Pollágh Péter

Nyomtatóbarát változat

Leszáll a hideg pára,
esteledik – az arca, leszáll
a lóról, elég magas így is.
Mellém lép. Érzem a tüzét,
lesüti a szemem.
Valamit odacsúsztat.
Az ikrek tárgya, mondja,
de nem mozog a szája;
fogom a kis pakkot,
puha a fogása, textil
nincs rajta, csak a pára.
Eltelt pár nap és hold,
mire megnéztem:
magam láttam benne,
de lehet, hogy el-
tévedtem.

(Amit értek, nincs itt)

Hideg van. Rágyújt.
Végre olyat csinál, amit értek,
egyik oldalról sem ér-
hetek a kesztyűjéhez. 
Régi nóta: érzi,
szólásra akarom bírni,
s még csak nem is fázik.
Nagy játékos, nyitja is
a száját, de aztán visszahúzza
a rózsaszín ékszert,
ne fogadjon rá,
ne lássa a középszer:
nincs itt az ideje,
nem is csinál pompát.

(Piszkosul kéne)

Nem tudom, hányadik
ez a reggel, remeg
a kezem, piszkosul
kéne, hogy ébresszen,
de csak csilingel a porcelánnal,
kesztyűben nehéz behozni
ennyi szépet: ennyi hátrányt;
és egyedül is nehéz,
de nem hívhatom a sárkányt,
akit lealtatott bennem,
nem adhatok neki feketét.

(A Gúny)

Nem adhatok neki feketét,
a koffein belőle a jót kiszedi.
Milyen pongyola szó a jó:
szól máris az álomsuba alól,
de nem hallgatok rá,
mert meglop, ő már csak ilyen:
sok arcot ad, de elveszi a régit,
felhazudja a sötétet az égig.
De kettőnk közé nem áll:
ezt tudom, ha mást nem is,
nem kap feketét,
szorítóba, sarokba engem 
már nem visz, nem szorít.

(Pongyola szó)

Az íze hol vér, hol áfonya,
álmatlan titok, nyugtalan
pink: szájában fel-le jár.
Megenném, mint a macska-
nyelvet vagy a fruttit,
de ezt a nyelvet nem vágták
fel, mégis bekötném,
ha odaengedne, de félek,
fordítva van ez is elrendelve.
Befognám, mint a kancát,
de az álom lókeze lecsukja
a villanyt, és felkapcsolja
a szellemet: pongyola szó,
mondanám a jobbat,
de szememre veti, akarom
mondani: dobja,
a sötét neglizsét.

(Kicsi a szó)

Nem értem, mért lassít,
ott a kocsi, meg minden,
de ő lóháton megy, 
a ködguba alatt puska
nincsen, csak egy nagy
seb, szivárog is
a szürkület belőle:
álmomban sem ér-
hetek a kesztyűjéhez;
nincs november,
de már hordja, vakít
is, mint a kalapja.
Még mindig nem látom
az arcát, illetve látok
valamit, ami volt már.
De kicsi a szó, 
magas lóra nem száll.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges