Tillmann J. A.
Az élet mûvészete - filozófián belül és kívül

Az életmûvészet szó ma leginkább az életmûvészekre emlékezteti meghallóját. Pedig életmûvészeten eredetileg korántsem a strandfiúk életmódja vagy sikeresnek mondott hírességek életstratégiája értendõ. Ez a jelentésmódosulás a fogalmak fakulásának és ellenkezõre fordulásának korántsem egyedülálló esetét mutatja. Az életmûvészet az élet mûvészete: ars vitae, techné tou biou - az antik filozófia legfõbb iránya és alapfogalma. Egyszerre praktikus és teoretikus válasz a kérdésre: "Hogyan kell élni...?" (Márai).

Az antik filozófia a korábbi a bölcsesség-irodalomból és a gyógyászat rokon területérõl merít. A körültekintõen kialakított életmód, az étrend (dietétika) éppúgy részét képezi, mint a napi meditációs gyakorlat. Az orvoslás és az élet filozófiája között ekkor még nincsenek átjárhatatlan határok, miként azt a medicina korai klasszikusának, Hippokratésznek elsõ aforizmája is mutatja: "Rövid az élet, hosszú a mûvészet; gyorsan elillan az alkalmas pillanat; téveteg a tapasztalat; nehéz a döntés." E kijelentés-füzér akár egy filozófia írásmû élén is állhatna. Egy sztoikus filozófus pedig - más filozófiai iskolákkal összhangban - azt ajánlja tanítványának, hogy "a közös gyógyszerbõl vegyél, amennyit akarsz". Seneca kínálja így a Léleknyugalomról szóló írásában Sereniusnak az élet-tanácsokat. Tudja, mirõl beszél, és tudása nem pusztán teoretikus. Aki ezt a filozófiát mûveli, annak tevékenysége elsõsorban önmagára irányul. "Amiként az asztalos anyaga a fa, a szobrászé az érc - írja Epiktétosz -, úgy minden egyes ember életmûvészetének anyaga a saját élete."

A korai kereszténység kritikus folytatója ennek a gyakorlatra irányuló életfilozófiának. A döntõ különbség az a belátás, hogy az ember mégoly tökéletesen mûvelt életmûvészettel sem lehet teljességgel ura önmagának: képtelen rá; más az Úr felette. Az ars vitae hagyományának hordozójává a teória és praxis, a meditáció és munka (ora et labora) szerzetesei válnak. A kolostori kultúra közvetítsével az élet mûvészete az európai életvezetési eszmény és a nyugati meditáció kultúrájának alapjává válik.

Az életmûvészet utolsó virágkora a barokk udvari kultúrában volt; ennek klasszikusai - így pl. az összeállításunkban A hõs címû mûvével szereplõ Gracián - már a korabeli magyar olvasóközönség körében is igen olvasottak voltak. Bár késõbb különbözõ gondolkodóknál - kivált a francia morálfilozófusoknál - még megjelenik, a 18. századot követõen az európai szellemi horizontról hosszú idõre eltûnik ez a hagyomány.

A filozófiában és a filozófián kívül

Az életmûvészet 'újrafelfedése' Pierre Hadot és - fõként az õ munkáit felhasználó - Michel Foucault francia filozófusoknak köszönhetõ. Túlzás nélkül állítható, hogy tevékenységük nyomán az ars vitae reneszánsza köszöntött be az ezredfordulón. Hadot alapvetõ munkája, az Exercices spirituels et philosophie antique 1981-ben jelent meg Párizsban, ezt követte tíz évvel késõbb német, majd újabb négy év múltán angol kiadása. (E könyv egyik fejezete nyitja válogatásunk sorát.)

Hadot mûveivel, így különösen újabb, Marcus Aureliusról szóló monográfiájával olyan antik szerzõkre irányította a figyelmet, akik addíg kívül rekedtek az egyetemi filozófia keretein. Írásai - az iskolás filozófia fõáramától eltérõen - nem a kommentárok kommentárjainak kommentálását nyujtják, hanem a filozófia eredeti intencióját követik: "az antik gyógyító-filozófikus életmûvészet ésszerû életvezetésre irányult, ahogy a régi orvosok és a filozófusok nevezték: kontemplációra és praxisra" (Böhringer).

Mindazonáltal az életmûvészet tradiciójának újjáéledése nem korlátozódik a filozófiai fakultásokra, sõt, leginkább azokon kívül, az életreceptek tömegében tûnik fel. Az ilyen receptekbõl ma nagy a felhozatal. A boltok, a kioszkok pultjai Kelet és Nyugat életbölcsességének különbözõ szintû és kiszerelésû változatait, eredeti és zanzásított kiadásait kínálják. (Az életbölcsességet forgalmazó üzletág egyik ékes darabja a célcsoportot már címében is megjeleníti: Óegyiptomi maximák - menedzsereknek. ) A rendkívüli keresletet a korábban bevált életvezetési minták alkalmatlanná válása, a késõújkor tanácstalansága kelti. "A legtöbb ember ma a szabadság, a lehetõségei, az alternatívái terrorja alatt él - írja a modern mentalitásban is meglehetõsen jártas képzõmûvész, Jochen Gerz.

A különbözõ kultúrák bölcsességhagyományából leszûrt élettanácsokkal sokan élnek is - és nem kevesen visszaélnek. E téren viszonylag új fejlemény az intézményes funkcionalizálás, a hatalomtechnikai kiképzõeszközként vagy életstilizálási eljárásként való alkalmazás. Ahogy a hétköznapi élet 'hadviselésére' - menedzsertanfolyamokon - a hadmûvészet klasszikusainak tanításait használják, úgy alkalmazzák az életmûvészet tanácsait a politikai és gazdasági manipuláció mûvészetére való felkészítés iskoláiban. Az újonnan éledt érdeklõdés sajátos irányát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Gracián fõ mûve, Az életbölcsesség kézikönyve az Egyesült Államokban 300 ezer példányban kelt el; vásárlói fõként az üzleti és politikai vezetõk körébõl kerültek ki. (Jóllehet Gracián, mai felhasználóival ellentétben, nem hatalmi hatásfokozónak szánta mûvét, hanem - könyve utolsó aforizmája szerint - azért írta, hogy "szentek legyünk".)

Ez az összeállítás magyarul elsõ ízben ad átfogó képet az életmûvészetrõl. Válogatásunk az ars vitae valamennyi korszakából merít és néhány kiváló mai - honi és külhoni - mûvelõjének gondolkodásába is betekintést nyújt. A közelmúlt eseményei különös aktualitást adnak az egyik eleven hagyományáról, a westernhõs életmûvészetérõl szóló tanulmánynak. Szerzõje, Hannes Böhringer azt mondja az életmûvészetrõl, hogy "valami olyanná válik, ami balul végzõdik, ám ennek ellenére ebben a kudarcban mégis sikerülhet. A kolostori kultúra ezért dolgozta ki a diszkréció fogalmát. A discretio a finom megkülönböztetés - például a szerencse és a szerencsétlenség megkülönböztetésének - mûvészete, mely az igazán finom különbségek megkülönböztetésére való képtelenségének tudatában van, és ezáltal megfontolttá válik. Ebbõl a szempontból végül megint vissza lehet térni az antik életmûvészethez és tisztábban lehet látni, hogy összességében az antik filozófia is ennek az öntudatos megfontoltságnak, az elveszett bölcsesség reflexiójának egyik formája."