Forgách András

Nyomtatóbarát változat

Istenkísértő vállalkozásba fogott Csanádi Judit, amikor a Hajós utcában – néhány töredékes dokumentum és egy csőtöréses beázás után elvégzett alapkiásás következtében felfedezett kétséges falmaradvány nyomán – egy chilei régész segítségével rekonstruálta a mindeddig ismeretlen Joténtér-kulong város (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így) jellegzetesnek tűnő szegmensét. A Joténtér-kulong név egy olyan kvázi-fragmentumból származik, amelyet egy XVI. századi fóliánsban, a Királyok könyve másolatának hátoldalán találtak a múlt század végén, és amelyről Umberto Eco is említést tesz a középkori templomépítészetről írt doktori disszertációjában. Ezzel korántsem szeretném azt sugallani, hogy a Hajós utcai inverz rekonstrukció egy középkori építmény rekonstrukciója volna, sőt. Funkcióját tekintve a magtár-lakótér-templom-búvóhely-istálló-titkos átjáró-hálóterem-fegyverszoba bármelyike vagy ezek együttese is lehet. A talált töredéket egy nyelvzseni barátom segítségével lefordíttattam magyarra, most itt felolvasom, és remélem, hogy minden hallgató számára ugyanolyan megvilágító összefüggés mutatkozik majd a látható falak és a leírt szavak között, mint az én számomra.

Joténtér-Kulong városa

…Tárjáim-Korjáim az Ég-széli-ötven fejedelemhős városában marad, ama minapában megölt ember feleségével együtt élnek. Egyszer az Ég-széli-ötven fejedelemhős a Tárjáim-Korjáim lovát keresve futkosott. A ronda istállóban megtalálták, kihajtották, a város közepén nyargaltatni kezdték. Erre a Tarjáim-Korjáim elrejtőzött öccsét is megtalálták a hegyen, a város végében, s az Ég-széli-ötven fejedelemhős őt lekoncolta. – Tárjáim-Korjáim amint a házban ül, öccsének elestét hallotta. A házból kirontani igyekszik, a felesége nem bocsátja. Végre ím kirontott. A városban gyermekek futkosnak. Tarjáim-Korjáim a gyermekekhez szól: „Kedves gyermekek, az én páncélruhámat, kardomat mutassátok meg nekem, hol van?” A gyermekek azzal megmutatták neki: „A te páncélruhád, kardod” – mondják – „az Ég-széli-ötven fejedelemhős házában a vendégrekeszbeli szögön függ.” Ő a gyermekeket, mivel neki megmutatták, cukordarabokkal ajándékozta meg. Most berontva, a páncélruháját s kardját lerántotta. Ezzel kirontott a várba, ím lovát nyargaltatják. A népet páncélruhájával, kardjával megijesztette: kiki ahová elemelődött, oda emelődött el. Azzal páncélruháját, kardját felöltötte, a lovát megragadta, szánba fogta, s ím haza megy. Az Ég-széli-ötven fejedelemhős üldözi. Páncélruháját, kardját keresztüllőtték, a húsát találták. Most könyörögni kezdett az Ég-széli-ötven fejedelemhőshöz: „Engedd, hogy elevenen térjek haza.” Szánjában viszik. Amint előre ment, ím levágott fenyőjéhez érkezett el. A fenyő szól: „Midőn elmentél, én megmondtam, hogy engem le ne vágj: te engemet akkor levágtál, most magad is alighogy életben vagy.” – Tárjáim-Korjáim felel: „Joténtér-kulong városomba napeste előtt vajha eljuthatnék!” Napeste előtt Joténtér-kulong városában megérkezett. A városba bement: két kis fiú járkál a városban. Ez a két kisfiú az ő két fia volt. Megfogták a két kezénél fogva, és bevonszolták az ő házába. Feleségét kérdezi: „Mialatt én odajártam, te férjet szereztél?” – Neje szól: „Semmit sem csináltam: midőn te elmentél, méhemben két fiú maradt, míg odajártál, megszültem őket.” A két fiú szól: „Atyus, mi történt veled?” – Tárjáim-Korjáim felel: „Az Ég-széli-ötven fejedelemhős városába Hatalmas-rén-erős-rén-keskeny-kebel öcsémnek feleséget szerezni jártam oda, ő a feleségével hazament, én maradtam, és megsebesítettek – Hatalmas-rén-erős-rén-keskeny-kebel öcsémet – úgy mond – hívjátok ide!” Oda hívták. Ím oda érkezett. A kisfiúk az arcát fricskázzák: erről a helyről elemelődik, másik helyre emelődik. A fiúk az atyjukat eltemették.”

Ebben a töredékben különösen szeretném felhívni a gyilkosságok és a gyermekek kettős szerepére a figyelmet. A hős hol gyermekekkel beszélget, hol gyilkol, hol őt ölik, és gyermekek temetik el, vagy ahogy a szöveg mondja, „arcát fricskázzák”. Teóriám szerint Joténtér-kulong városában a gyermekek szerepe titokzatosan megnövekedett. A „ronda istálló” és a „vendégrekesz”, valamint a „kivágott fenyő” azok a kulcsszavak, amelyek mentén a szentélyszerű labirintusba torkolló épületkomplexum, mely átlósan metszi a Hajós utcai ház pincéjét, feltérképezhető.

Ezek után fel kell tennünk a kérdést, hogy mit is rekonstruált Csanádi Judit? Az építésznek tudvalevőleg nem csak a felépítendő vagy már felépült világgal van dolga – a jó építész a lehetőségek zsenije –, ezért van az, hogy egy megvalósulatlan épületterv gyakran nagyobb izgalmat vált ki, mint az az épület, mely rendben fölépült; a lerombolt épületek pedig ott állnak tovább a helyükön, láthatatlanul ugyan, de sugárzón.

Úgy gondolom, hogy Csanádi a legnehezebbet: magát a rekonstruáló pillantást rekonstruálja, mondjuk ki: Csanádi rekonstruálja a rekonstrukció lehetőségének rekonstrukcióját. Visszafelé hatol az időben, hogy a jövőbe lásson. Látszólag csupán egyetlen irányból lehet behatolni ebbe a frissen felfedezett ősrégi épületbe, valójában minden belépő a saját irányában halad benne előre (az „előre” megnevezés nem a szó mai értelmében vett „haladás”, nem „progresszió”, nincs külön célja, egyszerűen a végtelen nyitottság kifejezése). Ezt hívom „inverz rekonstrukciónak”: ugyanis a lépteink és szemünk előtt kifejlő tér mindig befelé nyílik egyre tágasabbra. A labirintust megnyitom.

• Kultúra