A Torgyán-féle kisgazdák kiváltak a kormánykoalícióból, s ettől Antall dr. kényelmes többsége nem rendült meg ugyan, de a parlamenti bizottságokban némi zavar keletkezett. Ha 25-26 fő közül kettő sőt három hirtelen ellenzékbe vonul, bizony nem maradhat távol egyetlen kormányhű tag sem, hacsak nem kockáztatja a kormányálláspont leszavazását. Ilyen helyzet állt elő pl. a nagy fontosságú alkotmányügyi bizottságban, amelyik még arra is képes, hogy szavazás után módosítson egy törvényt (I. munkatörvénykönyv).
Az MDF-nek nem tetszett ez az állapot, nem is csoda, így pl. Kónya Imrének ott kellett volna ülnie a bizottságában. Ezért aztán azt javasolta, hogy egyes bizottságok létszámát növeljék meg 2-2 MDF-essel. Csakhogy a bizottságok összetételéről hat parlamenti párt állapodott meg 1990 tavaszán. Az MDF most nem fáradozott az egyeztetéssel: akaratát egyszerű többségi szavazással kívánta keresztülvinni. Az ellenzék nem tehetett mást: nem szavazott. Erre az MDF nem szavazta meg Király Béla alelnökségét a honvédelmi bizottságban. Király Bélát egyébként hetek óta durván támadják.
Ezen a héten létrejött a hatpárti megállapodás, hétfőn 2-2 (összesen 4) MDF-es többlettagot megszavazott a Ház az alkotmányügyi és a kisebbségi, emberjogi, vallásügyi bizottságba. Az alábbi táblázatok számai jól mutatják, hogy a parlamenti arányok az átülések ellenére nem módosultak lényegesen.
A képviselőcsoportok, valamint a független képviselők részesedése a parlamenti mandátumokból
|
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> |
Az alakuló ülés időpontjában 1990. május 2. (386 fő 100%) |
1992. március 17-én (384 fő 100%) |
||||||||
|
|
egyéni |
területi lista |
országos lista |
összesen |
% |
egyéni |
területi lista |
országos lista |
összesen |
|
|
MDF |
115 |
40 |
10 |
165 |
42,7 |
110 |
39 |
10 |
159 |
41,4 |
|
SZDSZ |
37 |
34 |
23 |
94 |
24,4 |
32 |
31 |
23 |
86 |
22,4 |
|
FKGP |
11 |
16 |
17 |
44 |
11,4 |
9 (35)-ök* |
14 |
12 |
35 |
9,1 |
|
|
|
|
|
|
|
2 (10)-ek** |
2 |
6 |
10 |
2,6 |
|
MSZP |
1 |
14 |
18 |
33 |
8,5 |
2 |
13 |
18 |
33 |
8,6 |
|
FIDESZ |
2 |
8 |
12 |
22 |
5,7 |
2 |
9 |
12 |
23 |
6,0 |
|
KDNP |
3 |
8 |
10 |
21 |
5,5 |
11 |
5 |
1 |
17 |
4,4 |
|
Függetlenek |
7 |
– |
– |
7 |
1,8 |
11 |
5 |
1 |
17 |
4,4 |
|
összesen |
176 |
120 |
90 |
386 |
100 |
173 |
121 |
90 |
384 |
100 |
Betöltetlen: Komárom-Esztergom m. 3.vk., Békés m. 1. vk.
*35 fős Történelmi tagozat
** 10 fős képviselőcsoport
Az egyes pártok képviselőcsoportjainak részesedése a képviselői mandátumokból, valamint az állandó és különbizottsági tagsági helyekből
|
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> Az alakuló ülés időpontjában 1990. május 2. (386 fő 100%) 1992. március 17-én (384 fő 100%) egyéni területi lista országos lista összesen % egyéni területi lista országos lista összesen MDF 115 40 10 165 42,7 110 39 10 159 41,4 SZDSZ 37 34 23 94 24,4 32 31 23 86 22,4 FKGP 11 16 17 44 11,4 9 (35)-ök* 14 12 35 9,1 2 (10)-ek** 2 6 10 2,6 MSZP 1 14 18 33 8,5 2 13 18 33 8,6 FIDESZ 2 8 12 22 5,7 2 9 12 23 6,0 KDNP 3 8 10 21 5,5 11 5 1 17 4,4 Függetlenek 7 – – 7 1,8 11 5 1 17 4,4 összesen 176 120 90 386 100 173 121 90 384 100 Betöltetlen: Komárom-Esztergom m. 3.vk., Békés m. 1. vk.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> Az alakuló ülés időpontjában 1990. május 2. (386 fő 100%) 1992. március 17-én (384 fő 100%) egyéni területi lista országos lista összesen % egyéni területi lista országos lista összesen MDF 115 40 10 165 42,7 110 39 10 159 41,4 SZDSZ 37 34 23 94 24,4 32 31 23 86 22,4 FKGP 11 16 17 44 11,4 9 (35)-ök* 14 12 35 9,1 2 (10)-ek** 2 6 10 2,6 MSZP 1 14 18 33 8,5 2 13 18 33 8,6 FIDESZ 2 8 12 22 5,7 2 9 12 23 6,0 KDNP 3 8 10 21 5,5 11 5 1 17 4,4 Függetlenek 7 – – 7 1,8 11 5 1 17 4,4 összesen 176 120 90 386 100 173 121 90 384 100 Betöltetlen: Komárom-Esztergom m. 3.vk., Békés m. 1. vk. 1990. május 2. 1992. március 17. 1992. április 8. OGY-ben Állandó bizottság Különbizottság OGY-ben Állandó bizottság Különbizottság Állandó bizottság % % % % % % % MDF 42,7 40,3 27,4 41,4 40,7 29,2 41,5 SZDSZ 24,4 24,2 17,6 22,4 23,7 18,5 23,3 FKGP 11,4 12,2 15,6 (35-ök)9,1 8,8 13,9 8,7 (10-ek)2,6 3,2 1,5 3,2 MSZP 8,5 8,1 11,8 8,6 8 10,8 7,9 FIDESZ 5,7 6,8 13,7 6,0 7,2 12,3 7,1 KDNP 5,5 6,8 11,8 5,5 6,5 10,8 6,3 Független 1,8 1,6 2 4,4 1,6 3 1,6 Összesen 100 100 100 100 100 100 100 Links: | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||