Természetesen a települése lakosaiért. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény kimondja: „A helyi
önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége – közvetlenül, illetőleg a választott
helyi önkormányzata útján – önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit."
Az önkormányzatok egy részében ez valóban így is van: áldozatos munkával igyekeznek érvényt szerezni a lakosság érdekeinek. Ugyanakkor számos esetben tapasztalhattuk azt is, hogy az önkormányzat és a lakosság között valóságos harcok dúlnak. A helyi lakosok szerint minden egyéb szempontot meg kell hogy előzzön saját otthonuk nyugalma, családjuk egészsége. Az önkormányzat pedig néha a közérdekre hivatkozik, arra, hogy azt általa jóváhagyott környezetkárosító beruházás pénzt hoz, ami szükséges az iskola, az orvosi rendelő fenntartására, a közbiztonság javítására stb. Sok esetben azonban még igazán érvük sincs a döntésük megindokolására. Ilyen például Káposztásmegyer esete, ahol a kerületi képviselő-testület úgy változtatta meg az M0-s csomóponttal kapcsolatos korábbi álláspontját, hogy a jelen lévő helyi lakosoknak nem is válaszoltak, amikor azok a döntés indokairól faggatták választott képviselőiket (a testület által jóváhagyott csomópont – amennyiben megépülne – hatalmas forgalmat zúdítana az eddig csendes, jó levegőjű lakótelepre). Az ilyen esetekben különösen erős a gyanú az emberekben, hogy nem a közérdek, hanem személyes anyagi érdekek húzódnak a háttérben.
Amikor várható, hogy komoly ellenállás bontakozik ki az önkormányzat valamilyen döntése ellen, a polgármester, a képviselők és egyes hivatalnokok a legváltozatosabb trükkökhöz folyamodnak. Olyan ügyesen függesztik ki a lakossági fórumra vagy közmeghallgatásra szóló meghívót, nehogy bárkinek is szemet szúrjon, vagy olyan időpontot tűznek ki, amikor a lakók biztosan nem fognak elmenni (például a nyári szabadságok idejét). Az üggyel kapcsolatos dokumentumok mindig „átdolgozás alatt vannak", „üzleti titkot tartalmaznak" vagy egyéb elháríthatatlan okok miatt hozzáférhetetlenek.
Szerencsére egyre gyakrabban tapasztalhattuk azt is, hogy önkormányzati képviselők és a hivatalokban dolgozó köztisztviselők egyaránt még a saját polgármesterük, illetve a képviselőtestületi többség ellenében is segítik a lakosságot küzdelmeiben. Ők felismerték, hogy a település hosszú távú érdekeit kell szem előtt tartani, és nem érdemes feláldozni az egészséges környezetet, a lakosság nyugalmát a rövid távú bevétel érdekében.
Reméljük, valamikor eljön az idő amikor, minden köztisztviselő és minden választott képviselő valóban a hatályos törvények betartását és az ország érdekeit tartja a legfontosabbnak tevékenysége során! Addig is sok munka vár még a lakosságra és az általuk létrehozott civil szervezetekre...
Mikola Klára