kevésbé célt ért, hiszen egy kortárs mű megítélésénél a műalkotás mivolt tényének bizonyítása már csaknem teljes siker.

Rákóczy Gizella szeriális művei, épp e jellegükből következően, értékeiket csak a fázisok egyidejű szemlélésekor tárják fel igazán. Nagyméretű, nehezen mozgatható alkotásokról lévén szó, ez csak kivételes alkalommal, a művésznő kiállításán lehetséges. A jelenlegi kiállítás jó alkalom arra, hogy Rákóczy Gizella munkái segítségével kideríthessük a modern művészet titkát. A közvélekedés szerint a konstruktív jellegű elvont művészethez a legnehezebb közel kerülni, alig tartalmaz valami emberit, érzelmeket megmozgatót. Az eredeti, monumentális művek jelenléte, különösen sorozat mivoltukban, Rákóczy Gizella esetében legalábbis, ékesen cáfolja ezt a nézetet. A következetesség, a vizuális logika, a színek, tónusok, formák mozdulatainak mintegy törvényszerű egymásra következése, az a látványjelenség, ami mindebből fölépül, megragadó és megindító is egyben. Az intellektuális és az érzelmi élménynek ez az egymásba játszása, kettőssége avatja a művésznő teljesítményét emelkedetté, teszi mélységesen emberivé, s hozza közel hozzánk. A geometria költészete, mondhatnánk.

De mi ennek a költészetnek a geometriája? Erről maga a művésznő írt Négykarú spirálok (1988) című előadásában. Ekkor már tízéves vizuális kutatómunkáról számolhatott be. Kezdetben egy ablakosztású magba négy színt vagy tónust helyezett. Innen, mint középpontból kiindulva a színek vagy tónusok elforgatásával spirálalakzatot hozott létre. Az így keletkező négykarú spirál kapcsolódási lehetőségei számosak; a továbbiakban ezek foglalkoztatták. A variánsok fázisai óhatatlanul ciklusokba szerveződtek, egy-egy vizuális gondolat tehát sorozatban öltött formát. A művésznő munka közben egyre újabb törvényszerűségekre bukkant, s a felmerülő újabb lehetőségeket vaskövetkezetességgel járta végig. A jelek szerint az alkotót ennél a problémakörnél a rendszerbe helyezkedés biztonsága és a variációk kínálta ígéretes nyugtalanság közti ellentmondás varázsa tartja fogva.

Az az ellentmondás pedig, amely e számítógépre termett művészet „lényege és gyakorlata között feszül, érdektelenséggel, elmaradottsággal magyarázható. A terjedelmes lapokat elképesztő kitartással, kézzel festi meg alkotójuk, aki elszigetelten, magányosan dolgozik, és e pillanatban semmi kilátása arra, hogy művei alkalmazóra találjanak. Pedig a konstruktív formák, a tiszta színek, a variabilitás, a kompozíciók dekoratív megjelenése mind kifejezetten arra predesztinálja ezt a játékos és derűs művészetet, hogy épületek külső falán vagy nagy terek belső díszítéseként jelenjen meg.

Bízzunk benne, hogy ez a kiállítás meghozza Rákóczy Gizella számára a szélesebb nyilvánosságot, és esélyt ad műveinek méltó helyükön, nagy méretekben, nagy léptékben való megjelenéséhez.

Rákóczy Gizella: Négykarú spirálok
Budapest Galéria (Bp. V., Szabadsajtó út 5.),


február 13-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

• Rábeszélő